-->
Ugrás a tartalomhoz
jan. 10. 2009.
Címkék: olvas armany

mély, magára büszke ostobaság

klikk

De inkább álljon itt a szöveg: megjelent a Demokratában 2004-ben:

Világ, amelyben nem szeretnék élni
(a libertáriánus eszmék előretörése a sci-fi irodalomban.)

Mióta világ a világ, mindig is fantáziáltak írók kifordult, beteg társadalmakról - a patinás névsort hosszan lehetne citálni Lukiánosztól Swiftig, Wellstől Orwellig, Karinthytól Madáchig, vagy Vonneguttól Philip K. Dickig -, ám az írók műveiben világosan érződött az elrettentő szándék. Eddig. A haladás azonban úgy tűnik ebben is meghozta a maga gyümölcsét. Egy bizonyos Banks nevezetű, világhírűnek kikiáltott amerikai (mi más) író ugyanis ijesztő látomást vetít elénk nemrég magyarul is megjelent művében, s ami az egészben a legelgondolkoztatóbb, egy effajta beteg világnak a fickó szemmel láthatóan örül.

Ian M. Banks kötetét, A játékmestert (Agave könyvek, 2003) - melynek jelentőségét nem művészi nagyságában, hanem meghökkentő, újszerű szemléletmódjában kell keresnünk -, leginkább tán így lehetne röviden jellemezni: „közepes történet egy vérbeli liberális utópiában." A cselekmény ugyanis egy olyan világban játszódik, ahol nem uralkodik más, mint maga a korlátlan szabadság. Pontosabban, ahol egyáltalán nincsenek is korlátok, s amelyben a polgárok - elnézést kérek a szerzőtől ezért az ósdi és avittas kifejezésért -, nincsenek gúzsba kötve szabadságuk gyakorlása közben efféle gyerekségektől, mint tradíció, erkölcs, törvény, vagy akárcsak jó ízlés.
- Ki a jó fészkes fene ez a Banks? - szúrhatja itt közbe a nyájas olvasó, aki éppúgy, mint sorok írója, eddig még csak a nevét sem hallotta. A bántóan sűrű homályt a hátsó borítón olvasható hozsannázás van hivatva némiképp eloszlatni. „Banks fenomenális. Vadul sikeres." - ujjong a fülszöveg tanúsága szerint William Gibson, a Neuromancer c. divatos kis mű szerzője, s mellesleg a borító alapos tanulmányozásakor azt is megtudhatjuk, hogy a kézben tartott kötet világhírű, s a szerzője nemkülönben, akit immáron a harmadik évezred új science fiction írónemzedékének egyik vezető alakjaként illik számon tartanunk.
A Neuromancert hadd ne kelljen itt most jelen sorok írójának hosszasan elemeznie, mindenesetre azt azért sorok írója szeretné külön kiemelni, hogy szerény véleménye szerint aki egy szerző jellemzésének ürügyén egy ilyen mondatot képes leírni, hogy „vadul sikeres", az ad egy, nem író, ad kettő, csak amerikai lehet.
Banks regényét olvasva egy olyan világba csöppenünk, melynek lakói bármikor felcserélhetik a nemüket, ahol mindenki rendelkezik egy afféle személyre szabott apró kis ketyerével, az un. terminállal, mely vészhelyzet esetén rögtön értesít egy rejtélyes központot, így ha pl. lezuhan valaki egy szakadékba, máris odaröppennek hozzá a gondoskodó kis robotocskák, s hipp-hopp megmentik az illetőt. De ha mégsem érkeznek időben, az sem olyan nagy baj, mert bárki bármilyen végtagot vagy testrész újranöveszthet magának, úgyhogy ebben a szabad világban a döntéseknek alig van súlya, így aztán nincs felelősség sem, s az élet nem áll másból, mint állandó partikra meg bulikra mászkálásból.
Mert azt mondanom sem kell, a szabadság honában nem is dolgozik senki, úgyhogy kész rejtély miből él a lakosság. Ez ugyanis a könyvből nem derül ki. De hát, ez nem is fontos. Lényeg maga a nagybetűs szabadság.
Minderről eszembe jut egy idézet egy másik fantasztikus szerzőtől, Stanislaw Lemtől - aki azért egy kissé nagyobb kaliberű művész, mint Banks -, mely az egyik klasszikus Ijon Tichy novellában olvasható (Ijon Tichy huszonegyedik utazása).
Ebben ez a kissé Háry Jánosra és Münchausen báróra emlékeztető legendás űrhajóskapitány váratlanul egy olyan világban landol, mely sok szempontból hasonlatos ahhoz, amelyben Banks kis közepese játszódik. Lem novellájában a „haladás" immáron odáig jutott, hogy mindenki szabadon alakíthatja a testét, annyi kart, fejet vagy lábat növeszthet magának, amennyihez csak kedve szottyan, s a „hit", mint olyan, már csak holmi titkos, földalatti csoportok - egytől egyig robot -, tulajdona.
„A szabadság a mi számunkra egészen mást jelent, mint a te számodra". - fejtegeti nézeteit a novellában szereplő idős számítógép-atya. - „A szabadság, amelyről én beszélek, nem az a szerény állapot, amelyre egyes emberek vágyódnak, mikor más emberek sanyargatják őket. Ekkor ugyanis ember az embernek ketrecrácsa, fala, kelepcéje és verme. Az a szabadság amelyre én gondolok (...) a kölcsönös társadalmi nyomorgatások övezetén túl terül el, mert ezen az övezeten át lehet kelni épségben, és ekkor, új ellenállásokat keresve, megtaláljuk őket a világban és önmagunkban, s ellenfelünkké választjuk önmagunkat és a világot, hogy mindkettővel harcoljunk és mindkettőt alárendeljük magunkat. S amikor ez is sikerül, megnyílik a szabadság végtelen üressége, mert minél többet lehet megtenni, annál kevésbé tudjuk, hogy mit kell tenni. (...) Ott, ahol mindenki csak az lehet ami, kénytelen kitartani önmaga mellett. Ott, ahol mindenki más lehet, mint ami, fel fogja darabolni sorsát, átugrálva egyik létből a másikba. (...) Mikor a szeretett lényt meg lehet kettőzni, akkor már nincs szeretett lény, csak a szerelem kigúnyolása van, és amikor az ember akárki lehet, és akármilyen meggyőződést vallhat, akkor már senki, és nincs semmilyen meggyőződése." - Majd fejtegetéseit ezzel a gondolattal zárja: „A korlátok gyötrelmét a korlátok tökéletes hiányának gyötrelme váltja fel."
A sci-fi tudniillik, mióta világ a világ, mindig is „reakciós" volt. Abban az értelemben, hogy gondolatkísérletei révén igyekezett felhívni a figyelmet a technikai civilizációból adódó szellemi-morális torzulásokra, s mindig a normalitás mellett tört lándzsát. A példákat hosszan lehetne idézgetni Huxley Szép új világától Simak A város című klasszikusán át egészen Bradbury Fahrenheit 451-éig, vagy elég, ha az imént említett - s a „hivatalos" irodalomkritika által messze rangján alulértékelt -, Stanislaw Lemre gondolunk, kinek egész munkássága abból állt, hogy az úgynevezett haladás ill. a „világmegváltó eszmék" kártékonyságát és életveszélyességét hangoztatta, meg kell, hogy jegyezzük, páratlan filozófiai éleslátással és stiláris bravúrral. (Naná, hogy a Nobel-díjakat nem neki, hanem az ilyen Kertész-féléknek adományozzák.)
No, de térjünk vissza a jelen írásunk tárgyát képező kötethez, s vizsgáljuk tovább magát a szóban forgó történetet. Ebben a gyönyörű szép liberális utópiában él a főhős, Gurgeh, aki - mivel soha semmi dolga -, különféle logikai játékok és fejtörők megoldásával múlatja értékes idejét, s így az évek során komoly tekintélyre tesz szert ezen a téren.
A konfliktus ott jön létre, amikor magasabb körök közlik vele, hogy a Kultúra - így nevezi magát tudniillik a szabadság hona -, érintkezésbe lépett egy másik űrbéli hatalommal, melynek társadalmi struktúrája egy rejtélyes eredetű játékra épül, s a főhőst felkérik, vegyen részt ezen a játékon, s - mintegy a Kultúra nevében -, tegye próbára tehetségét.
Ha hiszik ha nem, ebben a másik világban - már a neve is szörnyű: Birodalom -, maga a Rend uralkodik. Létezik hadsereg, uralkodó, tekintély, ősi tradíciók, meg persze egyenruhák, pomponok, lampaszok és kardbojtok, nem beszélve a klerikális reakcióról. Az eltérő értékek szemléltetése remekül megfigyelhető az űrhajóneveken. Míg a reakciós Birodalomban a csathajóknak efféle szörnyű nevei vannak, mint pl. „Győzelem", addig a haladó szellemű Kultúrában ilyeneket pingálnak a cirkálók oldalára, mint pl. „Csavard Lazára" vagy „Ifjúkori Eltévelyedések". Megjegyzem, nem szeretnék egy olyan világban élni, melyben egy állami csatahajót így neveznek: Ifjúkori Eltévelyedések.
No, ás mit gondolnak, a főhős végül legyőzi a reakciós erőket? Le ám! Nevetségessé tesz egy többezer éves tradícióra épülő ősi államformát? Mi az hogy?! A Kultúra végül elviszi a demokráciát meg az emberi jogokat a Birodalom elnyomott népeinek? Mint a huzat!
Tisztelt hölgyeim és uraim! Úgy tűnik ma olyan korban élünk, amelyben már régóta semmi nem az, aminek nevezik, illetve semelyik kifejezés vagy fogalom nem fedi azt a tartalmat, amit eredetileg kifejezni hivatott.
Ma a demokrácia elnyomást jelent. A politikai korrektség a szólásszabadság eltörlését és cenzúrát. A rock nem lázadás, hanem a korszellemet kiszolgáló nyárspolgárok fogyasztási cikke, a (futtatott) írók nem tudnak írni, s úgy tűnik a sci-fi sem sci-fi többé, tehát nem kérdéseket tesz fel az emberi természettel illetve a társadalmi folyamatokkal kapcsolatban, hanem segít letuszkolni a torkodon a korszellem által diktált szigorú szellemi diétát.
Hogy is mondta Orwell? A háború = béke. A szabadság = szolgaság. A tudatlanság = hatalom. Nagy testvéred figyel téged.


Pozsonyi Ádám
süti beállítások módosítása