-->
Ugrás a tartalomhoz
már. 05. 2009.
Címkék: iras SF távolvíz

egy regény első oldalára

Egyelőre ennyi az összes elkészült szövegem az új regényhez, amit csak Keresők munkacímen emlegetek. Nem először próbálok meg nem elveszni a felépített világ hangulatában, apróságainak leírásában, miközben a cselekmény csak lassan bontakozik ki, de azért próbálkozom rendületlenül. A következő oldalon az is kiderül, hogy Karsa egy sajnálatos baleset technológiai kivizsgálására érkezik az üdülővárosba.

Úgy járt az emberek között, mint egy időutazó.
Karsa tehetetlenül tűrte, hogy a tömeg kisodorja a szerelvényből. A peronon az utasok árama végre kettévált körülötte, ő pedig remegő térddel várta, hogy a rosszullét múljon végre. Balatonfüred-platform, Balatonfüred-platform, ismételgette valahol a feje fölött egy lágy női hang, majd az apró hangszóró tovasiklott hajszálvékony sínjén.
A rakétavonat pattogva hűlt, lemezei elmozdultak egymáson, hogy a csupa áramvonal, valódi és álszárnyak tagolta burkolatban feltárják a túlhevült alkatrészeket.
Karsa visszapislogott a szerelvényre. A rakétavonat túl gyors, a függesztett indukciós sínrendszer túl törékeny, az embertömeg pedig túl lármás volt. Ügyelt a légzésére, ahogy a ligsokkosok szeánszán megtanulta. „Belélegez. Kifúj. Belélegez. Kifúj. Ez a te világod. Nem vagy őskövület, ide tartozol. Képzeld úgy, hogy egy hosszú-hosszú kiküldetésről tértél haza.”
Karsa az órájára pillantott, amit tizedik születésnapjára kapott az apjától és mégis múzeumba való régiséggé vált idekint. A rakétavonat 17 perc alatt ért a tó partjára Budapestről. Ettől ismét elfogta a szorongás.
A világ mindig csak „idekint”. Nem hinné, hogy valaha is tudna másképp gondolni rá, pedig már másfél éve, hogy kijutott a ligből.

Egyben válasz is Odo egy régebbi kérdésére, hogy mennyire nyers a friss szöveg, ami még épp csak kijött a klaviatúrából és nem esett át csiszolgatáson. Ennyire.

süti beállítások módosítása