Ugrás a tartalomhoz
jan. 10. 2013.
Címkék: regény delta vision iras nagate

nagate

Delta Műhely, 2005.

nagate.jpgJóval kevesebb fantasyt olvasok, mint sf-t, de azért szép számmal akad ott is olyan munka, amelyre elégedetten csettintek. A Magyarországon megjelenő többség azonban többnyire sablonos, fantáziátlan és nem konzekvens még a saját világában sem. Például hol a fejlődés, miért nem válik a mágia termelőerővé?

Elhatároztam hát, hogy írok egy olyan fantasyt, ahol a kérdést egy sf-író logikájával vizsgálom meg, egyúttal a mi világunk gazdasági és ideológiai racionalitását ütköztetem e fent említett tucatfantasy-munkák bevett kliséivel. Van tehát küldetés, kicsiny csapat a világ megmentésére, kiválasztott szegénylegény - a másik szálon pedig ott a kapitalizmus társadalomformáló ereje, az emberi eszmék hatása, a globalizáció helyi kultúrákat leromboló gőzhengere.

Urban fantasy pedig azért lett, mert imádom a városokat, mint struktúrákat. Mi sem természetesebb, hogy Nagate világa egyetlen végtelen város.

A regényt 2003-ban, mindössze háromnegyed év alatt írtam meg - igaz, egyetemistaként szinte korlátlan volt a szabadidőm. Amennyit szívtam a Hiperballadával, e regénnyel olyan sima dolgom volt. Átküldtem a kiadónak a kéziratot, majd rá néhány hétre már a szerződésről tárgyaltunk és fél éven belül a boltok polcaira került... Soha rosszabb szintidőt.

Borító nagyban