Ugrás a tartalomhoz
jún. 20. 2013.
Címkék: iras talalka SF távolvíz

AG vagy nem AG

Először is: a könyvhét. Mindazoknak a kedves emberekneknek, akik az árnyékban pihegve meghallgatták a színpadi beszélgetést, akik - mielőtt fél óra után a fura humorú égiek el nem mosták - sorban álltak dedikálásért vagy éppen az esti felolvasáson velem együtt figyelték, hogy hangzik élőszóban a szöveg (és még nem átallottak nevetgélni is a poénokon) - mindazoknak nagyon köszönöm. És persze a szervezőknek!


Új regény. Röviden: szarul állok. Bővebben: nem olyan szarul állok, mert bár még mindig ott tartok, hogy tisztázni próbálom, milyen is a regény hangulata, milyen a háttér, a környezet, de azért szórakoztató ezen agyalni, ha konkrét döntéseket nem is hoztam eddig (és ezzel hozom a semmirevaló bölcsész sztereotípiáját).

Például: van egy szerintem nagyon egyedi technológia*, amely meghatározza a világot, és ennek mellékhatása egy kis einsteini gondolkodással lehetne éppen az antigravitáció (AG) is. egyelőre nem tudom eldönteni, beleszőjem-e. Mert persze nagyon karakteres, a jelentől elrugaszkodott társadalom/gazdaság építhető fel ez alapján, de úgy érzem, az említett technológia már önmagában is megállja a helyét ilyen világformáló elemként. Vajon túlbonyolítaná a hátteret, ha alkalmaznám? Érdekesebbé tenné? Egyelőre nem tudom. Szerintetek?

* Ennek olyan hatásai vannak, hogy pl. éppen a világűrben utazók számára válik hosszabbá az utazás, és érdekes módon mégis lerövidíti az utazás hosszát.