Ugrás a tartalomhoz
nov. 27. 2017.
Címkék: olvas távolvíz

a szahara-tenger

"Az ekranoplán rázkódva a hasára ült a vízen, és elcsendesedő hajtóművekkel manőverezett az úszó város mögött vontatott mólóhoz.

A tenger az Iaszón-csatorna torkolatában ólomüveg táblának látszott. Amikor az utaskísérő kinyitotta az ajtót, forró, sekély tenger és szárazra került moszat szaga, sirályok rikoltozása csapta meg őket. A móló hosszan nyújtózott el a leszállók előtt, szinte vibrált az afrikai hőségben. A végén só ette lépcső kanyargott fel a fedélzetre, mellette szerencsére liftet is kiépítettek, így az apját is könnyen feljuttathatták a fedélzetre. Fent egy hivatalos kitűzőt viselő arab asszonynál aláírták a közösség normakódexét, amellyel tudomásul vették Al-Abjad törvényeit és szabályait, majd belevetették magukat a szűk, árnyas sikátorok forgatagába.

Az úszó sziget a tengeri áramlatok sebességénél alig gyorsabban hajózott nyugat felé a csatornán, útja során folyamatosan fogadva a drócsókat, bárkákat, hidroplánokat és kisebb hullámkarcolókat. Csereáruk, nyomtatási tervrajzok és hírek keresték vevőiket a tatfedélzet bazárjában."

A Távolvízben szereplő Szahara-tenger nem teljesen a képzelet szülötte - vagyis nem az én képzeletemé.

A Dzserid Sott egyike az Atlasztól délre elterülő terület lefolyástalan időszakos tavainak. Az ókori görögök úgy tudták, hogy itt, a Tritónisz-tavon futott zátonyra az Argo, fedélzetén Iaszónnal és az aranygyapjúval, járt erre Odüsszeusz, sőt, Pallasz Athéné bölcsője is itt ringott valahol. Mivel a medence nagyjából 10 méterrel van a tenger szintje fölött (de leginkább messze alatta), a térképre nézve könnyű elképzelni egy tengert, amely a Gabes-i öböltől nyugat felé hol kiszélesedve, hol összeszűkülve felfűzi a sós tavakat a Melrhir Sotton is túli területekig.

 

Sok évszázad eltelt a görögök után, a Szahara mind pokolibb hellyé vált és a tavak egyre zsugorodtak, sőt az év nagy részében kiszáradt sós sivatagként várakoztak az első esőkre. De a görögöket nem felejtettük el. Egy angol fazon, bizonyos Mackenzie konkrét terveket dolgozott ki arra, hogy az Iaszónról elnevezett csatorna megnyitásával vezessék be a Földközi tengert a sivatagba, hátha enyhíti a rettenetes hőséget, a halászat munkát ad a helyieknek, a közlekedés meggyorsítása pedig jól jöhet a terület gyarmattartóinak, a franciáknak. Az ötletben maga a Szuezi-csatorna atyja, Lesseps is látott fantáziát.

Aztán jött Verne, aki az íróasztal-fiókban maradt tervet felkarolta, és utolsó regényében, a Szaharai-tengerben meg is valósította. Azaz majdnem, hiszen könyvében a földmunkákat a berberek akadályozzák, míg végül a természet a maga cseppet sem finom módján közbeszól és egy földrengéssel túl is teljesíti a mérnökök terveit.

A regényemben a magam szerény módján mindannyiuk előtt le akartam róni a tiszteletemet - de legfőképpen Verne előtt, aki nélkül a tudományos fantasztikum sem lenne ma az, ami.

nov. 19. 2017.
Címkék: SF keringes

10 éves a keringés

Majdnem megfeledkeztem róla, te jó ég! Októberben volt tíz éve, hogy megjelent A Keringés.

keringes.jpgEz volt az első "igazi" sci-fi regényem - a két évvel korábbi Hiperballada a 2010-es átdolgozás után lett igazán jó, a Nagate pedig ugye fantasynak íródott -, és rögtön egész nagy sikert aratott.

Az egyik ötletadó Wolfgang Jeschke, kedvenc szerzőim közül egy, akinek A teremtés utolsó napja című regényét legalább féltucatszor olvastam az 1990-es magyar megjelenés óta. Sok egyéb gondolata mellett borzasztóan lenyűgözött, ahogy érzékletessé tette a geológiai idők szédítő mélységét. Aztán ott volt egy másik favorit, Kim Stanley Robinson Mars-trilógiája, amelyben fura érzés volt úgy olvasni egy idegen bolygó kolonizásáról, hogy nem valami kitalált égitest fantáziaföldrajzáról volt szó, hanem a fenébe is, hát meg lehet nézni az összes helyszínt az atlaszokban, műholdképeken! Szóval akartam írni egy kolonizációs regényt, ahol nem távoli világokat hódít meg az emberiség, hanem a mi jó öreg Földünket, legfeljebb pár millió évnyire a jövőben - minden ismerős, és mégsem... Szerintem ez adja a könyv egyik legizgalmasabb vetületét.

Nagyon sok geológiai tankönyvet és tanulmányt olvastam el a regény tervezése során, és ezt a gyűjtőmunkát legalább annyira élveztem, mint magát a regényírást. Emberek, a földtörténet elképesztően izgalmas!

Akkoriban az éghajlatváltozás és a migráció még nem volt ennyire divatos téma, bár tegyük hozzá, hogy csak a "civil" világban nem, mert az sf jó ideje kongatja már a vészharangot. Sajnos a klímamenekültekkel valóban egyre többször fog találkozni a mi kis elkényelmesedett európai polgárunk, és még mindig nem találták fel a chronotert, amellyel a jövőbe transzportálhatnánk az egész iszonyú problémahalmazt, amelyet a fenntarthatatlan fogyasztói társadalmunk szabadított a világra. Szívás.

Az viszont remek, hogy így egy évtized után már egészen jutányos áron megveheted az utolsó példányok egyikét, például itt.

Fülszöveg:

A globális éghajlatváltozás nem kímélt senkit és semmit a Földön, átrajzolta a politikai és gazdasági térképeket... 

Mindez azonban már a múlt.

Hatalmas időgépek épülnek, amelyeken az emberiség a távoli jövő Földjére költözhet - olyan korokba, ahol a bolygó már begyógyította sebeit, és a termékeny szűzföldeket csak birtokba kell venni. Kezdetét veszi az emberiség legnagyobb kalandja, ám hamar kiderül: nem mindenkinek ugyanaz a célja, az új világokkal.

Egy paleontológusnő, egy újságíró és egy bárénekesnő sorsa fonódik össze a Keringés korokon átívelő világában, ahol új társadalmi kísérletek csapnak össze a pénz hatalmával, és a benyújtott számlákért olykor évmilliók múlva fizetjük meg az árat.

A 2005-ös glasgow-i Eurocon kitüntetett szerzője regényével bebizonyítja, hogy a magyar SF semmivel sem marad el a nemzetközi élvonaltól.

sze. 01. 2017.

távolvíz - beleolvasó

László Zoltán: Távolvíz by AgaveKonyvek on Scribd