Ugrás a tartalomhoz
dec. 04. 2017.
Címkék: regeny iras SF porba hullott istenek

új regény - 400.000. leütés

Még nem is beszéltem a készülő regényemről, pedig már igazán a végén tartok - terveim szerint valahol félmillió karakter alatt megáll majd.

Az egész egy álommal kezdődött: hatalmas űrhajók lebegnek némán egy bolygó felszíne fölött. (Álmokban jó vagyok, nem egy témát merítettem belőlük.) A képben volt valami baljóslatú, nyomasztó, mert senki sem tudta, miért vannak ott - ébredés után hosszan tűnődtem rajta, mi lehetne a válasz.

A regény Sigiről és a nemzetségéről szól, akik egy hideg, zord bolygón élnek egy felfoghatatlan méretű űrhajó árnyékában. Mablunak hívják a hajót, és álmélkodva figyelik, ahogy egyszerre gépi és élő teremtményei segítségével sürgölődik, tudomást sem véve az emberekről. Sigiék nemzedékek óta próbálják megérteni Mablut, és úgy tartják, ha elég okossá válnak, az űrhajó Legénységéül fogadja őket, és elrepül velük egy gazdag, meleg világba.

Aztán egy nap Sigi egy emberhez hasonlatos látogatóra bukkan, aki az égből zuhant a nemzetségnek otthont adó öböl partjára. És olyan dolgokat mesél neki, ami mindent megkérdőjelez, amit hittek magukról, az űrhajó céljairól és a csillagokról, amelyeket az éjszakai égboltra felpillantva látnak...

2016 novemberében fogtam hozzá, és bár a nyáron elvakációztam az írásra fordítható időt, egész jó tempóban haladtam vele. A tízezer leütés per hét limit egy jó kompromisszum regényíráshoz: nem olyan nagy, hogy nyomasztó falként magasodjon előttem a hét elején (tulajdonképpen 2-3 produktív este alatt hozható), viszont folyamatosan megvan az ütemes haladás érzete.

Egyelőre Porba hullott istenek munkacímmel fut, ami fura, mert eltér a korábbi egy-két szavas, tömör regénycímeimtől.

Ha minden oké, még az idén elkészülök vele!

nov. 27. 2017.
Címkék: olvas távolvíz

a szahara-tenger

"Az ekranoplán rázkódva a hasára ült a vízen, és elcsendesedő hajtóművekkel manőverezett az úszó város mögött vontatott mólóhoz.

A tenger az Iaszón-csatorna torkolatában ólomüveg táblának látszott. Amikor az utaskísérő kinyitotta az ajtót, forró, sekély tenger és szárazra került moszat szaga, sirályok rikoltozása csapta meg őket. A móló hosszan nyújtózott el a leszállók előtt, szinte vibrált az afrikai hőségben. A végén só ette lépcső kanyargott fel a fedélzetre, mellette szerencsére liftet is kiépítettek, így az apját is könnyen feljuttathatták a fedélzetre. Fent egy hivatalos kitűzőt viselő arab asszonynál aláírták a közösség normakódexét, amellyel tudomásul vették Al-Abjad törvényeit és szabályait, majd belevetették magukat a szűk, árnyas sikátorok forgatagába.

Az úszó sziget a tengeri áramlatok sebességénél alig gyorsabban hajózott nyugat felé a csatornán, útja során folyamatosan fogadva a drócsókat, bárkákat, hidroplánokat és kisebb hullámkarcolókat. Csereáruk, nyomtatási tervrajzok és hírek keresték vevőiket a tatfedélzet bazárjában."

A Távolvízben szereplő Szahara-tenger nem teljesen a képzelet szülötte - vagyis nem az én képzeletemé.

A Dzserid Sott egyike az Atlasztól délre elterülő terület lefolyástalan időszakos tavainak. Az ókori görögök úgy tudták, hogy itt, a Tritónisz-tavon futott zátonyra az Argo, fedélzetén Iaszónnal és az aranygyapjúval, járt erre Odüsszeusz, sőt, Pallasz Athéné bölcsője is itt ringott valahol. Mivel a medence nagyjából 10 méterrel van a tenger szintje fölött (de leginkább messze alatta), a térképre nézve könnyű elképzelni egy tengert, amely a Gabes-i öböltől nyugat felé hol kiszélesedve, hol összeszűkülve felfűzi a sós tavakat a Melrhir Sotton is túli területekig.

 

Sok évszázad eltelt a görögök után, a Szahara mind pokolibb hellyé vált és a tavak egyre zsugorodtak, sőt az év nagy részében kiszáradt sós sivatagként várakoztak az első esőkre. De a görögöket nem felejtettük el. Egy angol fazon, bizonyos Mackenzie konkrét terveket dolgozott ki arra, hogy az Iaszónról elnevezett csatorna megnyitásával vezessék be a Földközi tengert a sivatagba, hátha enyhíti a rettenetes hőséget, a halászat munkát ad a helyieknek, a közlekedés meggyorsítása pedig jól jöhet a terület gyarmattartóinak, a franciáknak. Az ötletben maga a Szuezi-csatorna atyja, Lesseps is látott fantáziát.

Aztán jött Verne, aki az íróasztal-fiókban maradt tervet felkarolta, és utolsó regényében, a Szaharai-tengerben meg is valósította. Azaz majdnem, hiszen könyvében a földmunkákat a berberek akadályozzák, míg végül a természet a maga cseppet sem finom módján közbeszól és egy földrengéssel túl is teljesíti a mérnökök terveit.

A regényemben a magam szerény módján mindannyiuk előtt le akartam róni a tiszteletemet - de legfőképpen Verne előtt, aki nélkül a tudományos fantasztikum sem lenne ma az, ami.

nov. 19. 2017.
Címkék: SF keringes

10 éves a keringés

Majdnem megfeledkeztem róla, te jó ég! Októberben volt tíz éve, hogy megjelent A Keringés.

keringes.jpgEz volt az első "igazi" sci-fi regényem - a két évvel korábbi Hiperballada a 2010-es átdolgozás után lett igazán jó, a Nagate pedig ugye fantasynak íródott -, és rögtön egész nagy sikert aratott.

Az egyik ötletadó Wolfgang Jeschke, kedvenc szerzőim közül egy, akinek A teremtés utolsó napja című regényét legalább féltucatszor olvastam az 1990-es magyar megjelenés óta. Sok egyéb gondolata mellett borzasztóan lenyűgözött, ahogy érzékletessé tette a geológiai idők szédítő mélységét. Aztán ott volt egy másik favorit, Kim Stanley Robinson Mars-trilógiája, amelyben fura érzés volt úgy olvasni egy idegen bolygó kolonizásáról, hogy nem valami kitalált égitest fantáziaföldrajzáról volt szó, hanem a fenébe is, hát meg lehet nézni az összes helyszínt az atlaszokban, műholdképeken! Szóval akartam írni egy kolonizációs regényt, ahol nem távoli világokat hódít meg az emberiség, hanem a mi jó öreg Földünket, legfeljebb pár millió évnyire a jövőben - minden ismerős, és mégsem... Szerintem ez adja a könyv egyik legizgalmasabb vetületét.

Nagyon sok geológiai tankönyvet és tanulmányt olvastam el a regény tervezése során, és ezt a gyűjtőmunkát legalább annyira élveztem, mint magát a regényírást. Emberek, a földtörténet elképesztően izgalmas!

Akkoriban az éghajlatváltozás és a migráció még nem volt ennyire divatos téma, bár tegyük hozzá, hogy csak a "civil" világban nem, mert az sf jó ideje kongatja már a vészharangot. Sajnos a klímamenekültekkel valóban egyre többször fog találkozni a mi kis elkényelmesedett európai polgárunk, és még mindig nem találták fel a chronotert, amellyel a jövőbe transzportálhatnánk az egész iszonyú problémahalmazt, amelyet a fenntarthatatlan fogyasztói társadalmunk szabadított a világra. Szívás.

Az viszont remek, hogy így egy évtized után már egészen jutányos áron megveheted az utolsó példányok egyikét, például itt.

Fülszöveg:

A globális éghajlatváltozás nem kímélt senkit és semmit a Földön, átrajzolta a politikai és gazdasági térképeket... 

Mindez azonban már a múlt.

Hatalmas időgépek épülnek, amelyeken az emberiség a távoli jövő Földjére költözhet - olyan korokba, ahol a bolygó már begyógyította sebeit, és a termékeny szűzföldeket csak birtokba kell venni. Kezdetét veszi az emberiség legnagyobb kalandja, ám hamar kiderül: nem mindenkinek ugyanaz a célja, az új világokkal.

Egy paleontológusnő, egy újságíró és egy bárénekesnő sorsa fonódik össze a Keringés korokon átívelő világában, ahol új társadalmi kísérletek csapnak össze a pénz hatalmával, és a benyújtott számlákért olykor évmilliók múlva fizetjük meg az árat.

A 2005-ös glasgow-i Eurocon kitüntetett szerzője regényével bebizonyítja, hogy a magyar SF semmivel sem marad el a nemzetközi élvonaltól.