Ugrás a tartalomhoz
jan. 09. 2018.
Címkék: olvas távolvíz

az északi jégsapka újrafagyasztása

A jégpáncél alja egyáltalán nem bizonyult síknak: kiszögellések és hasadékok szabdalták, ahogy a különböző időkben megfagyasztott jéghegyek egymáshoz kapcsolódtak; a panorámakutat az egyik ilyen, az óceánba nyúló szirtben alakították ki. A lehető legvékonyabbra hagyták a jégfalakat és körben hatalmas ablakokat vágtak bele. A látogatófolyosó spirálisan, a hegyével lefelé néző kúp formában kanyargott lefelé a kútban. A rácsos padlóba minduntalan beakadt Jana csizmasarka. Egy helyütt nevetve a férfi karjába kellett kapaszkodnia. A rámpa aljára érve egy alig tízméteres üveglencse oldalán sétálhattak körbe, lenézve az óceán mélységeibe.

Sokkalta kevésbé tűnt látványosnak, mint ahogy arra Jana számított. Az ablakon túl fényfoltok derengtek a homályban, s ez meghatározhatatlanná tette a távolságokat.

– Mik ezek a fények?

– Xenobiomtelepek gömbjei. Akkorák, mint egy-egy kétemeletes ház és a belsejükben ugyanaz a műfény helyettesíti a napot, mint a Lótuszon. Itt szaporítják a chronoeákat, amelyek segítségével a sarki jégtömeget hizlalják.

Jobban megnézve csakugyan sötét árnyékok hullámzottak a fényben, ahogy a chronoeák időgyorsított mezőket hoztak létre táplálkozásukhoz. Lassan kavarogtak, kiteljesedtek és elenyésztek, akár a napfoltok.

A Távolvízben hatalmas munkálatok zajlanak az Arktiszon: önkéntesek megpróbálják mesterségesen megnövelni a poláris jégsapka kiterjedését, hogy az éghajlatváltozás hatásait enyhítsék. Több jég = több fényvisszaverő felület, ami hűti a légkört (A Keringés című regényemben ugyanezen ok miatt szórták a magnézium granulátumot a Szaharában).

A kreatúráktól ajándékba kapott lassú időgépek segítik ezt a munkát, hiszen az időgyorsított mezőkben évtizedekre el lehet nyújtani a sarkvidéki éjszakát, hogy jó sok téli jég képződjön.

(Az már más kérdés, hogy a regényben is csak emberek az emberek, így amint kezelhetővé válnak a klímaváltozás hatásai, a Pearyben és a többi jégbe vájt poláris településen öncélú szórakozássá, művészkedéssé válik a munka: spirális bobpályákat építenek a felhizlalt jéghegyekbe vagy éppen óriási csarnokokat vájnak beléjük egy-egy különleges jégszobor kedvéért.)

Nemrég bukkantam egy tanulmányra, amely a valóságban is végiggondolja ezt a lehetőséget. Az Arizona State University kutatói szélhajtotta pumpák millióit állítanának csatasorba, amelyek a mélyebben húzódó, hidegebb vizeket emelnék a felszínre és porlasztva terítenék a jégrétegre, megkönnyítve a fagyáspont elérését. Számításaik szerint tízmillió szivattyúval egyetlen szezonban egy méterrel(!) lehetne növelni a téli jégtömeg vastagságát, így aztán több jég vészelné át az egyre melegebb nyarakat is. Potom 500 milliárd dollárból kis is jönne a szivattyúpark, és ettől még nem mondhatnánk le a globális széndioxid-kibocsátás drasztikus csökkentéséről sem...

Ebből is látszik, hogy a regényekben mindig minden annyival könnyebb, mint a valóságban. Valaki találja már föl a lassú időgépeket!

A teljes tanulmány itt érhető el

dec. 17. 2017.
Címkék: olvas SF emelkedes es mas tortenetek

Emelkedés - beleolvasó

Hosszú ideje tervezem, hogy közzé teszek néhány ajándék novellát, és mikor van ennek itt az ideje, ha nem Karácsonykor, ugye.

Még megküzdök az e-book-készítés ördögével, de addig is fel a szkafanderekkel, itt egy kis beleolvasó:

Laszlo Zoltan Emelkedes Beleolvaso by Zoltan Laszlo on Scribd

dec. 04. 2017.
Címkék: regeny iras SF porba hullott istenek

új regény - 400.000. leütés

Még nem is beszéltem a készülő regényemről, pedig már igazán a végén tartok - terveim szerint valahol félmillió karakter alatt megáll majd.

Az egész egy álommal kezdődött: hatalmas űrhajók lebegnek némán egy bolygó felszíne fölött. (Álmokban jó vagyok, nem egy témát merítettem belőlük.) A képben volt valami baljóslatú, nyomasztó, mert senki sem tudta, miért vannak ott - ébredés után hosszan tűnődtem rajta, mi lehetne a válasz.

A regény Sigiről és a nemzetségéről szól, akik egy hideg, zord bolygón élnek egy felfoghatatlan méretű űrhajó árnyékában. Mablunak hívják a hajót, és álmélkodva figyelik, ahogy egyszerre gépi és élő teremtményei segítségével sürgölődik, tudomást sem véve az emberekről. Sigiék nemzedékek óta próbálják megérteni Mablut, és úgy tartják, ha elég okossá válnak, az űrhajó Legénységéül fogadja őket, és elrepül velük egy gazdag, meleg világba.

Aztán egy nap Sigi egy emberhez hasonlatos látogatóra bukkan, aki az égből zuhant a nemzetségnek otthont adó öböl partjára. És olyan dolgokat mesél neki, ami mindent megkérdőjelez, amit hittek magukról, az űrhajó céljairól és a csillagokról, amelyeket az éjszakai égboltra felpillantva látnak...

2016 novemberében fogtam hozzá, és bár a nyáron elvakációztam az írásra fordítható időt, egész jó tempóban haladtam vele. A tízezer leütés per hét limit egy jó kompromisszum regényíráshoz: nem olyan nagy, hogy nyomasztó falként magasodjon előttem a hét elején (tulajdonképpen 2-3 produktív este alatt hozható), viszont folyamatosan megvan az ütemes haladás érzete.

Egyelőre Porba hullott istenek munkacímmel fut, ami fura, mert eltér a korábbi egy-két szavas, tömör regénycímeimtől.

Ha minden oké, még az idén elkészülök vele!