Ugrás a tartalomhoz
nov. 19. 2017.
Címkék: SF keringes

10 éves a keringés

Majdnem megfeledkeztem róla, te jó ég! Októberben volt tíz éve, hogy megjelent A Keringés.

keringes.jpgEz volt az első "igazi" sci-fi regényem - a két évvel korábbi Hiperballada a 2010-es átdolgozás után lett igazán jó, a Nagate pedig ugye fantasynak íródott -, és rögtön egész nagy sikert aratott.

Az egyik ötletadó Wolfgang Jeschke, kedvenc szerzőim közül egy, akinek A teremtés utolsó napja című regényét legalább féltucatszor olvastam az 1990-es magyar megjelenés óta. Sok egyéb gondolata mellett borzasztóan lenyűgözött, ahogy érzékletessé tette a geológiai idők szédítő mélységét. Aztán ott volt egy másik favorit, Kim Stanley Robinson Mars-trilógiája, amelyben fura érzés volt úgy olvasni egy idegen bolygó kolonizásáról, hogy nem valami kitalált égitest fantáziaföldrajzáról volt szó, hanem a fenébe is, hát meg lehet nézni az összes helyszínt az atlaszokban, műholdképeken! Szóval akartam írni egy kolonizációs regényt, ahol nem távoli világokat hódít meg az emberiség, hanem a mi jó öreg Földünket, legfeljebb pár millió évnyire a jövőben - minden ismerős, és mégsem... Szerintem ez adja a könyv egyik legizgalmasabb vetületét.

Nagyon sok geológiai tankönyvet és tanulmányt olvastam el a regény tervezése során, és ezt a gyűjtőmunkát legalább annyira élveztem, mint magát a regényírást. Emberek, a földtörténet elképesztően izgalmas!

Akkoriban az éghajlatváltozás és a migráció még nem volt ennyire divatos téma, bár tegyük hozzá, hogy csak a "civil" világban nem, mert az sf jó ideje kongatja már a vészharangot. Sajnos a klímamenekültekkel valóban egyre többször fog találkozni a mi kis elkényelmesedett európai polgárunk, és még mindig nem találták fel a chronotert, amellyel a jövőbe transzportálhatnánk az egész iszonyú problémahalmazt, amelyet a fenntarthatatlan fogyasztói társadalmunk szabadított a világra. Szívás.

Az viszont remek, hogy így egy évtized után már egészen jutányos áron megveheted az utolsó példányok egyikét, például itt.

Fülszöveg:

A globális éghajlatváltozás nem kímélt senkit és semmit a Földön, átrajzolta a politikai és gazdasági térképeket... 

Mindez azonban már a múlt.

Hatalmas időgépek épülnek, amelyeken az emberiség a távoli jövő Földjére költözhet - olyan korokba, ahol a bolygó már begyógyította sebeit, és a termékeny szűzföldeket csak birtokba kell venni. Kezdetét veszi az emberiség legnagyobb kalandja, ám hamar kiderül: nem mindenkinek ugyanaz a célja, az új világokkal.

Egy paleontológusnő, egy újságíró és egy bárénekesnő sorsa fonódik össze a Keringés korokon átívelő világában, ahol új társadalmi kísérletek csapnak össze a pénz hatalmával, és a benyújtott számlákért olykor évmilliók múlva fizetjük meg az árat.

A 2005-ös glasgow-i Eurocon kitüntetett szerzője regényével bebizonyítja, hogy a magyar SF semmivel sem marad el a nemzetközi élvonaltól.

sze. 01. 2017.

távolvíz - beleolvasó

László Zoltán: Távolvíz by AgaveKonyvek on Scribd

máj. 10. 2017.
Címkék: iras

rólam

László Zoltán

1977-ben születtem Hatvanban, hosszú ideje Budapesten élek, webszerkesztőként, újságíróként dolgozom. 1999 óta publikálok rendszeresen novellákat különböző folyóiratokban, antológiákban, regényeim több kiadónál láttak napvilágot. A fantasztikumon belül szívesen váltogatom témáimat és az alzsánereket.

vh_laszlo_zoltan.jpg

Kép forrás: Vasárnapi Hírek

Első, 2005-ös sci-fi regényemben, a 2011-től átdolgozva, e-book formában is elérhető Hiperballadában a kiberpunk elemek alternatív történelmi fejtegetésekkel keverednek: a Szovjetunió válik a hidegháború nyertesévé, meghódítja a világűrt és üzembe állítja az internet szocialista megfelelőjét, ám néhány szamizdat film alaposan bekavar a rendszer életébe.

Szintén 2005-ben jelent meg az urban-fantasy irányzatba sorolható Nagate, amelyben tudományos-fantasztikus írói szemszögből teremt meg egy ipari forradalmát élő fantasy világot. A végtelen város utcáiról nem lehet térképeket készíteni, hőseinek mégis el kell jutniuk a városvilág központjába, hogy megakadályozzák a világ pusztulását. Na meg hogy elejét vegyék a vérontásnak, amelyet a mi világunkból importált szélsőbalos eszméken nevelődött munkásság forradalma jelent. (2009-es, lazán kapcsolódó folytatásában, a Nulla pontban pedig egy csavarral visszamenőleg a sci-fi irányzatba sorolom át az első kötetet is, miközben párhuzamos idősíkokon élő hőseim egészen a városvilág keletkezéséig hatolnak vissza.)

2007-es harmadik regényem, A Keringés a bolygókolonizálós scifiket keveri az időutazósakkal: az éghajlatváltozás elől az emberiség a Föld több millió évnyire levő jövőjébe költözködik, ám úgy tűnik, a köztes időben már mások is jártak az éppen lakatlan bolygónkon.

2013-as regényem, az Egyszervolt ismét új vizekre evez: a magyar népmesék jól ismert motívumait rendezgeti új mintába napjaink Budapestjén - korábbi munkáimhoz képest könnyedebb hangvételben.

Ezt követően olvasómnak 2017-ig kellett várniuk a legfrissebb regényre, a Távolvízre. Ebben a sci-fiben az embert szolgálni vágyó idegen lények bukkannak elő az óceán mélyéről, ám senki nem tudja, kik és miért alkották meg őket, jelenlétük áldás vagy ellenkezőleg: csapda, amelybe az emberiség önként besétál.

Hetedik regényem 2018-ban várható: egy bolygóról szól, ahol gigantikus űrhajó lebeg a felszín fölött, az alatta élő emberek törzse pedig generációk óta hiszi, hogy az űrhajó megértése hozzásegítheti őket, hogy elhagyják fagyos-mogorva világukat.