Ugrás a tartalomhoz

máj. 19. 2010.

nem ír

Hosszú hallgatásom oka, hogy még mindig csak kerülgetem a következő regényt. Na jó, ez nem igaz, mert többnyire még csak nem is kerülegetem - olyan messze állok tőle, hogy csak egy egészen apró pont a horizontom, az is a látóteremen kívül. Egyszerűen nemíró létben vagyok.…

jan. 05. 2010.

a brandon hackett-effektus

Miután elkészült az új regény előzménynovellájának átirata, keményebb terepre merészkedve jöhetnek a vadiúj történetek. Fejben és részben jegyzetben több sztori is elég kidolgozott ahhoz, hogy elkezdjem, így hasraütésszerűen láttam munkához. És itt jött a…

dec. 22. 2009.

fonálfölvétel

Kemény egy oldal szöveg megírása után tavasszal kénytelen voltam belátni, hogy szabadidőm jelen állása szerint nem tudok regénybe fogni. Ötletelni, novellákat írni még csak-csak, de a regény túl nagy falat. Szomorú voltam, mert minden nehéz pillanata ellenére is szeretek…

aug. 05. 2009.

nemváltáson gondolkodom

Bizony. Adott az új regény egyik szála, ahol egy sf-őrült szektától elmenekült lig-szakértő és egy egy nyomozó kerülnek romantikus kapcsolatba, majd viszonyukat mind jobban megterheli kettejük világnézeti különbsége. Az eddigi verzió szerint a szakértő a férfi, a…

már. 05. 2009.

egy regény első oldalára

Egyelőre ennyi az összes elkészült szövegem az új regényhez, amit csak Keresők munkacímen emlegetek. Nem először próbálok meg nem elveszni a felépített világ hangulatában, apróságainak leírásában, miközben a cselekmény csak lassan bontakozik ki, de azért…

feb. 24. 2009.

még több retrofuturizmus

Ha már a múltkor szóba került a múlt század derekán megálmodott jövő, íme egy remek válogatás.

feb. 10. 2009.

nekem a balaton

Rátévedt a szemem itt kettővel lejjebb erre a kis retrofuturisztikus életképre a vízparttal és kupolával. És rájöttem, hogy miként ért körbe egy dolog az agyamban. Az elmúlt napokban találtam ki, hogy a regény a Balaton partján fog indulni, ahol az amszisik egyik kis kolóniája…

feb. 03. 2009.

jó ez

Hackett kolléga már olvasta a Nulla pont új befejezését, és szerinte csakugyan előnyére vált a pluszmunka.  Közben építgetem a következő regény vázát. A koncepció már legalább négy éves, és időnként újabb ötletek is adódtak hozzá az eltelt évek alatt - talán ezért…