-->
Ugrás a tartalomhoz
jan. 29. 2007.
Címkék: olvas SF snow crash

snow crash

Kiolvastam. Amelyik könyv ilyen hasonlatokkal tud indulni, mint:

(A Futár) "Ruhája fekete, mint az aktív szén, még a fényt is kiszűri a levegőből. Pókselyem felületéről úgy pattan le a pisztolygolyó, mint pajtaajtóról az ökörszem, az izzadság viszont békésen áramlik át rajta, mint szétbombázott erdőn a balzsamos szél."

, az nagyjából meg is vett engem - persze később még bármi lehet. A szerző annyi apró ötletet sorakoztatott fel a kieszelt franchise-közeljövő élővé tételére, amennyi kevés szerzőtől tellett volna, még ha sok eleme időközben a valóság része is lett. A sztori érdekesen alakul a neurolingvisztika és a sumér mitológia beemelésével, hihetően építi fel a fikciót, a mozaikok szép sorjában kerülnek a helyükre. Kicsit talán farnehéz lett a történet; hosszan kivár az első támpontok bedobásával. A narráció és az egész világkép kellően ironikus ahhoz, hogy még el tudja adni nekem a szabvány cp tiszteletköröket, vagy éppen a figurák macsózását. Utóbbiban azért időnként nyekken a dolog: az anyukájával élő Y.T. 15 éves létére meglehetős könnyedséggel teszi túl magát bármilyen véres eseményen, amelybe belecsöppen. Hiro valamivel hitelesebb nála ezen a téren, bár ahogy közeledik a regény vége, a hitelesség egyre kevésbé számít.
Fogalmam sincs, tudatos volt-e Stephensontól ez az irány, vagy csupán megrészegült a saját ötleteitől, de a regény vége egyre inkább átmegy abszurdba, és ezzel a bohóckodással sokat rombol a korábban felépítetteken.

Ha a szerző nem egy hacker-szamurájt (?) választott volna főhősül, hanem mondjuk egy nyelvészt, a sumerológiai háttéranyagot is kevésbé szájbarágósan tudta volna átadni az olvasónak. Ennél fájdalmasabb, hogy a Végső Magyarázatot - amelyet addigra már ki-ki összerakhatott a fejében - egy négyoldalas Hiro-nagymonológban is megkapjuk, csak a gyengébbek kedvéért.

És ekkor még van vagy száz oldal a regényből. Sajnos tapasztalat, hogy bizonyos szerzőknél ilyenkor következik a nagy és önfeledt hentelés. Hiszen a regény kulcskérdései megoldva, az írónak már csak arra van gondja, hogy minél nagyobb rombolással koronázza meg a végkifejletet. Nem tetszett a Valós halálban és nem tetszik itt sem. Lehet, hogy ez odaát angolszászoknál követelmény?