-->
Ugrás a tartalomhoz
már. 26. 2018.
Címkék: iras porba hullott istenek

cargo-kultusz az új regényben

A cargo- avagy a rakománykultusz az egyik kedvenc antropológiai témám. Valószínűleg azért, mert könnyű belelátni egy kis sci-fit: a vallásos hiedelmek a megérkező idegenek messze fejlettebb technológiájához kötődnek és azokat próbálják recsegve-ropogva beilleszteni egy természeti nép világképébe.

A legismertebb rakománykultusz a '40-es években, Új-Hebridákon (ma Vanuatu) alakult ki. Az elszigeteltségben élő törzsek akkor találkoztak először idegenekkel, amikor előbb a japánok, majd az amerikaiak alapítottak katonai támaszpontot a szigeteken. A bennszülöttek nagyon gyorsan alárendelt szerepbe kényszerültek, de közben el is hűltek a betolakodók gazdagságán és csodáin: fém eszközök, ruhák, konzervek, rádió... Hatalmas hajók és repülőgépek, amelyek újra és újra javak hegyeit ontották ki gyomrukból. A helyiek fel nem foghatták, hogyan ajándékozhatnak az istenek ennyi mesés dolgot ezeknek a fura fehér idegeneknek, akik pedig látszólag semmit nem csinálnak, csak masírozgatnak fel-alá és pusmognak a rádióikba. Ezzel szemben az ő életük egyre nehezebbé vált, minden régi érték megkérdőjeleződött, földjeiket elvették, fillérekért dolgozhattak az amerikaiaknak, mégsem tudták a töredékét sem megszerezni ennek a nagy gazdagságnak. Hozzájuk sohasem érkeztek rakománnyal megrakott repülők.

Így aztán elkezdték utánozni az amerikaiak varázspraktikáit: az egyenruhákat, a masírozást; kifutópályát és stilizált repülőt építettek fából és levélből, hogy magukhoz csalogassák az istenek ajándékait.

Mindez legalább annyira hangzik viccesen, mint amennyire borzasztóan szívbemarkoló: mennyi küszködés, bizakodás és igyekezet, mégis totálisan haszontalan! Annyira nem hagyott nyugodni, hogy muszáj volt foglalkoznom vele az új regényemben.

Így született meg Sigi nemzetsége, akik egy fagyos, zord világon élnek, mindennapjaikra pedig a fölöttük lebegő óriási, titokzatos űrhajó vet árnyékot. Figyelik az űrhajó által a felszínre küldött biomechanikus teremtmények titokzatos tevékenységeit, begyűjtik a hajó ajándékait, hallgatják a hangját, amely a fejükben jelenik meg és szentül hiszik: ha megértik az üzenetet, ha elég okosakká válnak, akkor az űrhajó Legénységéül fogadja őket és elviszi egy gazdag, meleg világba.

Közben pedig azon tűnődöm: vajon mi, okos és fejlett első világbeli emberek is létrehoznánk a magunk rakománykultuszait, ha megjelenne a világűrből egy felfoghatatlanul fejlett értelem?

A Porba hullott istenek cím alatt készülő regényembe itt tudtok beleolvasni.