-->
Ugrás a tartalomhoz
jún. 19. 2019.
Címkék: iras

hogyan ne készüljünk novellapályázatra (kivéve, ha szándékosan ki akarunk szúrni magunkkal)

  • Ha a novellánkat már tavaly megírtuk, éljünk egy évig abban a boldog tudatban, hogy a novella valójában nem pocsék és nem kell szinte újraírni,
  • ha éppen a készülő regényünk végén tartunk, akkor halogassuk a lehető legtovább, hogy átváltsunk róla a novellára, mert mindig nehéz elengedni egy hangulatot és belerázódni egy másikba,
  • kapjunk kisebb pánikrohamot, amikor kiderül, hogy a novellával rengeteg munka van,
  • betegedjünk meg a leadási határidő előtti héten,
  • betegedjen meg legalább egy gyermekünk is,
  • dolgozzunk a novellán kialvatlanul, papírzsebkendő-halmok alatt, miközben pontosan tudjuk, hogy a mi munkamódszerünk az, hogy a kész írást pihentetjük néhány hétig, aztán csiszolgatjuk, majd újracsiszolgatjuk, és ez most biztosan el fog maradni,
  • demoralizálódjunk, és itt az ideje a még nagyobb pániknak, amikor a határidő lejártának reggelén is távol vagyunk a novella végétől, miközben az elején is otthagytunk egy halom szemetet, amit rendbe kell rakni, és ez nehezedjen ránk mindvégig,
  • a határidő előtti órákban adja be az unalmast a notebookunk akkuja, izzadva kerítsünk gyorsan másik gépet, amelyen befejezhetjük a novellát legalább nagyjából,
  • küldjük el az éjféli határidő után néhány perccel a novellát, amiről pontosan tudjuk, hogy nyers, a fókusz ide-oda csúszik, és inkább csak ígéri a szerkesztőknek, hogy mi lenne belőle, ha lett volna időnk rendesen foglalkozni vele,
  • söpörjük be az önmagunknak szóló elismerést: igazán jól sikerült kiszúrnunk magunkkal!