Kiolvastam. Amelyik könyv ilyen hasonlatokkal tud indulni, mint:

(A Futár) "Ruhája fekete, mint az aktív szén, még a fényt is kiszűri a levegőből. Pókselyem felületéről úgy pattan le a pisztolygolyó, mint pajtaajtóról az ökörszem, az izzadság viszont békésen áramlik át rajta, mint szétbombázott erdőn a balzsamos szél."

, az nagyjából meg is vett engem - persze később még bármi lehet. A szerző annyi apró ötletet sorakoztatott fel a kieszelt franchise-közeljövő élővé tételére, amennyi kevés szerzőtől tellett volna, még ha sok eleme időközben a valóság része is lett. A sztori érdekesen alakul a neurolingvisztika és a sumér mitológia beemelésével, hihetően építi fel a fikciót, a mozaikok szép sorjában kerülnek a helyükre. Kicsit talán farnehéz lett a történet; hosszan kivár az első támpontok bedobásával. A narráció és az egész világkép kellően ironikus ahhoz, hogy még el tudja adni nekem a szabvány cp tiszteletköröket, vagy éppen a figurák macsózását. Utóbbiban azért időnként nyekken a dolog: az anyukájával élő Y.T. 15 éves létére meglehetős könnyedséggel teszi túl magát bármilyen véres eseményen, amelybe belecsöppen. Hiro valamivel hitelesebb nála ezen a téren, bár ahogy közeledik a regény vége, a hitelesség egyre kevésbé számít.
Fogalmam sincs, tudatos volt-e Stephensontól ez az irány, vagy csupán megrészegült a saját ötleteitől, de a regény vége egyre inkább átmegy abszurdba, és ezzel a bohóckodással sokat rombol a korábban felépítetteken.

Ha a szerző nem egy hacker-szamurájt (?) választott volna főhősül, hanem mondjuk egy nyelvészt, a sumerológiai háttéranyagot is kevésbé szájbarágósan tudta volna átadni az olvasónak. Ennél fájdalmasabb, hogy a Végső Magyarázatot - amelyet addigra már ki-ki összerakhatott a fejében - egy négyoldalas Hiro-nagymonológban is megkapjuk, csak a gyengébbek kedvéért.

És ekkor még van vagy száz oldal a regényből. Sajnos tapasztalat, hogy bizonyos szerzőknél ilyenkor következik a nagy és önfeledt hentelés. Hiszen a regény kulcskérdései megoldva, az írónak már csak arra van gondja, hogy minél nagyobb rombolással koronázza meg a végkifejletet. Nem tetszett a Valós halálban és nem tetszik itt sem. Lehet, hogy ez odaát angolszászoknál követelmény?

Igazán nem értem, miért elvárás, hogy az SF/F festmények zömén legyen lézeratomionizátor/gyilkosbárd, vagy csak szimplán gonosz szörnyek, de ez a Mathias Verhasselt néhány képe nagyon tetszik. Őt pölö szívesen látnám borítófestőmként :)

Egyik volt tanárom, Zsolt Péter szociológus jegyezte meg találóan a munkavégzés módjának múltbeli és várható átalakulása kapcsán, hogy mennyire nehéz megítélni, mit tekintünk munkának, hiszen egy író akár a kerti nyugágyban heverészve is lehet, hogy dolgozik, miközben akár az írással eltöltött idejét is szórakozásnak lehet tekinteni, már ami az agyi folyamatokat illeti.

Tegnap este, miközben kissé kimosott aggyal hazatértem a munkából, eszem ágában sem volt az írással foglalkozni. Olvasgattam a Természetbúvárt, benne a rájákról szóló cikket, és egyszerre rájöttem, hogy ez a biológiai háttér príma lesz Casak, a grogarista összeesküvő figurájához.

A legváratlanabb helyeken és pillanatokban képes beindulni az efféle munakvégzés.

Megszakítjuk adásunkat: tegnap aláírtam végre a szerződést a Keringésre a Galaktikával. Megjelenés 2007 második felében várható.

Kissé elhúzódott a dolog, hiszen a tárgyalások még valamikor szeptemberben kezdődtek és informálisan már október végén (?) rábólintottak a szerződéstervezetet érintő változtatási javaslataimra.

Egy új SF témájú oldal: Abyss-magazin. Hogy tudományos cikkeket találok az oldalon - birodalmi lézeratomionizátorok rajza és csillagbirodalmak kronológiája helyett -, az már önmagában kellemes élmény. Írásból még kevesebb van, de nyilván ez szép lassan gyarapszik majd. A design az nagyon vacak; próbálkoztam én is a gportallal, és ennél messze harmonikusabb szkineket is ki lehet keverni.

Viszont ugyanaz a kérdés merül fel bennem, mint amikor a solariáról kiugrott balfrasz megalapította a Terrát: biztos, hogy új felületekre van szükség a régiek mellett? Hiszen egy olyan funkciót se látnak el, amire ne lenne lehetőség más régebbi, ismertebb SF-portalokon.

Az SF fontosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy már a politikai életben is fontos szerepet kap. Sajnos a definíciókkal még van némi gondjuk.

- Szíjjártó teljesen zöld a témában

- Gréczy legalább kapisgál valamit

A keringés megírásának két évéből csaknem másfelet áttoporogtam az első fejezetek körüli szerencsétlenkedésekkel. Nem állt össze, nem vált élővé; tudtam, hová tartanék, de nem láttam, hogyan. Az ilyen rövidebb-hosszabb frusztrációs periódusokból mára már jól tudom, hogyan lehet kivergődni: néha egészen apró dolgoknak kell beugrani, hogy újra színesnek lássam a világot. Elég egy hangulati elem, egy jópofa helyszín, egy érdekes epizód.

Most is ezzel szívattam magam, erre beugrott, hogy Befar ne az első részből megismert gourrok fajába tartozzon, hanem kapjon egy az olvasó számára még nem ismert rasszt. Meg hogy legyen felsővezetékes közlekedési rendszer a helyszínül választott városrészben.

És átírom jelen idejűre is a cselekményt. Ez ráerősít az első részben már felbukkant eleve elrendeltetéses - lásd: Shakur és Vizo viszonya - vonalra.

Csáp Géza. Habár egy pályázta kiírója eldöntheti, hogy ő speciel a szerelem/erotika szépségeire és értékeire kíváncsi, nem pedig azok ocsmányságára és értéktelenségére, azért tegyük hozzá: fajfenntartó ösztönökről van itt szó, vagy mi a szösz. Egyszerűen nem tudjuk az erotikát csúnyának látni - vagy már nem erotikáról beszélünk.

Rámondtam a fentit, úgyhogy postázva vagyon mindkét elbeszélés a Roham és a Delta Vision pályázatára. Az Eratós kifejezetten tetszik, bár vagy öregszem, vagy betegebb a saját ízlésemnél, de hát ez van. Szép új világ, meg minden.

Többen kérdezték már az írásaim láttán, hogy "te ilyen vagy?" Pedig nem. A novellák, illetve a szereplők ilyen depresszívek, összeomlók, frusztráltak. Én magam kifejezetten kiegyensúlyozott és életvidám alak vagyok.

Biztos kiírom magamból a rossz szellemeket.