Az egyelőre Keresők munkcím alatt futó regényötlet amszisi idegenjei jöttek, és jobbról próbálják előzni a sokat szenvedett Nagate lakóit. A hétvégén felbukkant SF-regénykoncepció egyre csak dolgozik a fejemben, már egy sereg ötlet villant fel, amellyel mókás parabolákat lehet felrajzolni a mi kis világunkra nézve.

Csakhogy most nem ennek van az ideje, morgom, és isten háta mögötti mappába mentegetem el az ötleteket. És én is jobbról előzök, mert az N2 megakadt történetszálát félredobva hirtelen a prológust jelentő Űrhajós történetét kezdtem el írni. Arra számítok, hogy az majd ismét fellelkesít, és könnyebb lesz visszatalálni Befar, a gourr nagykereskedő történetéhez.

Alternatív megoldás még - ha ez se jönne össze -, hogy elkezdem a regény harmadik szálát. 

De kifogok a kis rohadékon. 

A hétvégét a Bakonybéli Gannán töltöttem, gondolván, e kis ejtőzés segít valamit behozni a karácsonyi szünetben elfecsérelt időből. Végül is majdnem így lett; minden előzmény nélkül új koncepció született egy jövőbeli regényötletemre (melynek előzményét már megírtam a Szirénének c. elbeszélésemben, és egyelőre a Keresők munkacímet kapta), kicsit dolgozgattam az új novelláimon, sokat agyaltam az N2-n, de igazából egy sornál többet nem haladtam vele. Valahol vakvágányra gördültem, de még nem tudom, hol.

Az időzavar meg azért van, mert eddig meggyőződéssel emlékeztem, hogy a Roham pályázat határideje február 15., úgyhogy még ráérek. De nem, hétfőre véglegesre kell csiszolnom ezt is.

Hol beiglimorzsa pereg, ott hallgat a múzsa...  Vagy eddig nem létezett ilyen mondás?

Az elmúlt négy napban azért befejeztem az Eratóra szánt írást, de semmi többre nem volt időm. Az utolsó sorok valamiféle automatikus írással készültek; szabad asszociációk, meg tudatáram - azóta meg sem mertem nyitni a fájlt. Valószínűleg sok minden megy onnan a kukába. De hát ez még csak egy nyers munkadarab, most jön majd a kalibráció.

Egyébként végig bennem volt a kétkedés, hogy ez vajon egy jó írás-e, vagy egy fókuszt vesztett zagyvaság.

És persze utólag is kellemes karácsonyt minden dearest barátomnak, előre is remek új évet, húsvétig pedig bizonyára visszajövök még.

Épp ezt olvasom, és azt hiszem, választ is kaptam egy marha nagy regényháttér-kérdésemre a Nagate folytatását illetően...

Hm. Vajon milyen időben visszafelé haladva olvasni egy szeretkezés eseményeit? Kezdve az orgazmussal, majd eljutva az első bátortalan vagy éppen kínosan heherésző mozdulatokig?

Tartok tőle, ez csupán íróként érdekes. Ha így kezdődik egy írás, hogy

Az orgazmus pillanatában Lina tágra nyílt szemében mintha meglátná a rekombináló nanogépek felhőjét. Miközben rángva és lüktetve elélvez a lányban, ámulva figyeli, ahogy a saját Quasimodo-vonásai kirajzolódnak Lina arcán.

, akkor hát... nem ejaculatio praecox-ról beszélünk? :)

Azt írtam múltkorában, hogy nem bírom sokáig nélküle, de ez az írás egészére - mint életformára? - vonatkozik. Most, hogy a fejem tele van Linával, ezzel a Spicega szkinbe bújtatott kurvával, meg a szerencsétlen naiv Artúrral, egész tűrhetően vagyok. Az órám ötkor csörög, de néha már korábban is felébredek - ilyenkor örülök az ajándék 15-20 perceknek is. Ez a napi két óra a két bögre kávéval, meg a macskával az, ami feltölt annyi energiával, hogy letudjam a másik 8-10-et, amit mostanában a munkahelyemen töltök.

Mikor kezd el működni egy történet? A pillanatot nehéz megragadni.

Az Erato kapcsán előszedtem egy régebbi novellámat, a Budapest elektrót, melyet évekig sehova sem küldtem el, majd tavaly a Rohamnál megfuttattam, ám - joggal - afféle hangulatírásnak találták. (Valószínűleg az a tény, hogy bár ezt én is tudtam, mégis tetszett, önmagában is bizonyítja a kritika igazát.) Az Erato ötletemhez viszont illeszkedni látszott a cselekmény, persze a célok, a háttér és a szereplők viszonyának alapos átdolgozásával.

De nem működött. A közel lineáris cselekmény túl hosszúra nyúlt, az erotikus töltet így egy zárvánnyá vált a történetben - nem erotikus novella kezdett testet ölteni, hanem erotikát használó. Nagy különbség.

Végül kivágtam belőle a road movie jeleneteket, tömörebbre vágtam, a linearitás helyett pedig három idősíkon párhuzamosan kezdtem el futtatni a történetet. És ettől az egész életre kelt, sokadszor is bebizonyítva, hogy novellában az idő linearitását feltörve sokkal szabadabban bontható ki minden esemény.

A fejemben már megvan, "csupán" le kell írni.

Itt ez a pályázat.  Az ötletet remeknek találom, de hogy pályázzak is? Valahogy sosem írtam erotikus dolgokat, annyira taszított, hogy a legtöbb SF&F írásban az efféle szempárásító dolgok kimerültek néhány öncélú dugásban, hogy jelezzék az íróról: ő mer ilyet is.

Így hát se ilyen irányú ötleteim, se kialakult nyelvezetem nincs rá, még csak kísérletet se tettem soha a témával. Aha, szűz vagyok, mint a hó.

Úgyhogy most elkezdtem írni valamit egy szerelmi háromszögről, szkinekként hordott testekről. (A Nagate 2 pedig már megint leparkolt valahol egy rosszul megvilágított mellékúton.)

Rábukkantam a legszórakoztatóbb kommentre, ami a Nagatéról eddig csak született. Külön felhívnám a figyelmet az "és egyáltalán nem kemény" szófordulatra, mely jó eséllyel versenyzett e poszt címére is.

Sosem értesültem volna erről a 2005-ös regényről, ha nem olvasnék HAmmer World-öt. A borító megint rettenet jó, kár h a tartalom itt sem ér a nyomába. Semmi köze ugyanis a kettőnek egymáshoz. A borítón látható srác egy 16 körüli, vagánynak tűnő figura, ehhez képest a könyvben egy 13 éves, Vizo nevű kölyök szerepel, aki gyerekes, tuyti-mutyi és egyáltalán nem kemény. Azt hittem, mivel egy küldetésről van szó benne, egy marokniy csapat hősies, véres küzdelme lesz földöntúli teretményekkel, tragikus, izgalmas fordulatokkal, ehelyett történés alig van, a szereplők enm valami szimpatikusak, harc nuku, és rengeteg a leírás. Fantáziamozgató, az igaz, de inkább mese, mint harcos fantasy, sőt még némi politika meg sci-fi is kevereik bele. Csalódtam.

:)