Galaktika 225., 2008. december / online: SFmag, 2013. július

Kedvenc szerzőim sosem fukarkodnak az ötletekkel. Amiből megélhetési írók regényeket dagasztanának fel, azt ők mintegy félvállról dobják be akár egy novella mellékes kiszólásaként. Fixa ideám, hogy az ötletek nem inflálódnak, nem lehet kifogyasztani őket, így spájzolni sem kell belőlük.

Eredetileg a bolygóra kiterjedő elsötétítés és az államokként működő MI-k külön novellatémaként jutottak az eszembe. Aztán a fentiekre ügyelve úgy ítéltem, a két ötlet működik együtt is, talán még erősítik is egymást.

Az ötlet kezdeti formájában az MI-k egyértelműen jók voltak - könyökömön jönnek ki az emberiséget leigázó mesterséges intelligenciák. Talán az elkészült novellában is azok*, de nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy - akár A valóságcsináló c. írásomban - végig fenn ne tartsam a kételyt: vajon kinek van igaza és ki téved? Hiszen végül is a fiú anyja jelenti fel Andreát és az sem biztos, hogy a szirénázó rendőrautók fel fognak bukkanni a végén. Elég sokáig ülnek a szobában, hogy ez kiderüljön?

Frissítés: A novella 2013-ban felkerült az SFmagra, ahol szabadon elolvasható.

* Szerintem Magyarország semmi másban nem bűnös, mint az anyuka finom manipulációjában, de ez meg az egyéni vs. társadalmi érdekek nevű régi lemez egy újabb dala. Ám ezt csak mint olvasó, gondolom.