A Galaktika túl csicsás*, sok benne a felesleges kisszínes - ugyanakkor minden alkalommal hozzáteszem, hogy eddig az összes számban találtam olyan írást, amire azt mondtam, ezért megérte a 870-et.
Az e havi számban David Brin Az adakozó pestise volt ez az írás.
Hard-SF-hez méltó tudományos összeszedettséggel, ugyanakkor jó stílusban megírt történet. Arra a sziporkázó ötletre épít, hogy a vírusok egy képviselője a gazdatestet véradásra ösztönzi, így találva magának újabb és újabb hordozót a transzfúziót kapott kórházi betegek között - nem mellesleg pedig már-már mesébe illően altruistává teszi a fertőzött populációt... Pazar. Nem hiányoznak a történetből a kapcsolódó fejtegetések sem, melyek az egész egyetemes vírus-ember kapcsolatra fiktív magyarázatot adnak.
Negatívumként talán csak annyit tudnék felhozni, hogy több benne a korrektúra-baki, mint az egy legyintéssel elintézhető volna.
* Ez dícséretesen javult e lapszámmal, mattultak az oldalak, a szövegek homogén hátteret kaptak.
Lezajlott ez az SF-találkozó is. Néha elkaptak dedikálni, illetve a színpadra lépve kábé öt mondatban összefoglaltam a közönségnek, hogy miről szól a Keringés - nagyjából ennyi volt a hivatalos része a dolognak.
A szűkszavúságnak több oka is volt. Egyrészt Béla bácsi igen hosszan beszélt előttem, így nagy sztorizgatástra nem lett volna időm, másfelől így előre nem is nagyon lehet többet mondani egy regényről. A cselekménybe nem érdemes belemenni, hiszen poénokat nem lő le az ember, marad hát a mögöttes tartalom felvázolása. Azt meg minek ragozzam. (Globalizáció, erőforrás-gazdálkodás. Már megint társadalmi kérdések. )
Egyébként fel-alá ingáztunk a büfé és a helyszín között; találkoztam számos ismert arccal, illetve számos ismeretlennel, akik egy részéről kiderült, hogy a nicknevükkel naponta találkozom. Ilyen volt Odo vagy Necroman_Mk2 a solariáról. Kicsi a világ, ja.
A program nem hivatalos folytatása egy agyzsibbasztó sörözés volt a Patkó Bandiban, ezúton is köszönet TZS-nek az univerzum tágulása és a szétcsúszás közötti tudományos összefüggés feltárásáért.
Még egy kis hétvégi olvasnivaló: az alábbi Rohamos írásokat ajánlom B. Látogatóim figyelmébe:
És alapvetően a harmadik szám eddig a legjobb, onnan még tudok ajánlani: noha több koncepcionális és kivitelezési problémám is van velük, figyelemre méltó a Terranovai emlékek és az Újratelepítés is.
Egy újabb olvasnivaló: A Roham magazin hálószeméről* letölthető Az E című novellám. Kommentet itt fűztem a történetéhez, az elbeszéléshez pedig klikk a képre.
* Egy alternatív valóságban a dolgok úgy alakultak, hogy sikerült meghonosítani ezt a magyar kifejezést a webhely, weboldal, portál meg a többi ellenében. Sajnálom, hogy ez nem az.
Az sfportalon megtudtam, hogy a Galaktika vendégül lát a színpadon, méghozzá Kasztovszky Béla társaságában. Kettőnk munkássága ég és föld, és ezt egyáltalán nem a minőségre értem. Szóval kontraszt az lesz, de egyáltalán nem ez az első, hogy közösen lépünk fel. Béla bá honlapján - mely egyébként klassz, letisztult - fényképek is illusztrálják e 2004-es pillanatot a Szigeten. (Atyavilág, már ennek is három éve???)
A képen látható figurák testbeszédének elemzése azért megérne egy misét.
Regényírásba fogni nagy felelősség. Talán ezért is húzódik mindig olyan sokáig, mire igazán bele tudok lendülni. Elvégre ekkor van ott a lehetőség, hogy szabadjára engedjem a fantáziám, hogy eredeti és újszerű háttérelemeket találjak ki, amelyekből majd kibomlanak a regény világának mindennapjai, az utcakép, használati tárgyak vagy éppen a társadalmi kérdések. Később már abból kell főzni, ami van, és mivel működés közben a realisztikusság a legfontosabb, nincs mód rá, hogy koncepcionálisan nagy változásokat tegyek. Vagyis itt egy most-vagy-soha helyzet, és ez kissé nagy súllyal nehezedik rám.
Lefordítva az N2-re: talán azért nem tudok igazán elmerülni benne, mert nincs még meg a kellően karakteres háttér, amiből kibonthatnám azt a sok apró dolgot, ami igazán élővé és érdekessé teszi a számomra a regényt. Egyelőre ugyanis a keret, ahol az eltervezett cselekmény zajlana, nem több, mint az első kötet világa harminc évnyi lineáris fejlődés után. Ez így önmagában még nem bizonyul elegendőnek, hogy felkeltse az érdeklődésemet, túl kiszámítható - még több gyár, még több betelepült városrész, na és? Persze, ezeknek a változásoknak fontos szerep jut mondjuk a politikai helyzet kialakításában, de nem elég ahhoz, hogy leírva is látni akarjam, és ne csupán a fejemben létezzen.
Persze sejtettem ezt előre, nem véletlenül gondoltam mindig, hogy a folytatások nem az én műfajom. Hiszen jópofa dolog újrarendezni a mozaikot, átértékelni a megtörtént eseményeket, de nem ugyanaz, mint egy új mozaikot kirakosgatni a semmiből. Ha pedig nagyon eltérek az első kötet jelentette alapoktól, akkor miért folytatás? (Kedvenc példám: Végjáték vs. Holtak szószólója. Semmi szükség nem volt rá, hogy Ender legyen a főszereplő - ha csak nem a marketingszempontok.)
Na de makacs vagyok, mint egy öszvér: az nem lehet, hogy valamit csak úgy feladjak.
SFportal sci-fi és fantasy könyvkiállítás 2007.
A kiállításon látható könyvek kedvezménnyel megvásárolhatók, a színpadon a kiadók ismertetik 2007-es évi terveiket. Mellettük író-olvasó találkozók is várják a közönséget. Ismert alkotók és elsőkönyves szerzők egyaránt faggathatóak lesznek ezen a napon.
Még nem tudom, kapok-e felkérést bármilyen kiadótól, akiknél valaha valamim megjelent, mindenesetre ott leszek én is. Introvertáltságom fennen tiltakozik mindenfajta szereplés ellen (elvégre ha élvezném, hogy pl. közönségnek olvasok, akkor bemondónak vagy versmondó lánynak megyek), de ezt még lerendezem magammal, hiszen karrier, marketing meg minden.
De ahogy én tudok felolvasni, attól az ég óvja a hallgatóságot.
Kiolvastam. Amelyik könyv ilyen hasonlatokkal tud indulni, mint:
(A Futár) "Ruhája fekete, mint az aktív szén, még a fényt is kiszűri a levegőből. Pókselyem felületéről úgy pattan le a pisztolygolyó, mint pajtaajtóról az ökörszem, az izzadság viszont békésen áramlik át rajta, mint szétbombázott erdőn a balzsamos szél."
, az nagyjából meg is vett engem - persze később még bármi lehet. A szerző annyi apró ötletet sorakoztatott fel a kieszelt franchise-közeljövő élővé tételére, amennyi kevés szerzőtől tellett volna, még ha sok eleme időközben a valóság része is lett. A sztori érdekesen alakul a neurolingvisztika és a sumér mitológia beemelésével, hihetően építi fel a fikciót, a mozaikok szép sorjában kerülnek a helyükre. Kicsit talán farnehéz lett a történet; hosszan kivár az első támpontok bedobásával. A narráció és az egész világkép kellően ironikus ahhoz, hogy még el tudja adni nekem a szabvány cp tiszteletköröket, vagy éppen a figurák macsózását. Utóbbiban azért időnként nyekken a dolog: az anyukájával élő Y.T. 15 éves létére meglehetős könnyedséggel teszi túl magát bármilyen véres eseményen, amelybe belecsöppen. Hiro valamivel hitelesebb nála ezen a téren, bár ahogy közeledik a regény vége, a hitelesség egyre kevésbé számít.
Fogalmam sincs, tudatos volt-e Stephensontól ez az irány, vagy csupán megrészegült a saját ötleteitől, de a regény vége egyre inkább átmegy abszurdba, és ezzel a bohóckodással sokat rombol a korábban felépítetteken.
Ha a szerző nem egy hacker-szamurájt (?) választott volna főhősül, hanem mondjuk egy nyelvészt, a sumerológiai háttéranyagot is kevésbé szájbarágósan tudta volna átadni az olvasónak. Ennél fájdalmasabb, hogy a Végső Magyarázatot - amelyet addigra már ki-ki összerakhatott a fejében - egy négyoldalas Hiro-nagymonológban is megkapjuk, csak a gyengébbek kedvéért.
És ekkor még van vagy száz oldal a regényből. Sajnos tapasztalat, hogy bizonyos szerzőknél ilyenkor következik a nagy és önfeledt hentelés. Hiszen a regény kulcskérdései megoldva, az írónak már csak arra van gondja, hogy minél nagyobb rombolással koronázza meg a végkifejletet. Nem tetszett a Valós halálban és nem tetszik itt sem. Lehet, hogy ez odaát angolszászoknál követelmény?
Igazán nem értem, miért elvárás, hogy az SF/F festmények zömén legyen lézeratomionizátor/gyilkosbárd, vagy csak szimplán gonosz szörnyek, de ez a Mathias Verhasselt néhány képe nagyon tetszik. Őt pölö szívesen látnám borítófestőmként :)
