Az év magyar science-fiction és fantasy novellái 2024., Gabo SFF
Ha a feldühödött tömeg városszerte szörnyekre vadászik, akkor szép pénzt kereshetsz egy app-pal, amelynek segítségével a polgárok jelenthetik egymásnak a felbukkanásukat. Nem te támadsz rájuk csoportosan, üldözöd és vered agyon őket - szóval te kimaradsz az egészből, nem igaz?
És egyébként is: nem lehet valaki egyszerre ember és szörny is. Nem attól válik az utóbbivá, hogy mások rámutatnak, ugye?
Többféle karakterkonflktussal is próbálgattam ezt a történetet; egy gyerekkorában abuzált férfi, aki most az akkori elkövetőt, a saját apját kell hogy gondozza, vagy éppen a modellpályáról álmodó lány, aki az őt kihasználni akaró fotós kihasználásával szeretne előrébb jutni. Csakhogy a tesztolvasásnál kiderült, hogy ilyen esetekben ingoványos terep a préda és a szörnyeteg szerepét átforgatni, és véletlenül sem szerettem volna, hogy valaki áldozathibáztatásnak érezze a történetemet.
Így jött végül a két appfejlesztő srác, meg ahogy az események lerombolják a barátságukat. Amúgy is arra szerettem volna fókuszálni, mennyire szabadulhat el a politikai uszítás, meddig lehet dönteni, melyik oldalra áll az ember.
A történet egy fiktív városban játszódik, de úgyis Budapestre fogtok asszociálni.
Szörnyeteg, egy szörny, rikoltja egy női hang valahonnan a villamos végéből. A jármű közönsége felbolydul. Az emberek felpattannak az üléseikről, mindenki a nyakát nyújtogatja, nem látom tőlük, mi történik. Valakik vitatkoznak ott hátul, többen kiabálnak. Elfog az a kellemetlen szégyenérzés-féle, amikor mások botrányos viselkedésével szembesül az ember; próbálok úgy tenni, amint aki tudomást sem vesz róla, de nem zárhatom ki a fülemből.
A villamos épp befut a megállóba, kinyílnak az ajtók, sokan kitódulnak a járdaszigetre. A kiabálás odakint folytatódik.
Oké, tudok róla, hogy szerte a városban szörnyekre bukkannak, de sohasem láttam még egyet sem. Az ülések fölött az ablakhoz hajolok, hogy meglessem, mi történik. A hátsó ajtó tövében az emberek körbevesznek valakit. Hallom, ahogy azt bizonygatja, hogy ő nem szörnyeteg, miért csinálják ezt. Magas a hangja, akár egy kisfiúé.
A novelláskötetet - benne egy sereg fantasztikus szerző fantasztikus írásával - megvásárolható itt.
(Vegyetek könyveket közvetlenül a kiadóktól!)
Az év magyar science-fiction és fantasy novellái 2023, Gabo SFF
Pareidoliának hívják azt a jelenséget, amely során például macskát vagy kalózhajót látunk meg a felhők formáiban.
Az annotáció pedig létező iparág (nyilván főleg Indiában végzik filléres órabérben), amely során a gépi tanulást segítik elő jellegzetes, vagy éppen rendhagyó képelemek felcimkézésével. "Ez egy stoptábla. És ez is az. Meg ez is." - jelölik meg mondjuk az önvezetésre fejlesztett mesterséges intelligenciának, hogy aztán már magától is könnyebben felismerje a nyüzsgő utcaképen.
Valami egészen furcsa dolgok történnek azokon az éjszakai helyeken, amelyeket csak biztonsági kamerák figyelnek meg.
Amikor Budapestre költöztem dolgozni, még az egyetem előtt, egy percig sem bántam meg döntésemet. Bár nem voltak itt barátaim, de egyedül is remekül éreztem magam; koncertekre jártam, vagy csak úgy sétálgattam a városban. A történet főszereplője, Ágnes nem így járt, ő légüres térbe került: otthon, a falujában ő már csak "pesti", a fővárosban pedig magára marad, miután főiskolai társai elmaradoztak, vacak munkát végez, este pedig csak a macskája várja az üres albérletben. Nem csoda hát, ha a felvételeken látott idegen és felkavaró, mégis valamiféle törődést ígérő események is vonzóbbnak tűnnek, mint saját magányos, zsákutcába került élete.
Az egyik térfigyelő kamera egy francia bevásárlóközpont kihalt, éjszakai parkolóját vette. Jó darabig csak az eső szemerkélt, feketén gyűltek a tócsák. Aztán az összetolt bevásárlókocsik sorai mellett egyszer csak ott volt az a hatalmas, féregszerű dolog, akár egy valószerűtlenül kövér, napfényt sohasem látott test karok és lábak nélküli torzója. A szemerkélő esőben nedvesen, fakó fehéren csillogott az aszfalton. Mozgott is: a kamerától elfordulva emelgette a teste elülső részét, mintha imbolyogva, vakon keresne valamit, amire felmászhat. Két és fél percig csinálta, támaszt keresve fel is borította a bevásárlókocsik egy egész sorát.
Aztán az egész teste habzani kezdett, akár a meztelen csigák, amikor Ágnes gyerekkorában a nagymamája sót szórt rájuk, és a lány már nem is tudta eldönteni, ezt csakugyan látja-e, vagy pusztán olyan pareidoliába került, amelyről a csoportvezetője beszélt.
Végül a jelenés eltűnt, és utána a felvételen már csak az eső gyűlt tovább az aszfalton.
Hiába tekert előre Ágnes, hogy megnézze, mi lett később a felborult bevásárlókocsikkal; talpra rángatja-e őket egy bosszús áruházi alkalmazott még a nyitás előtt, sajnos a felvételt rövidebbre vágták, még a hajnal előtt véget ért.
A novelláskötetet 18 remek írással megvásárolható itt.
(Vegyetek könyveket közvetlenül a kiadóktól!)
The Continental Literary Magazine - Issue 6: Future, 2023
A Freak Show főhőse az utolsó hagyományos értelemben vett emberek egyike. Olyan világban kell boldogulnia, amelyet az éghajlatváltozás következményeinek elviselésére módosított emberek népesítenek be.
Ezúttal olyan történetet akartam írni, ahol az emberiség megkapta az esélyt: túl vagyunk a hőmérsékleti katasztrófa nehezén, a következő generációknak már csak újjá kell építeni a világot. De hogyan tekintenének vissza ránk? Magára veheti-e bárki az elkövetett bűnök terhét, hogy megkönnyítse a sorsukat?
A Continental egyébként egy tematikus, angol nyelvű, a magyar és közép-európai irodalmat népszerűsítő, negyedévente az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában megjelenő szépirodalmi és közéleti magazin, amelyet az USA egyik legnagyobb könyvesbolt-hálózata, a Barnes and Noble értékesít. Ez a hatodik szám, amely a jövőről szól, így kerültem képbe szerzőként (köszi, Anita!).
A novellát Austin Wagner ültette át angolra, akivel nagyon élveztem a munkát, és persze rendkívül érdekes, hogy a fordítási folyamat mennyire hasonlít a szerkesztéshez, mégis eltér tőle.
Azt akarom megértetni a közönségemmel ott a színpadon, hogy a dolgok tönkretételénél sokkal rosszabb, amit azok a régiek nem tettek meg, pedig nekik még lett volna lehetőségük más utakat bejárni. A tények persze közismertek, ám más az, ha a feljavítottak egy régi embertől hallják őket. Mintha a múlt szólna így hozzájuk.
Minden alkalommal megtapasztalom a dühöt. A bekiabálást, a vicsorgó fogsorokat, hadonászó öklöket. A közönség innivalót hoz magával a plázában működő italmérésekből; a vásár végeztével pénz húzza az emberek zsebét, szórakozni akarnak. Olykor papírpoharak repülnek felém, egyszer egy üvegkorsó el is talált. Nem törte el a sípcsontom, de utána hetekig sántítottam. Azóta egy vékony tyúkketrec-háló feszül a színpad és a nézőtér között, így inkább csak a folyékony dolgok érnek el engem. Megnedvesített törölköződarabbal mosom le magam a raktárban, mégis mindig sörszagom van, mikor hazaérek, te elhúzod a szád, fintorogsz, én meg nevetve azt mondom, előadás után hatalmas buli kerekedett a közönséggel.
A kötetben sokan mások mellett Sam J. Miller, Ken Liu vagy éppen Markovics Botond írását is megtalálod.
Itt veheted meg printben vagy digitálisan.
The Continental Literary Magazine - Issue 6: Future, 2023
As one of the last traditional humans, the protagonist of Freak Show must thrive in a world populated by humans modified to withstand the effects of climate change.
This time, I wanted to write a story where humanity was given a chance: we are over the weight of the temperature catastrophe, the next generations just have to rebuild the world. But how would they look back on us? Can anyone take the burden of the crimes committed to make their fate easier?
The short story was translated into English by Austin Wagner. In addition to many others, you will also find the short stories of Sam J. Miller, Ken Liu and even the Hungarian A-class sci-fi author Markovics Botond in this volume of The Continental Literary Magazine. (You can buy it in print or digitally.)
Up on stage, I want to make my audience understand that what the old ones didn’t do is far worse than the havoc they did wreak, and that they still had the opportunity to go down a different path. The facts are common knowledge, but it’s different when the adapteds hear them from an old one. As if the past itself were speaking to them.
I experience the anger every time. The heckling, the bared rows of teeth, the brandished fists. The audience brings in drinks from the seedy pub in the mall; by the end of the carnival, their money is burning a hole in their pockets, they want to have fun. Sometimes paper cups come flying my way, once a glass bottle even found its mark. It didn’t break my shin, but I was limping for weeks nonetheless. Ever since then there’s been a net of chicken wire pulled taut over the stage, and only liquid things are able to reach me. I wipe myself off with bits of dampened towel backstage, but the stench of beer always lingers, when I get home you make a face, scrunch your nose, I just laugh and say the audience and I had a great big party after the show.
Az év magyar science-fiction és fantasy novellái 2022., Gabo SFF
Egy történet a történetekről - az olyasfélékről, amelyek megváltoztatják a valóságot.
Egy városról, amelyet a közelében kibányászott csodák röpítettek a gazdagságba, ám ezzel lakói olyan útra léptek, amelyen nem tudni, mit hoz a következő lépés. Lehet, hogy nem is akarják tudni.
És ezzel nem utolsósorban szól a klímaváltozásról, meg a növekedés korlátairól.
Ötéves lett a Gabo magyarszerzős antológiája, és miután a 2018-as első kötetben megláttam, hogy szerzőink mennyivel kevésbé írnak sci-fit, mint fantasyt és weird dolgokat, én becsszó igyekeztem, hogy minden évben valami tudományos fantasztikummal pályázzak és szépítsek az arányokon. Idén azonban nem tudtam megállni, az Ördöglakat bizony csak egy sokkal tágabban vett fantasztikumba illik bele.
Mire visszavergődtem a boxomhoz, egy részeg álomba merült pasas borult az asztalomra. Nem foglalkoztam vele, bepréselődtem a mellette szabadon maradt helyre, és arra gondoltam, hogy ha a felkorbácsolt narratív jelenségek ezúttal valóban betörnének a városba, vajon mi történne a Dervához hasonlókkal. Van már menekülő útvonaluk, amelyről azt hiszik, az utolsó pillanatban kiviszi őket a városból? Vagy úgy tűnnek el mindörökre a járulékos csodajelenségek alatt, hogy többé senki sem tudja, kik voltak? Az éjszakai élet mindenesetre változatlanul pörgött, csak a nevetések váltak élesebbé és a kártyaasztaloknál feltett tétek mértéke még őrültebbé. Mintha a város valamiféle haláltáncot járt volna ezekben a napokban. Mindig ez ment, amikor az Ellegő arra emlékeztette az embereket, hogy a jó történeteknek ára van.
A novelláskötetet - benne egy sereg fantasztikus szerző fantasztikus írásával - megvásárolható itt.
(Vegyetek könyveket közvetlenül a kiadóktól; ez a jelenlegi válságban segíti a túlélésüket!)
Vegyük fel történetünk fonalát a tavalyi nyár végén, annál a képnél, amikor Szerzőnk örül a legújabb regénye megjelenésének.
A Szerző ekkor még lelkes, hiszen visszatérhet a jó régen otthagyott háromnegyed regényéhez - ötletei még homályosak, de azt már tudja, hogy a terjedelem jelentős lefaragása mellett sci-fiből fantasyvá fogja átformálni a történetet, és ez biztosan jó buli lesz.
Snitt.
Ezúttal decemberben vagyunk, a háttérben karácsonyfa. A Szerző némi feszültséggel a hangjában megállapítja, hogy ugyan a sci-fi->fantasy metamorfózis megvan, de hiába hitte azt, hogy év végére akár kész is lehet a regény új verziója, valójában még csak most kezd belefogni. Közhelyeket puffogtat tatárokról, akik nem hajtanak.
Újabb vágás után kora tavaszhoz érkezünk. Szerzőnk félreteszi a megmosolyogtatóan keveset fejlődött regényszövegét és novellaírásba fog. Feltartott ujjal prédikál, hogy lám, az idei novellapályázatra időben dolgozni kezd, nem fogja a határidő előtti utolsó napokra hagyni, ezúttal lesz ideje csiszolgatni, pihentetni a szöveget. Magabiztos vidámsággal jegyzi meg hozzá, hogy novellaötlete sci-finek született, de ő most fantasyra fogja átformálni, és az biztosan jó buli lesz.
Június közepe. Szerzőnk a leadási határidő előtt fél órával küldi el a novellát a pályázatra, miután egy sprintelő könnyed eleganciájával az utolsó nap fejezte be azt a szöveget, amely hónapok óta egyetlen verziójában sem volt képes túljutni a háromnegyedes készültségi szinten.
Szerzőnk nyilvánvalóan boldog, mert nagyon régen nem sikerült ilyen önfeledten, mély belefeledkezéssel, folyamatos sikerélménnyel írnia, mint ezen az utolsó napon, de nézzük csak! Közelítsünk csak rá az arcára!
Ott, a szeme alatt jól láthatóan remeg valami izom.
Az év magyar science-fiction és fantasy novellái 2021., Gabo SFF
Kevesen gondolnák, de a tengerhullámok kifehérítése valós tudományos ötlet arra, hogyan növelhetnénk meg az óceánok, és velük a teljes Föld fényvisszaverő képességét az üvegházhatás csökkentése érdekében.
A Hullámsodrok egy férfi története, aki kudarcai elől menekülve hajózik az óceánon, de továbbra sem találja lelki békéjét.
Ez megint egy klímafikciós, avagy cli-fi novella, amelynek vázlatos ötlete jóval korábban megszületett a fejemben, ám akkor még sok-sok léghajóval és felhőgyártással képzeltem el (mert hát utóbbi az egyik legismertebb geomérnöki ötlet, amely ráadásul rendkívül megosztó is - egy sf-rajongó agyát biztosan megdolgoztatja az eljárás, amelyet évszázadokig, évezredekig kellene folytatni, miközben lehet, hogy a civilizációnk néhány évtizedet sem él már meg).
Aztán nem is tudom, miért, de egyszer csak már a hullámfehérítésről olvasgattam cikkeket, és ez sokkal erősebben mozgatta meg a fantáziámat - szereplőim a léghajók helyett hirtelen óceánjárók fedélzetein találták magukat. És sokkal jobban boldogultak ott.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy mivel a hullámfehérítés nem annyira ismert geomérnöki ötlet, ezzel a novellával még némi ismeretterjesztési szándék is vezérelt.
Miután Lara örökre elment, rá két hétre aláírtam az ötéves szerződést a Sigilre. Semmi más dolgom nem volt, mint cikk-cakkos hajóutamon széles farhullámokat húzni az óceánba. Tízezernyi albedófokozó hajó tette ugyanezt, meg persze a normál kereskedelmi járatok.
Én igazából csak menekülni akartam, talán vezekelni is, tisztába jönni magammal, kitalálni, hogyan tovább, de az eltelt négy és fél évben keserűen megbántam a döntésemet. Senkim nem maradt a szárazföldön, de itt is magányos voltam: egyedül egy viharvert hajón, amely csak hajózik, hajózik, sohasem pihen meg egyetlen kikötőben sem.
Mintha kívül kerültem volna az időn, az élet megállt volna – én álltam volna meg, miközben a világ haladt tovább, ott, messze az óceán egyhangú horizontja mögött. Minden nap ugyanazzal az egyhangúsággal telt, én pedig hamarosan csapongani kezdtem a túlpörgött aktivitás és valami ólomnehéz fásultság között. Voltak időszakok, amikor kétnaponta végigsúroltam a fedélzetet, előrehoztam minden időszaki ellenőrzést és karbantartást, csak hogy történjen valami – máskor pedig napokig fel sem öltöztem, csak meztelenül üldögéltem valamelyik lépcső acélfokán a szakállamat babrálva, és bámultam a vizet. Azokat az estéket, amelyeket a sárga nap színeibe burkoltak a távoli felhőkön átszűrt fények.
Egyetlenegyszer kereszteztem egy másik hajó nyomvonalát. Bő tíznapos lehetett; masszív fehérsége addigra megfakult, rongyos pókhálónak tűnt a sötét hullámok hátán. Mire mögém kerülve elnyelte volna a horizont, teljesen feloszlott: mintha sohasem létezett volna.
A novelláskötetet - benne egy sereg fantasztikus szerző fantasztikus írásával - megvásárolható itt.
(Vegyetek könyveket közvetlenül a kiadóktól; ez a jelenlegi járványválságban segíti a túlélésüket!)
Chloé biztos benne, hogy az apja halálos balesete nem lehetett véletlen - valakik megölték őt, ezért e furcsa lány az egész életét a gyilkosok megtalálására tette fel. Mindenhol eljátssza a megfelelő szerepeket, amelyek közelebb viszik őt hozzájuk, és most már egészen a nyomukban jár...
Mindig egyre több - beleolvasó by Zoltan Laszlo
Ha kíváncsi vagy a teljes történetre, vásárold meg a regényt 15%-os kedvezménnyel a Gabo kiadó webshopjában!
Nyilvánvalóan egy kő alatt élek, de csak nemrégiben került elém Baka L. Patrik a Partitúra Irodalomtudományi Folyóiratban megjelent dolgozata, amely a két régi regényem, a Nagate és lazán kapcsolódó folytatása, a Nulla pont komparatív összehasonlítását teszi meg.
Ez az a két regény, ahol az elsőben úgy akartam fantasyt írni, ahogy egy sci-fi író tenné, kissé kívülről szemlélve rájátszottam a klasszikus kiválasztott-toposzokra és kiforgatásukra, a másodikban pedig visszamenőleg sci-fivé tettem egy fantasy-világot. Mindkét regényt nagyon szerettem írni, a Nagate pedig az egyik legsikeresebb történetem lett az olvasók között. TLDR:
László Zoltán szépirodalmi szövegkezeléssel megírt spekulatív fikciós művei az általuk felvetett lételméleti kételyek, zavarok és eltolódások, illetve az egzisztencialista és szolipszista világ megalkotásának mikéntjéből és annak bizonytalanságából következő episztemológiai kérdéseik révén a kortárs magyar irodalom nagy dobásaként tartandók számon.
Egyfelől persze akármelyik szerző szeret ilyen zárómondatokat olvasni, de az egész tanulmány fontos tanulságokkal szolgál a számomra. Mert mindig jó bármilyen olvasói visszajelzéseket szerezni, hiszen sokat tanulhatok belőlük arról, hogyan is néz ki a befogadói oldalon a dolog, amelynek én íróként csak a másik oldalán lehetek, mi csapódik le belőle - és mi az, ami elveszik valahol útközben. Néha egészen fontos dolgok maradnak ki, amelyeket én pont azért építettem a történetbe, hogy másoknak beszéljek róla. És ilyenkor hajlamos vagyok arra gondolni, hogy nyilván elrontottam valamit; egyértelműbbnek kellett volna lennem, kimondani inkább, amit csak a sorok közé szőttem be - vagy az is lehet, hogy sosem volt ott, csupán én hittem azt.
És akkor jön egy ilyen tanulmány, ahol azt látom, hogy igen, - e két regényben legalábbis - ott van minden, amit ki próbáltam beszélni magamból: felfedezhető, kiszálazható, újra összerakható. Az olvasó fejében végül fel tud épülni az univerzumom, ami nem egészen a szöveg maga, de mégsem választható le róla egészen.
A teljes tanulmány pdf-ben letölthető itt, vagy közvetlenül a blogomról.
