Lezajlott a Roham pályázat díjkiosztója (már hetekkel ezelőtt, de miért kellene annyira aktuálisnak lennem?). A három irodalmi helyezett közül a dobogó második fokára fellépő Szabó Sándort van szerencsém szegről-végről ismerni, mi több, íróként is tehetségesnek tartom, így ez úton is gratulálok az elsimeréshez.

Ismeretségünk furán indult. Csúnyán beszóltam neki egy interjúja kapcsán, amiből személyeskedő levélváltás indukálódott - hogy aztán egy remek eszmecserévé formálódjon át. Azóta évente, alkalomszerűen váltunk néhány levelet, és persze sokszor összefutunk különféle topikokban. Egyszer még élőben is találkoztunk, ahol Sanyi megítélése szerint tartózkodó voltam (mint mindenkivel, akit nem ismerek, de ez nem jelent semmit, mert ez ilyen zárkózott művész-allűr, vagy mifene).

Viszont egy ízben kaptam tőle egy elbeszélést elolvasásra. Hangház volt a címe, és egy olyan gyárépületről szólt, melyet tudósok zárnak karanténba, hogy a gyár csöveiben és termeiben erősödő-interferáló hangokat kutassák, melyek akár a távoli múltból is fennmaradhattak az épület különös akusztikája miatt. Meglehetősen eredeti tehát az alapsztori - a lezárt gyár képe kissé emlékeztet a Sztalker Zónájára -, amely háttér előtt jól megformált szereplők mozognak egy olyan történetben, mely folyamatosan adagolja az információkat a kiinduló rejtély megoldásához.

Az elbeszélés az Ezüstláng c. Cherubion-antológiában található, tessék elolvasni.