Regényírás közben szinte menetrendszerűen bukkan fel a Nagy Kérdés: tulajdonképpen miről is szól ez az egész? Ez afféle fiók-elbizonytalanodás, ami akkor jelentkezik, amikor túlságosan elmerülök a részletekben és egy-egy pillanatra úgy érzem, elvesztem a fókuszt, a Nagy Egész kisiklik a markomból: a regény nem szól semmiről, vagy nem arról, amiről szeretném, hogy szóljon.

Ez a valamiről való szólás nagy vesszőparipám, mert ilyen nagyravágyó vagyok, hogy írásaimban igyekszem magvas(nak hitt) gondolatokat elhinteni a világ dolgairól.

Szóval az n2 kapcsán most eltöprengtem, hogy oké, érdekes a szerkezet, meg ezt-azt megtudunk a városvilágról, de ha nem sikerül vele elmondanom, amit a mi világunk megismerhetőségéről szeretnék, akkor megette a fene, holmi kalandregény születik belőle. Az önmagáért létező kalandregény se rossz persze, csak én nem olyat akarok.
Azt hiszem, nem árt mélyebbre ásnom magam a szkepticista filozófia meg a dekonstrukció bugyraiba.

Ez a jó a regényírásban, hogy ha éppen alig haladok is vele, gondoskodik a szellemi szabadfoglalkozásról...