Végre megtaláltam a hiányzó láncszemet az n2-ben. Azt nem tudom, hogy eddig ez volt-e a tudatalatti bajom a kézirattal, mindenesetre a kitalált elem a releváció erejével hat rám.

A történet ugyanis több szálon fut (időben, térben és szereplők szerint is mátrixot alkotva), ám ezek két fő csoportba sorolhatók: az egyik csoport a városvilág utcáin zajló szálaké, a másik egy űrhajós tapasztalatait írja le. Utóbbi eddig határozottan elkülönült a többitől, inkább történet a történetben módon képzeltem el, amely mindössze többletinformációkat ad a regény végkifejletét illetően. E "belső novella" kerek egésszé formálása közben jutott eszembe az ötlet, amely meglepő természetességgel simítja bele a másik, a "nagy" történetbe.

Mindig meglep, amikor egy regény megírásának végén a puzzle-darabkák végül egészen magától értődően a helyükre siklanak, bár eddig nem volt rá példa, hogy ilyen sokáig tartson.

És hogy mi ez az ötlet? A regényből kiderül!