A honlap vendégkönyvéből idézve: "Én utálom a könyveket de csak úgy hülyeségből elkezdtem olvasni, egyszer azt veszem észre h vége :S Annyira jó. Gratulálok írtó jó." Talán ez a legfrappánsabb válasz. Ők.

Az első fejezet feléig jutottam. Nem az én stílusom. Ízlések és pofonok ...

Belenéztem. Ebben hihetetlen rövidek a fejezetek, aligha lehet több az egész 50-60 nyomtatott oldalnál. Furcsa.

hát ööö... hogy is volt az az anonim regényírók klubjával? :D :D

57 oldal a novumos kötetben, nekem megvan, el is fogom olvasni.

Majd meséld el, mennyi benne a szex. :)

"...A parancsnok ráhelyezett egy bombát a bejáratra..." "...A csapat beosont a robbantott bejáraton keresztül..." Most csak én vagyok ennyire kritikus, hogy kapásból két mondattal is súlyos problémáim vannak? Az előbbiben a ráhelyez, mint igeválasztás szerintem rossz, a második pedig egyszerűen nevetségesen túlspilázott. Mert ugye vagy robbantgatunk, benyomulunk, miszlikbe aprítunk és lövöldözünk - vagy osonunk, de akkor az előzményeket is szép kussban intézzük, azaz tolvajkulccsal, nem robbanószerrel. Az idézet alapján én semmi kedvet nem kaptam az elolvasásához. Lehet, hogy maga a mű jó, de ezt még egy szerkesztőnek alaposan ki kéne gyomlálnia. Az ilyesmi a Novumnál nem divat?!

Éppen erre céloztam. Már nyelvhelyesség és helyesírás szintjén súlyos kihívásokkal küzd a szöveg. Csak ebben az első öt mondatban rengeteg féltucat hiba van. Érdekes kérdés, hogy ezeken olvasóként túl lehet-e lépni, és stílus vagy történet szintjén is élvezhessük a szöveget? Korábban már találkoztam egy olyan "íróval", aki hasonlóan problémás szövege kapcsán kikérte magának, hogy mindenki a nyelvtanon rugózik, miért nem a történetről mondják el inkább a véleményüket? Szóval lehet, hogy ez egyfajta jelenség.

Már hogy ne lehetne túllépni olvasóként az ilyen környezetleírásokon, hogy: "A Rh’an tája egyszerűen gyönyörű volt." Pont, vége, ennyi. És már suhan is tovább... Ez már akkora probléma, hogy már nem is probléma.

A szar leírások pálmáját akkor is a következő ínyencség viszi el: „Ezek a dolgok különösek, furcsák, groteszkek voltak. Volt bennük valami rettentően szokatlan, különös. Teljesen ismeretlenek voltak. Külsejük semmire sem hasonlító, rendkívüli volt. Valami egészen feltűnő volt bennük, szupernormálisak voltak, páratlanok, példátlanok. Az idegen lények alakja minden tekintetben egyedülálló volt. Furcsák, különösek, érdekesek, sajátosak és fantasztikusak voltak, és mégis, amikor már minden melléknevet alkalmaztunk rájuk, amikor minden természetfeletti jelzőt kimerítettünk a megszokottól eltérő és torz külsejük érzékeltetésére, amikor mindent elmondtunk, amit lehetett ezekről az excentrikus, kivételes, anomáliákban bővelkedő teremtményekről, még mindig leírhatatlanok maradtak bármilyen konkrét megfogalmazás szerint.” Pel Torro: Galaxy 666 (1963.)

a neten egy rakás ilyen "kiadott" kéziratot találni, ami nem látott szerkesztőt, korrektort, vagy ha igen, akkor legfeljebb abban a formában, hogy a T. Szerző próbálkozott rendes kiadónál, csak elutasították. a hozzáállással van a baj: az emberek megnéznek néhány ST részt, vagy 15 évesen beleszeretnek a Star Warsba, és mivel a világ kitalált, azt gondolják, ilyet én is tudnék írni! ez ugyanígy működik fantasy irodalom esetén is. az olvasók elképzelésére pedig, sajnos, nagy mértékben ráerősít az a rengeteg szutyok, ami meg is jelent nyomtatásban. ha az övét kiadták, miközben mekkora szar, az enyémet is ki fogják! híres leszek! az utóbbi pár évben népszerűvé váltak a magánkiadások. elutasított a kiadó? a sértett, meg nem értett MŰVÉSZ pedig annyira nyomtatásban szeretné látni az irományát, annyira szeretné KÖNYVNEK nevezni, hogy képes akár súlyos százezreket perkálni azért, hogy... hogy pusztán bekössék. mert azért ez nem kiadás. :) jót tesz a szerző lelkének? egy darabig biztosan. nyilván kap néhány TP-t a rokonság meg a közeli barátok. de aztán? jé, nem fogy a könyv. nincsenek olvasók. de ő valószínűleg eldicsekszik, hogy "nekem kiadták a könyvemet!" amíg ezeket nem reklámozzák, nem kaphatók könyvesboltban, addig nincs akkora gond, sokan szerintem továbbra sem a neten rendelnek könyvet, főleg nem ismeretlen szerzőktől; ugyanakkor néhányan megpróbálkoznak a marketinggel (újabb súlyos összegeket is belefeccölve akár). és még mindig nem volna gond mindez, ha ezek a kéziratok nem rombolnák a sci-fi és a fantasy hazai, amúgy is megtépázott megítélését. miközben sokan azon dolgoznak, hogy elismertessék a két irányzatot, hogy ne csak egy szűk réteg olvassa a regényeiket, gombamód szaporodnak a magánkiadások, a piacot ugyanúgy elárasztják a középszar és az olvashatatlan irományok... még egy gondolat - bocs a hosszú eszmefuttatásért - az olvasói igényekkel kapcsolatban. jó egy éve olvastam hazai szerzők tollából egy novelláskötetet (magánkiadásban jött ki). kellett volna nekik egy erős kezű szerkesztő, aki elküldi a búsba a szerzők nagy részét, a maradékot meg addig nyúzza, amig valami közepes-jót ki nem hoz belőlük. ezek a nem egyszer olvashatatlan, mondjuk ki, gagyi novellák nagyon-nagyon sok embernek tetszettek. fel sem merült bennük, hogy a szerzők híján vannak eredetiségnek, ötleteknek, és akkor még a stilisztikai kérdéseket nem is említettem. mit lehet erre mondani?

"Pel Torro: Galaxy 666" Pedig tudtommal a tisztelt úriembernek menzás IQ-ja van... attól még ez gagyi. Jud: én úgy látom, a hiba a magyar olvasók készülékében is ott van. Nálunk az irodalom - úgy értem, a köztudat alapján - többnyire két részből áll, egyik a hipermély, a másik az eccerű szórakoztató, és ezek között egy hihetetlen nagy szakadék tátong. Az előző egyszerű halandó számára felfoghatatlan és unalmas, de az képvisel értéket, a másik a szórakoztató, amely iránt... nincsenek elvárások. Ez nem csak a fantasy-re és a sci-fire vonatkozik, hanem mindenre. Irodalom terén - úgy vélem - kicsit olyan képünk van, mint a viktoriánus kori férfinak a nőkről: az egyik a tiszta, makulátlan, elérhetetlen, idealizált asszonyfigura, a másik a romlott, csábító nődémon, aki a férfiak elveszejtője. Az utóbbihoz is rengetegen fordultak (mivel volt, amit az előbbi nem elégített ki), de aztán jól letagadták. Nekem amúgy ilyen téren még a következő szokott zavarni: ha high-fantasy, akkor rögtön a GYU-val, ha urban, akkor rögtön a Harry Potterrel, ha sci-fi, akkor az általad említett művek valamelyikével példálóznak, és ha valaki megemlíti, hogy ennél azért többről van szó, elzárkóznak, megállapítják, hogy az én bajom, hogy ez feszélyez, és amúgy is: ez lenne az irodalom csúcsa? Az érdekes amúgy az, hogy vannak nálunk is sci-fi regények, mint Karinthy-től a Kapillária, vagy Jókaitól a Jövő század regénye, de ezek nem ismertek, és nem is tesznek rá kísérletet, hogy ismertek legyenek. Ami azt illeti, kint is rengeteg szemét jelenik meg - itt most említhetném a Sturgeon Törvényt - mégis, ott mintha jobban kezelnék ezt, és lenne átmenet a két véglet között. Erre talán legjobb példa a Rainbow Mars Larry Niventől, aki egybegyúrta az olyan "Mars-írók" világait, mint E. R. Burroughs, Ray Bradbury, H. G. Wells, C. S. Lewis, etc. Azért ez igencsak széles spektrum (és én mindegyiket szeretem is). Ha csak annyiról lenne szó, hogy néhány "mesüge" kiadja az írását, nem lenne gond, ez máshol is így van. Én inkább ott látom a problémát, hogy az ember tehet kísérleteket a műfaj kikupálására, ha másokban elég vaskos előítéletek munkálkodnak: az egyiknél a feje tetődre állhatsz, akkor sem fogja irodalmiként - és így értékesként - elismerni, a másiknak pedig mindegy, mit olvas - bár nem vagyok nagy rajongó, de a ST-ben is vannak olyan részek, melyek mondanivalóval bírnak, de ezek nem jönnek át a lézersugaraktól - és jobb esetben egyszerű szórakozásként éli meg (rosszabb esetben unja, és hagyja a fenébe), de az ő értékítélete sem fog annyira változni. Sokan mondják, hogy ez főleg a 90-es évek kalandos-ponyvaművek mértéktelen áradatának következménye, szerintem ez kicsit mélyebben keresendő. Viszont! Hogy ne csak pesszimistán puffogjak, a sci-fi irodalom Amerikában is így indult, hogy nagyrészt trágya... viszont ez a trágya elégnek bizonyult, hogy kinőjön belőle Bradbury és a többiek. Reméljük, itt sem lesz másként. Rossz művek viszont ettől függetlenül lesznek, de hát Sturgeon szerint is az a 10% számít, ami jó.

Megint én vagyok; megint a leírások kapcsán. Kedves barátom, Solymosgyu egyik írásában található a következő sor: "Thveraldon mikroszkopikus emberek éltek. ............................................. Ilyenek." Ez a leírás, viccen kívül, egyedi és frappáns. Gyuri mostanában valósággal megtáltosodott, nem tudom, ki mennyire ismeri, nekem az utóbbi időkben mindenesetre rengeteget nőtt a szememben.

Csak az a baj, hogy ott 10% ezer, itt meg 10% csak tíz... és a tömegben nem is tűnik fel annyira ami rossz, míg egy ilyen szűk helyen, mint a magyar nyelvterület/könyvkiadás, ez sajna igen feltűnő. Egy amerikaira rengeteg jó amerikai író jut, egy magyarra sokkal kevesebb magyar.