A naptárra tévedt a tekintetem, és meglepődve állapítottam meg, hogy jé, tizedik évemet töltöm az sf-írói pályán.

Mit értem el ezalatt? Talán úgy lehet mérlegre pakolni ezeket az éveket, hogy megpróbálom összevetni mindazzal, amit a pályám elején reméltem vagy célul tűztem ki.

(Első sorban természetesen azt akartam megmutatni a nagyvilágnak, hogy jól írok, hogy lehet a magyar sf is ugyanolyan jó, mint az angolszász - tizenévesen talán nem is szabad kevesebbet akarnia az embernek.)

Annak idején csak a novella volt nálam a menő. A Szívélyes Fahrenheit, a Gyilkos idő, az Ötvenedik meg a nyári szünetben falt Galaktikák írásai közt találtam meg a non plus ultrákat, azokat, amely formájukkal, atmoszférájukkal, mondanivalójukkal leginkább lenyűgöztek. Természetszerűleg inkább novellistaként határoztam meg magamat is az induláskor (bár ma már nem teszek ilyen éles különbséget a rövidebb és hosszabb műfajok között).

Azóta megjelent 17 novellám. 1 Avana különszám, 3 Cherubion antológia, 3 Átjáró Magazin, 4 Galaktika, 1 Metagalaktika, 1 Roham, 2 DV antológia, 1 Új Galaxis, 1 online a solarián. Évi 1,7 novella, ez nem rossz.

A fenti önmeghatározás ellenére - néhány komolytalan próbálkozás után - mégis regényírással kezdtem a gyakorlatot. Fogalmam sincs, miért, de így alakult. Eddigi pályám felét elvitte, hogy ennek az elsőnek kiadót találjak, és ez nagyjából jelzi is, hogy mennyivel nehezebb regényt publikálni, mint elbeszélést.

Ennek ellenére megjelent három regényem három különböző kiadónál, és a negyedik lesz az első, amellyel újrázok egy cégnél. Öt évre vetítve szerintem kifejezetten termékenynek tűnik a dolog, de tíz évre sem rossz arány, már ha persze nem nemerei tempóhoz mérem magam, de miért tenném.

Az írásaimat közlő kiadók és orgánumok bősége annak a kezdeti célkitűzésnek tudható be, hogy a lehető legtöbb lábon álljak, ne válljak egy brancs részévé sem. Ennek praktikus okai vannak: az induláskor az első pillantásom a szakma színafalai mögé rögvest a Gáspár-Novák háborúra esett, amit a Valhalla romjain vívtak meg, de talán Szélesi távozása a Cherubiontól is erre az időszakra esett. Anyázások, a haver írók mozgósítása az ellenféllel szemben, volt ott minden. Ebből nem kértem volna, így a legjobb választásnak az tűnt, ha megpróbálok független maradni az ilyen-olyan kiadói érdekcsoportoktól. Az élet még segített is: az első években olykor azért álltam tovább, mert az adott kiadó éppen lehúzta a redőnyt, mire egyáltalán komolyabb együttműködésről szó lehetett volna.

Harmadik nagy elhatározásom a magyar szerzői név demonstratív használata volt: majd én megmutatom mindenkinek, hogy nem kellenek a hülye álnevek! Az ezredforduló tájékán ez még nem volt olyan természetes, mint ma: szeretném azt hinni, hogy valahol egy kis részem nekem is volt ebben.

Összegzésként tehát inkább elértem, amit szerettem volna, mint sem. Ez azért érdekes, mert azon még nem gondolkodtam, hogy a következő tíz évben hova is szeretnék eljutni. Pillanatnyilag úgy érzem, a pályára sikerült ráállnom, a háttér megvan - most már csak írnom kell. Lehet, hogy ennél merészebbnek kellene lennem. Külföld?