Metagalaktika 11., 2009.

Eredetileg egy régi regényötlet volt, amelyet félretoltam, mert bár Hrabal óta imádom az első világháborút megelőző boldog békeidők hangulatát, erre építeni egy alternatív történelmet valahogy túlságosan nyilvánvaló. Mint amikor a németek nyerik a második világháborút - hányan játszottak már el ezzel a gondolattal?

Aztán jött a felkérés a Metagalaktikába, és mivel az akkor éppen formálódó novellám nem fért volna be a megkívánt terjedelembe, pillanatnyi ötletínségemben lefújtam a port erről a belle épogue című fájlról. Megtartottam a csattanót, az alvó ügynökök hálózatát, és fájó szívvel, de a divergencia idejét visszavettem vagy százötven évvel: ez a kongresszusi Európa kora, amely a novella világában egy súlyos járvány miatt túlélte a mozgalmas 19. és 20. századot.

Azt nem mondom, hogy jós vagyok, de a járvány képét nem az új influenza ihlette, annál az ötlet jóval régebbi. A WHO ugyanis évek óta óv attól, hogy egy a spanyol náthát idéző nagy világjárvány jöhet, és e mellett nem akartam szó nélkül elmenni.

És igen, az elbeszélés vége olyan rózsaszínűen idealista és pozitív, amilyet szerintem még sosem írtam.