Mivel a hónap végére elvileg a boltokba kerülhet, már működik a kiadói nagyüzem a Nulla pont körül. Egyrészt Attilával szerkesztünk - erre sajnos megint kevesebb idő jut, mint szerettem volna -, másfelől Burger apánk borítóvázlatokat készített. A jelöltünk Daniel Dociu, akinek munkássága már korábban, a regény írása környékén is megragadta a fantáziámat, úgyhogy mondhatom, nagy az örömöm, ha az ő festménye kerül a borítóra.
Persze nehéz éppen olyan képet lelni, ami csont nélkül beillik a regény lapjain megalkotott világba - nem járhatok mindennel olyan szerencsésen, mint a regény mottójául szegődött verssel. Van ugyanis egy olyan fixa ideám, hogy a borító a regényről szóljon, bár lehet, hogy ez hülyeség, mert szimbólumok szintjén azért elég messzire el lehet rugaszkodni. (Eredeti elképzelésem is egy összetett, ősinek tűnő fogaskerékrendszer lett volna a címlapon, semmi más. A világ, mint óramű az egyik leghangsúlyosabb tudományos hipotézis a regényben. De talán már a Nagatéban is az volt.)
Szarvkéményes, kosfejű megaépület? Ilyen sajnos még hasonló sincs a regényben.
Ez már jobb volt, mert némiképp hasonló a regényben felbukkanó kereskedőgépekhez. Viszont kissé bele kellett volna nyúlnom a szövegbe, hogy e roppant gépezeteket hasonlóra formáljam, pl. nyitott kazánházat vizionálni a szerkezet orrára stb. De még ekkor is ott a lépték: a festmény járgánya kb. tízszer akkora, mint amire én gondoltam, és ami elfér Sumnas zikkuratai között.
Az általam abszolút nyertesnek tűnő változat viszont ez, a címe Hub Of Time (abszolút egybevág), részemről ez azonnal meg van véve. Végtelen házrengeteg, gyárkéméynek, az általam elképzelt fogaskerékvilág - egyszerre figurális és szimbolikus, hmm!
Frissítés 11. 09.: Biztosan nem ez lesz a borító. És mivel kikaptam a kiadótól, mostantól titok, hogy mi lesz helyette. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.