Korábban már írtam egy akkor még nem nyilvános projektről, amelyhez a most készülő regény eséllyel csatlakozhatna. Massár Mátyás - akivel 2004 környékén, a Hiperballada megjelenése kapcsán már dolgoztam - keresett meg azzal, hogy szerzők csatlakozását várják az új projektjükhöz, amely részben a Zenit világában játszódó regényeket, részben magát az Alexandra sf&f sorozatát jelenti.

Akkoriban már egész tűrhetően kidolgoztam a következő regény vázlatát földre érkező, majd beilleszkedő idegenekkel, kultúrák hétköznapi kapcsolataival, lassú időgépekre épülő technológiákkal, mégis másfelé kalandozott el a figyelmem: valahogy nem akartam sf-t írni, inkább olyasmibe fogtam volna, amit még nem csináltam korábban. Egy modern mesét szerettem volna összerakni, amihez fura módon az sf regény bizonyos elemei - pl. egy időgépben felnőtt gyerek - jó alapot biztosítottak. Ez lett tehát a második verzió, egyelőre még csak laza ötletelés szintjén.

Ekkor jött Matyi, és amikor felvázolta a világuk hátterét, rájöttem, hogy a formálódó történet kevés változtatással remekül illeszkedik a Zenithez. Szimpatikus világ, kevés megkötéssel - nem kell gúzsba kötve táncolni. Majdnem mintha önálló regényt írnék.

Azóta kidolgoztam a részleteket, és nem majdnem mintha önálló regényt írnék, hanem tényleg. Egyszerűen túl sok olyan ötlet merült fel, amit vissza kellene nyesni, ha meg szeretném őrizni a világkoherenciát. Még mindig van visszaút, de olyan 90%-ra teszem, hogy az Egyszer volt már nem lesz Zenit regény.

Sajnálom kicsit. De akárhogy is, az Ólompegazushoz és a Balor szeméhez sok sikert kívánok.