-->
Ugrás a tartalomhoz
okt. 02. 2012.
Címkék: egyszervolt regeny iras modernfantasy

agave

Kicsit (na jó, nagyon) megkésett ez a bejegyzés, hiszen már a nyáron megkötöttem a szerződést az új regényre.

A Galaktikával is megegyezhettem volna, és valószínűleg az Ad Astrát, Alexandrát is érdekelte volna a regény, akkor miért pont az Agave?

Egyrészt mert úgy gondolom, tematikusan jól illeszkedik a repertoárjukba, szerényen ellavírozhat Gaiman vagy Moore farvizén. Másfelől meg az Agave a maga pöpec borítókoncepcióival, szerzőivel valahogy az indulása óta rajta volt a képzeletbeli publikációs kívánságlistámon.

Megfordult a fejemben korábban, még A Keringés idején, hogy el kellene küldeni nekik is a kéziratot, de akkoriban úgy éreztem, nem is akarnak magyar szerzőt kiadni, az pedig csak kényelmes hárítás, hogy nem találnak elég jó magyar kéziratokat. Persze elsőnek lenni az sf&f berkekből nyilván nagyobb gurítás lett volna, de aztán jött Izing Norbert, Trenka Csaba Gábor, aztán Hackett kolléga, így aztán nyár elején már eléggé számíthattam a pozitív fogadtatásra, amikor átküldtem a szinopszist és a kézirat elejét.

A kész szöveget év végéig kell leadnom (most kb 80%-on állok), de utána is lesz még lehetőség a megunhatatlan csiszolgatásaimra, hiszen a tervek szerint 2013. júniusában kerül a polcokra a regény. A címe még passz, egyelőre az Egyszer volt munkacímen emlegetem.

süti beállítások módosítása