El se hiszem, hogy egy év után befejeztem, lement a vége főcím, ennyi, finito, miegymás.

Utoljára 2009 elején fejeztem be regényt (a Hiperballada tavalyi átírása nem ér), úgyhogy ez már egy nagyon szokatlan érzés. Néhány órája történt csak, és most, hogy kezd elmúlni a szellemi feszültség, már azon tűnődöm, mibe fogjak legközelebb... Pedig tudom, hogy messze nincs még vége ennek a mesének: át kell fésülni, legalább egy jelenettel még kiegészíteni, aztán meg kellene írni még egy csomó háttéranyagot, hogy külföldön is el lehessen kezdeni házalni vele, szóval odébb van még, hogy új fájlt nyissak a gépen.

Azt viszont tudom, hogy a régen megszokott, néhány hónapos posztregényikus pihenést most nem engedhetném meg magamnak. Nem igazán sikerült visszatérnem a fegyelmezett, napi szintű íráshoz - szinte teljesen elvesztegetett hónap épp úgy áll ebben a regényben, mint ez a 100 ezer leütést kitermelő november -, úgyhogy tolnom kellene tovább, hátha mégis sikerül, és nem kell tudat alatt folyton attól tartanom, hogy egy-egy kihagyott hét után megkérdem magamtól: nem élsz teljes életet e nélkül is?

De emlékeztek még a retrojövő regényötletre? Ugyan elég foghíjas, mert ez a most elkészült Egyszer volt (munkacím) egy csomó ötletet elorzott tőle, de szórakozásból azért el fogok kezdeni gondolkodni rajta, miféle Frankenstein-szörnyeteget lehetne újra összerakni a darabjaiból.