A test a műtőasztalon hevert. Dr. Frankenstein tetőtől talpig végigmérte, tekintete végigsiklott a varratokon, ahol a tetem hiányzó végtagjait, testrészeit új szervekkel helyettesítette. A doktor megnyalta az ajkát. Keze ráfeszült a műszerpult legnagyobb fogantyújára.

Odakint villám hasított végig az éjszakán. A nyomában támadó égzengésbe beleveszett a doktor diadalittas kacaja:

- Éééééél..!

Kábé így leheltem életet a sok éve formálódó, egyelőre Keresők munkacím alatt futó regénytorzóba, miután számos létfontosságú szervét és végtagját felhasználtam az Egyszervoltban. Sok dologban nagyon más irányba kanyarodott, mint régen terveztem, de talán még jót is tett neki a beavatkozás. Az földhözragadtabb-társadalomkritikusabb volt, ez fantasztikusabb; lassúidőgép-meghajtású űrhajók, vénuszi terraformáló állomások kerültek elő, és úgy kellett küzdenem, hogy legalább az egyik cselekményszál kezdődjön Budapesten, ne minden az űrben történjen. Most valahogy ez vonz: el szeretném engedni a fantáziámat, vagy legalábbis jobban, mint mondjuk A Keringésben.

Szóval a dolog összeállt, most már lassan egy hónapja írnom kellene. De mégsem. Most is olyan nehezen kezdem el, mint az előző regényt, és kábé ugyanazon okokból: annyi más teendőm is van most, amelyek valahogy mind fontosabbnak tűnnek az írásnál. De lehet, hogy csak a tavasz teszi.