Nagyon rég olvastam ki ilyen nyögvenyelősen egy könyvet. És még mindig nem értem, mi szükség volt a folytatásra.Vagy hogy ez volt-e a legmegfelelőbb irány a folytatásra. És hogy azt így volt-e a legjobb megírni.

Valahol a hatszázadik oldal után kezdett érdekessé válni, ahol Simmons végre visszakanyarodott a Hyperion Cantos lezárásához, és elkezdett kiderülni, mi történt máshogy ahhoz képest, mit gondoltak rosszul a szereplők (és az olvasó) a galaktikus játszma tétjeiről. Viszont ez egy hm, erősen ezoterikus irány lett, amivel nem igazán vagyok kibékülve, de ez legyen az én bajom. Ám az azt megelőző - az Endymiont is ide számítva - 1200(!) oldal elképesztően felesleges, céltalan, vagy inkább öncélú volt. A Hyperion bukása végén már betekintést nyertünk a Háló összeomlásába, és itt szinte semmi más nincs, mint annak vég nélküli ragozása. A Pax keresztségén, meg a legénységet minden utazáskor masszává préselő űrhajó-meghajtáson kívül nincs más markáns írói invenció, ami nagyon halvány a Hyperion elegáns világa után. És az előző posztomban már említett írói gyengeségek végig kísérik az egész regényt. Sajnos a fordítóiak is. Elég sokat idézhetnék.

Szóval egy ez gyenge közepes űropera lett, na. Kár érte.