A Tama óceánja ott van fönt, a bolygó légkörében. Körbeveszi az embert, amikor szkafanderében megáll a süppedős felszínen, fülledten gomolyog a sisaklemezen túl, elmossa a tárgyak és más emberek körvonalait, lecsorog és elgőzölög minden pillanatban. Nem eső ez, hanem folytonosan lefelé zúduló, szupersűrű köd – ami a leginkább a valódi csapadékra emlékeztet, az a felhőkön túlról, a szállóvárosok felől szitál a felszínre: a karbonáttá stabilizált szén szinte láthatatlan hóesése.
(kép forrása: Amir Zand)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
