Majdnem megfeledkeztem a nagy ünneplésről: idén lett húsz éve, hogy publikáló író vagyok.

Az első novelláim 1999-ben jelentek meg nyomtatásban, és az eltelt időben - ha jól számolom - 25 novellát jegyeztem különféle folyóiratokban és antológiákban, illetve 6 regényem jelent meg (ha a Hiperballada frissítését külön vesszük, akkor mondjuk 6.5). 

Most nem kezdenék ilyen nagypapás nosztalgiázásba, hogy milyen is volt az írói élet a Y2K-t megelőző euforikus és kaotikus időkben (de mink annak idején még nyargaló kardfogú tigrisek oldalára írtuk a novelláinkat és hiába voltak egészen megrázóak a Cherubion-antológiák borítói, mégis boldogok voltunk!).

A legelső és a legfrissebb antológia, meg az írógép, amin legalább 25 éve nem dolgoztam.

Közben viszont nagyon nem volt egyenletes ez a húsz év, és e miatt nagy ünneplésre nincs okom. A kétezres években messze jobban ment a szekér; a legjobb regényeim és azok a novelláim, amelyekre a legbüszkébb vagyok, zömmel akkoriban jelentek meg. Aztán jött a kétezertizes évek, és azóta is csak próbálok hazatalálni.

Ebben az utóbbi évtizedben túl vagyok egy költözésen, építkezésen, a három fiam megszületésén - és amikor az ikrek születtek, az első éveikben mindenestől szögre akasztottam a billentyűzetet. Utána útkeresés jött, meg mély alkotói válságok, a vissza-visszatérő gondolat, hogy hagyom az egész írást a csudába (hiszen rengeteg boldog ember létezik, aki nem író), és lehet, hogy azt az első évekre jellemző írói önbizamat már nem is fogom újra meglelni, helyette mindig marad egy kisebb-nagyobb komplexushalmaz, amit próbálok egyik sarokból a másikba cipelni. Nem tudom, hogy szokott ez menni, de na, most kiírtam magamból.

Viszont most, az évtized végére óvatos optimizmus lett úrrá rajtam. Újra rendszeresen publikálok, a nemrég elkészült Mindig egyre több regényem írását pedig végre igazán élvezni tudtam.

Maradjanak velünk a harmadik évtizedben is, hamarosan visszajövünk!