A Mindig egyre több című új regényem a Földről új világokra kirajzott emberekről szól.

Írás közben hosszú ideig különálló naprendszerekben, más-más csillagok körül létrejövő kolóniákban gondolkodtam, de egyre többször jutott az eszembe a TRAPPIST-1, az egyik legvalószínűtlenebb bolygórendszer, amelyet az utóbbi években felfedeztek a csillagászok (pedig van jó néhány különös példány belőlük...)

És hogy miért ennyire elképesztően menő ez a naprendszer?

• Hét Föld-típusú kőzetbolygó, amelyek mindegyikén elképzelhető a víz jelenléte és hármat közülük a lakhatósági zónában találunk. Mintha a Vénusz és a Mars is kék bolygó volna.
• Mind egy apró vörös törpe körül kering az itthon megszokotthoz képest hihetetlenül közel egymáshoz és a csillagukhoz - nem csak arról van szó, hogy az egész rendszer elférne bőven a Merkúr pályáján belül, vagy hogy a legtávolabbi bolygó éve is csak kábé húsz napig tart, hanem sokkal inkább a Jupiter és holdjai mérettartományát kell elképzelnünk hozzá. Egy ilyen rendszerben a szomszédos bolygók nagyobbnak látszanak a Holdnál, kivehetők rajtuk a felszíni formák, a felhőzet.

• A bolygók kötött forgásúak, tehát mindig ugyanazt az arcukat fordítják a csillaguk felé (ahogy a Holdnak is mindig ugyanazt az oldalát látjuk a Földről). Ettől a bolygók egyik oldalát állandóan süti a nap, a másik fele pedig örök sötétbe és fagyba borul. Egy sűrű légkör, az óceánok megléte persze sokat tompíthat ezen a szélsőségességen; a "szemgolyó-Földeken" egy állandó párás légmozgás alakulhat ki a sötét oldal felé, a lehulló hó pedig gleccserek formájában kúszik vissza a napos oldal felé. És lehet egy sáv - sőt, a Sáv a regényben - az örök hajnal/naplemente gyűrűjében, ahol kellemes idő fogadhatja a telepeseket.

De ezek csak adatok. Sokszor az eszembe jut, hogy mennyire lett volna más az emberi történelem és technikai fejlődés, ha egy ilyen világba születünk! Mennyire határozta volna meg a hiedelmeinket, vallásainkat (bár hozzá kell tenni, hogy így is sokáig evidenciának gondoltunk a holdi tengereket, a marsi csatornákat vagy a Vénusz fülledt dzsungeleit). Milyen könnyen lehetne eljutni egy ilyen rendszer egyik világáról a másikig! Akár már a hatvanas évek technikájával is megalapíthattuk volna az első kolóniákat, rendszeres járatok közlekednének közöttük, hiszen az utazás is sokkal inkább hasonlít a Holdutazáshoz, mint eljutni akár a Marsig. Vajon máshogy tekintenénk a szülőbolygónk és a fajunk sérülékenységére, ha már több bolygón is megvethetnénk a lábunkat?

Szóval egy idő után egyértelművé vált, hogy a regény helyszínét át kell tennem egy fiktív TRAPPIST-1 rendszerbe. Így született meg az Utu. Aki egyébként sumér napisten volt, illetve az igazságszolgáltatás és végrehajtás védnöke is, ez pedig szimbolikus jelentéssel bír a regényben épp úgy, mint annyi más apróság.

A regény kiindulásául szolgáló novellámat letöltheted itt:

Itt pedig beleolvashatsz a regény kéziratába.

A regényt mindenestől elolvasni pedig alighanem csak a jövő év első felében lehet majd - mint annyi más könyvmegjelenés esetében, itt is közbeszólt a járvány, ezért csúszni fog.