A járványnak köszönhetően rengeteget csúszott az új regényem, a Mindig egyre több megjelenése. Bár végül is, ha úgy vesszük, legalább bőven maradt idő az utómunkákra.
/Illusztárció: Amir Zand/
A sztorit ott hagytam abba, hogy januárra elkészült a tesztolvasói visszajelzésekkel kiegészített verzió, és végre elküldhettem a kiadónak azzal, hogy ezen már el tudunk kezdeni dolgozni. Az eltelt fél évben lefutott a szerkesztés két-három köre, és nagyon élveztem a munkát a szöveggel. Középtájon ritmust kellett váltani, hogy végig pörgős legyen; többet tudunk meg a világ közelmúltjáról, ahogy a szereplők személyes élettörténetéből is. Ez utóbbi különösen érdekes, mert hajlamos vagyok távolságot tartani a karaktereimtől (mondván, beszéljenek helyettem a tetteik), és most is sikerült a legtöbbjüknek befelé forduló, egocentrikus személyiséget adnom - még ha nem is annyira a múltjuk által megnyomorítottak, mint Gellard vagy Jana volt a Távolvízben, akik miatt többen is reklamáltak, hogy nem elég szerethetők. De azért Chloé sem egyszerű eset.
Fura egyébként eleget tenni a szerkesztői kéréseknek. Amikor befutnak, akkor először lefagyok, hogy te jó ég, ez túl nagy munka, ötletem sincs, kevés az idő - aztán valahogy mégiscsak felbukkan a megoldás, és egyszer csak azt veszem észre, hogy újabb és újabb kérést tudok kipipálni és csakugyan jobb lett a szöveg.
Persze az is igaz, hogy egy kéziratjavítgatást csak abbahagyni lehet, késznek érezni sohasem.
És most, a szerkesztés lezárulta után kezd kupán vágni, hogy ez a történet nem csak önmagában létezik fényjelekként a monitoromon, hanem könyv lesz belőle. Hamarosan borítóterveket kapok, betördelik, emberek olvassák majd, lesz könyvbemutató, dedikálás (ha a negyedik hullám is úgy akarja), szóval mások is részesei lesznek az egésznek, ami egyszerre vesz el valami intimitást tőlem és lesz majd izgalmas dolog. Jó rég, négy éve jelent meg utoljára regényem, úgyhogy kicsit újra szoknom kell.
A regény elkészülésének fázisait nyomon követhetitek a mindig egyre több címke alatt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.