A Nagate ihletadó lett egy festmény megszületéséhez. Roppant fura. És zavarbaejtő. (Mindig az, ha tapasztalom, hogy az írásom hatással lehet az emberekre.)

Nem sűrűn szoktam a blogomban kiteregetni az sf élet vitáit, de ez most az egyik kivétel. Jud blogján láttam meg a legfrissebb ÚG címlapját, történetesen ebben jelenik meg a Minden nap olimpia című írásom. Őszintén szólva tévedésnek tartom ezt a címsor tipográfiát úgy ahogy van, az ezen való megdöbbenésemnek hangot (betűsort) is adtam.

A szerkesztő ezen megsértődött, bár persze lehet, hogy nem rám gondolt, mint aki együtt jajong a csürhével az ólban - mindenesetre érdekes kiadó politika látatlanban ledisznózni, akinek nem fog tetszeni valami a kiadvánnyal kapcsolatban.

Az enyém persze speciális eset, hiszen szerzőként is érintett vagyok. Borítóról alkotott véleményem ide vagy oda, ennyitől még eszembe sem jutna visszaszívni az együttműködést, a dolgot ugyanúgy jó ötletnek és megtiszteltetésnek tartom, mint amikor a szerkesztő megkeresett. De ettől még lehet véleményem. Akár annyi is, hogy jáj.

A múltkori négynapos ünnep nem csak abban bizonyult termékenynek, hogy befejeztem a legújabb novellámat, de elővettem a Nulla pontot is a tervbe vett ellenőrzésre-átfésülésre. Mi több, kábé 80 százalékán át is rágtam magam! "Mindössze" a regény tetőpontja maradt hátra, amelyben viszont alapvető szerkezeti változásokat tervezek.

Az alap ugye az a regény egészében, hogy két nézőpontkarakter mozog három idősíkban - ez hat történet, amelyek párosával összefüggnek. A regény legvégén viszont a két karakterszál egyesül, innen közös jelenetek lineáris sorában bogozzák ki a városvilág eredetét. Azt hiszem, ez így kissé egyszerűcske, ráadásul a tesztolvasók is felvetették, hogy a fináléban túl gyors a tempó, lehetne kicsit lazítani. (Helyem bőven van, mert a sztorit addig csupaszítottam, míg a kész terjedelem egyelőre csaknem fele a Nagaténak.) A legvégső érv pedig Hannától jött: bár vannak logikai tévutaik, a szereplők túl jól okoskodva, szinte végig elméleti úton jutnak a végső és helyes következtetésekre.

Lehetnek éppen olyan okosak, mint az olvasó? Lehetni lehetnek, csak az nem olyan érdekes az olvasónak.

Úgyhogy nekiállok szétszerelni a finálét, és itt is két párhuzamos szálat kidolgozni. Ami egyáltalán nem könnyű. Jeleneteket, párbeszédeket, logikai okfejtéseket, egymásra épülő elméleteket kell szétválasztanom, új sorrendbe helyeznem, köréírni a szükséges új szövegeket, hogy a végén a két szál külön-külön csak részigazságokig jusson el, ám párosukból az olvasó fejében összeálljon a teljes kép. Ez már túl sok változó, hogy az agyam egy idejűleg kombináljon vele: talán megpróbálok csomagolópapír-folyamatábrákat gyártani*. 

*Én, aki mindig lusta voltam jegyzeteket írni! Pff.

Elkészült a Csend (vagy Csönd?), úgyhogy hiába sírtam-ríttam, mégis csak sikerült eleget tennem* nemhivatalos követelményrendszeremnek, és ebben az évben is elkészült két novellám. Hurrá.

Jöhet a Nulla pont, a regény átnézése, cizellálása, szerkesztgetése. Fura egyébként, hogy milyen mostoha sorsra kárhoztattam őt. Nem csupán a kiadókeresést (és így a megjelenést) halasztottam jövő évre, hanem időnként még el is feledkezem a tényről: a Keringés óta írtam én még egy regényt, immár a negyediket.

*Ugyan az előírások két publikált novellára vonatkoznak, de ki tudja? Talán még az is sikerül.

Két hét ikernevelés után lássuk az első tapasztalatokat! A hullámok néha összecsapnak, máskor meg habos kis bárányfelhők ülnek a nyugodt víztükör felett. Egyelőre bírom az éjszakázást a nélkül, hogy nappal pótolnám az alvást, sőt - emeljük a téteket! - mostanában megint felkelek hajnalban, mint régen, amikor még a regényt írtam. Hm, hm, mivel is üssem el ezeket az üres órákat?

Szóval folytatom a Csend c. novellát. Idén ugyan már biztosan nem jelenik meg, de még a télen, talán.

Aztán meg előveszem a Nulla pontot, hogy beleszőjem azt a néhány bővítést-módosítást, amelyeket Hanna, a DV szerkesztőnője javasolt még amikor a nyáron beszélgettünk a kéziratról.

Most pedig megyek, mert felsírtak a fiacskák.

Blade Runner és Battlestar Galactica -  ha a kettőből csupán az egyikben játszott volna, már arra is azt mondanám, csípem az ízlését. A Népszabó interjújából az is kiderül, honnan jött a híres "Lófaszt, nehogy már" kezdetű mondat.

Nem csak a Halálcsillag érkezett a Földre, de - szolgálati közlemény! - ma 18 óra 43 és 48 perckor megszületett az sf-olvasók új generációja is: László Benedek és Domonkos.

- Maga aztán tud beszélni - sandított rám.
- Kényszeresen.
- Pocsék író lenne - jelentette ki. - Egy írót se ismertem, aki beszélni is tudott.

Hemingway mondja ezt Bradbury A Kilimandzsáró-gépezet című írásában. Eléggé igaza van az öregnek: máskülönben fényesen felívelő tévés-rádiós karrieremnek hadarásom vetett gátat, interjút adni utálok, kedves feleségem pedig jókat derül rajta, hogy még egy filmet sem tudok érthetően elmesélni, belegabalyodok a történetbe, az egésznek se füle, se farka. Nem vagyok a szavak embere, na, vágok ilyenkor vissza.

Logikus, hogy író lettem. Hemingway is megmondta.

Kapcsolódó hír: "Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerint jelenleg egy szakértői kormány megalakulása szolgálná legjobban Magyarország érdekét. A szabad demokraták elnöke erről a Népszabadságnak adott interjúban beszélt. Fodor azt mondta, ismer olyan embert, akit mind az öt parlamenti párt elfogadna kormányfőnek, nevet azonban nem említett."

(Gyurcsány nélküli szakértői kormányt akar Fodor, origo.hu)