v9.5.1

v9.5.2

Így múlik el a világ dicsősége, barátaim.

Kishírek a nagyvilágból. Azazhogy azok hiánya: nem tudja valaki, hogy mi lett a tegnapra meghirdetett Erato pályázat eredményhirdetésével?

Itt ülök a tűkön.

Más: szegény Antal József galaktikamagazin.hu-s közönségszavazásait folyton megfloodolja valaki. 38 szavazaton áll, miközben a második legtöbbet kapott csak 11-gyel büszkélkedhet. Egy elvakult rajongó? Egy még elvakultabb rosszakaró? Mindenképpen rossz szájízt hagy, pedig A harmadik fázis egy igen jó írás.

Még jóval a megjelenés előtt volt szerencsém elolvasni, biztattam is az írót, hogy jelentesse már meg (mert gyűlölöm az emberiséget, muhaha). Tetszett a történet a történetben megoldás, nagyon üt az utolsó mondat, a kitakart szövegrészek meg afféle a szövegen túlmutató módon segítenek realizálni a történetet. Apró dolgok zavartak csak, pl. amikor az emberiség várható kiirtását a feleségének bevalló tudós szmájlik tömegével tűzdeli meg az emiljét.

És a kitakart részek használata éppen elég lenne realizációnak. A szerző "gerillamarketingjét", miszerint ő tényleg feltalálta ezt a halálos vírust (és bár pofonegyszerű, csak ő, nem pedig a terroristák vagy nagyhatalmak pénzben és szellemiekben jól eleresztett kutatói apparátusa), majd a regénybeli íróhoz hasonlóan küszködött a lelkiismeretével, már túlzásnak éreztem: azért ennyire ne vegyük komolyan.

Kijött a hír: május végétől szerezhető be az újkori Metagalaktika első száma. A címlap tanulsága szerint immár egészen bizonyosnak tekinthető, hogy benne lesz a Lyukak az égen című írásom.

Ez már a második megjelent elbeszélésem az idén, és még csak az első félévben járunk, juhéj! Mondjuk tavaly is ugyanígy volt.

A borítón egy elképesztően profi és hangulatos magyar festmény látható, kár, hogy már szerepelt egy Galaktikában.

Visszatértem szögligeti elvonultságomból, amely egyrészt gyönyörű környék, ahogy Észak-Magyarország úgy általában, másrészt végre volt időm a Ciklikusra hangolódni.

Fájó szívvel, de eltávolítottam az egyik főhős, a nagykereskedő Befar exnejét, aki egy jó poénon kívül nem sokat tudott hozzátenni a történethez, lévén gazdaságilag és politikailag tájékozatlan, így háttérinfók megjelenítésére alkalmatlan lett volna, a cselekményben pedig nem hárult rá kulcsszerep. Helyette jön Horta, Befar legidősebb fia, akivel nem csupán egy összetett apja-fia konfliktust lehet ábrázolni személyes és üzleti ellentétekkel, de Kapu híveként a fiú képes arcot adni Vizo elnök gátlástalan politikájának is.

Mindezt persze nem csak kitalálni kell, de megnézni működés közben is, így újabb 20 ezer karakterrel bővült a kézirat. Ahhoz képest sok, hogy milyen rég haladtam a regénnyel, de valójában csupán néhány heti elmaradás pótlására elég.

Itt az ideje lerántani a leplet a Nagate folytatásának munkacíméről. Ez pedig Ciklikus. Egyrészt tetszik, mert rövid, másrészt mert nem annyira szokványos a maga melléknévi mivoltában (és itt adózzunk egy percre az ötletadó Greg Egannak, illetve Axiomatikus című művének). De legfőképpen, mert fedi a regény lényegét: ugyananak a napnak a történetét fogjuk látni háromszor, a szerint, hogy a szereplők hogyan keresztezik egymás útját, na meg persze hogyan kerülnek kapcsolatba egy újabb, a Városmélyről szóló rejtéllyel.

Mindez azért jó, mert ilyet még nem csináltam. Fel is adja a leckét rendesen, mert eddig megírtam az első ciklust egészen a saját kis fináléjáig, ám most válaszút előtt állok. Írjam meg a legvégéig ezt a ciklust, vagy kezdjem el sorjában másik kettőt, szintén a maguk végkifejletének küszöbéig, majd legvégül, minden szálat a kezemben tartva a három lezárást?

Mindkét módszer mellett vannak érvek. Választani viszont kell, mert részben ez a döntési helyzet okozta, hogy kissé leálltam a regény írásával. Ráadásul most egy hétig szabin leszek, úgyhogy ha valamikor, most kellene belecsapnom a lecsóba.

Bizonyára észrevette a Nyájas Olvasó, hogy újabban mélyen hallgatok a Nagate folytatásáról.
Kicsit kiestem a történetből, és az sem mentség, hogy az utóbbi fél évben éppen négyszer annyi novellát hoztam össze, mint megszokott. Biztos a tavasz teszi, meg a kertes ház, ahova tavaly nyáron költöztünk a párommal.
Hol fűnyíró dünnyög, ott hallgat a múzsa, bizony így van ez.

Akit esetleg érdekel: Duna tv, Kikötő, 21:05. A műsor a scifi köré épül, igyekszik körbejárni több vetületét is, képzőművészettől az irodalmon át a zenéig.

Üzenet az agynak: marha kényelmetlenek a székeik.

Eszembe jutott, hogy már rég raktam fel olvasnivalót. Nos, akkor nyúljunk jó mélyre a múltba: itt a Textreme, csaknem tíz évvel korábbról, az első "igazi" novellám.

Egyéb hír: pénteken a Duna TV-be várnak egy felvételre. Szélesi Sándor kollégával alighanem a Simonyi-űrrepülés kapcsán kellene előtárnunk valamiféle magyar SF-írói véleményt. Már voltam ilyen beszélgetésen (Sziget tv, m1, 2004.), és korábban dolgoztam is a televíziózásban, úgyhogy tudom, milyen a harc az időszűkével és populáris nézői előítéletekkel. A dolog onnan indul, hogy ha SF, akkor Csillagok háborúja és űrlények. A rendelkezésre álló időbe viszont nem fére bele, hogy valami komolyabb korrekcióját adja az ember ennek a torz képnek. De hátha most.

Ha megtudom az adás időpontját, jelezni fogom.

A solarán ismét szóba került, hogy miért akkora divat féltéglákat és tetralógiákat írni manapság. Régen zseniális regényeket hoztak össze 150 oldalon, zsebkönyv méretben, most meg szinte még a legjobb könyvek is keménykezű szerkesztőért kiáltanak.

Egyrészt talán a Word a ludas; könnyebb így a szót szaporítani, ment egy jó kis csapdosós írógépen, ahol minden oldal előállítása kemény munka (vagy lehet fizetni a gépírónőt). Amikor írni kezdtem, még én is így dolgoztam: kockás füzet és írógép - abban az időben versek és egyperces novellák születtek, és jókat anyáztam, amikor elgépeltem valamit a 19. sorban. Daliás idők voltak azok; egy KGST-piacon vásárolt lengyel táskaírógép, én, na meg a nagy írói álmok.

Aztán jött a kompjúter, és én magam is beleesem olykor ebbe a hibába, bár a Nagate óta nagyon figyelek, hogy lefelé dolgozzam a terjedelmet. A Keringés már 200 ezer karakterrel rövidebb, mint az előzők, és a jelenlegi n2-t még rövidebbre akarom húzni.

Aztán ott vannak a kiadói üzleti szempontok. Bár ez lehet, hogy odaát az angolszászoknál erősebb. Nekem eddig legalábbis még senki nem tette szóvá se pro se kontra, hogy hosszú regényekben vagy folytatásokban kellene gondolkodnom. Na jó, a Nagate folytatására a Deltások buzdítottak még a kézirat leadásakor, de semmiféle anyagi kecsegtetés esete nem forgott fenn. A Keringésre ugyanúgy vevők lettek volna.

És hogy az olvasók is igénylik esetleg a rétestészta regényeket? Őszintén szólva, ezt értem a legkevésbé. Ha sorozat kell, nézzenek tévét.