A Nagate 2 írásakor új szerkezeti formát választottam. Az eddigi regényeimnél használt több párhuzamos szálon futó és a végén találkozó történetet újabb elemmel egészítettem ki: ugyanannak a napnak a több szálon futó történetét háromszor követhetjük nyomon.  Az események attól függően változnak, hogy a szereplők sorsa hogyan keresztezi egymást.

A dolog szórakoztató kihívás, de nem mentes a veszélyektől. Íme rá a példa:

"Ez a szerkezet egyben sajnos hátránya is a regénynek. Nem tudjuk előre, hogy két naplóval lesz dolgunk - amikor leül az ember olvasni, azt hiszi, végig csak egyről lesz szó. Ez az első napló pedig lebilincselő, a történet nagyon eredeti, csak kapkodja az ember a fejét, hogy mik történnek. Aztán kábé a regény felénél a történet pont úgy alakul, mintha készülne véget érni, az olvasó meg törölgeti a homlokát, hogy "uramatyám, egy másik regény itt fejeződne be, ennek meg még csak a felénél járok, hát mik lehetnek még itt hátra!!!!!" Aztán lapoz egyet, és kiderül, hogy most ugyanez jön, más szempontból elmesélve.

Ez hihetetlen nagy csalódás volt számomra, annak ellenére, hogy a második rész is jól van megírva és hangulatos, de túl sok új infó nem derül ki belőle, és szinte olyan, mint megnézni a filmet a könyv után."

(Scorba recenziója Christopher Priest regényéről, a Tökéletes trükkről az endlessen)

A harmadik ciklust írva úgy hiszem, hogy ezt a veszélyt elkerültem, kellően új infókat kap az olvasó az újabb ciklusokban, és persze az események is más-más fordulatot vesznek minden alkalommal - de azért jó lesz odafigyelnem.