Végre! Másfél év után új novella készült el: Minden nap olimpia. Tervezett megjelenés az Új Galaxisban. Egy kis kedvcsináló részlet:

A pihenőállomások egynapi távolságra sorakoznak egymástól: némelyik állandó lakóhely, másokat a verseny miatt tették le. A 13. állomáson csak tucatnyian fogadják. Ők többnyire pingpongoznak, ami a kívülálló szemével szinte lehetetlen sportnak látszik az egyhatod gravitációban.

Két okzosth versenybíró is ott tartózkodik. Az emberiség űrből érkezett, sportőrült  jótevőitől tudja meg, hogy Montrieau-t diszkvalifikálták, ugyanis a megengedettnél erősebb térdszervó-rásegítést használt. "Mintha exoskeletonnal futott volna, és ez megengedhetetetlen" - mondják ciripelő hangjukon. Ő csak bólogat, és sehogy sem tudja felfogni a helyzetet. Montrieau nincs többé versenyben. Képtelenségnek tűnik; azok ketten ott messze előtte olyan állandó dolgok, mint a földfény kékes árnyalatai a sziklákon vagy a mozdulatlan fénnyel égő csillagok.

A második helyen áll. Akár meg is nyerheti.

Egyáltalán nem érez örömet, és ettől jobban megijed, mint bármitől.

Üzenet az Agynak: Elő kell vennem a Csend c. félkész munkát, befejezni, amíg tart a nyerő széria, majd elküldeni a Galaktikának.

Mármint az írásból, mint életformából esik ki az ember, ha építkezik és se ideje, se ereje még szellemi magasságokban is csapongani. Fura, mert előtte el sem tudtam képzelni, hogy napok és hetek teljenek el úgy, hogy ne üljek a gép előtt töprengve, most meg inkább az az érdekes emlék, hogy milyen volt mondjuk agyam egy részét sf-ben multitaskolni.

Elkezdtem egy novellát írni - Csend munkanéven fut, valamit már meséltem is itt róla lejjebb -, aztán félbe maradt. Talán nem tudtam odafigyelni rá, vagy egyszerűen nem lett akkora kihívás, hogy tovább lekössön. Máig nem tudom eldönteni - ahhoz be kéne fejeznem.

Aztán a múltkor írt Antal József, hogy novellát kérjen az Új Galaxis következő számába. Meglátom, mit tehetek, feleltem, gondosan nyitva hagyva a menekülési útvonalat, ha mégsem jönne össze. De már másnap megszületett két ötlet a sport és jövő témában. Az érdekesebbet elkezdtem írni, majd egy hete az is leállt. Megint ugyanaz az érzés kíséri: figyelemhiány vagy motivációhiány, nem tudom eldönteni. 

Össze kéne kapnom magam, mi? 

"A világ széléről pedig azért nem esett le senki, mert a Föld központja az Északi-sark, ezért ha valaki körbeutazza a bolygót (pontosabban, a korongot), akkor azt egy óriási kétdimenziós körként lehet ábrázolni." 

Amúgy éppen ez bizonyítja a gömb alakot (de legyünk megengedők, lehetne kúppalást is, ha olyan zavarba ejtő jelenségekkel nem foglalkozunk, mint a Déli-sark).

Szóval ők azok a tudósok, akik állítják, világméretű összeesküvés, hogy a Földet gömb (geoid) alakúnak tartjuk, mert valójában lapos. Ők tudják. De mindenki más benne van. Nyilvánvalóan. (Szerintem ők is benne vannak, mert én tudom, hogy a Föld valójában fonottkalács alakú. )

Szórakoztató weboldaluk a cikkből érhető el.

Több, általam mértékadónak tekintett vélemény szerint is gyenge a regény: túlírt, képtelen bevonni az olvasót, a két szálon építgetett, grandiózusnak szánt rejtélyből pedig csupán egy halk pukkanásra telik a végére.
Ilyen előzmények után vettem a kezembe Ken MacLeod könyvét, igyekezve függetleníteni magam a várakozásaimtól. Lehet, hogy ettől, vagy a számomra szuperhangulatos prológustól, de egyszerre azon vettem észre magam, hogy ez a könyv nekem tetszik.
Persze tényleg túlírt: mindkét szálon lassan csordogál előre a történet, egész fejezeteket lehetett volna meghúzni bekezdésnyi terjedelmekre, olyan kevés lényegi dolog történik. De a túlírtság időnként nálam megbocsátható, lásd Banks, feltéve, ha cserébe kapok valamit.

Itt úgy tűnt, kapok. Remekül elszórakoztam azzal, hogy az elszólásokból, háttérinfó-morzsákból megpróbáltam feltérképezni mind a közeljövő, mind a távolabbi idősík politikai-társadalmi hátterét. Külön érdekes volt, hogy az egyik szál nyilvánvalóan a múltja a másiknak. Elgondolkodtató ötlet a szocializmus újjáéledése a globalizációra adott válaszul. Az író dicséretesen árnyaltan ábrázolja az új hidegháborús rendszereket.

Tetszett, ahogy nyelvileg is elkülönül a két szál, a közeljövő karcosabb, szlengesebb, a távolabbi - a díszletekhez hasonlóan - inkább valamiféle 18. századi hangulatot áraszt. És minden túlírtság ellenére határozottan úgy tűnt, a cselekmény halad valamerre…

Aztán a százvalahanyadik oldaltól a dolog kifulladt. Kábé onnan – és innentől spoilerek is jönnek -, hogy Gregorék elindulnak felkutatni a kozmonautákat, illetve Matt eljut az űrállomásra. Előbbi esetben gyakorlatilag semmi nem történik a vérszegény szerelmi háromszögön kívül, utóbbiban meg a szövevényesnek szánt össze-visszaesküvés válik nehézkessé, túlbonyolítottá, és igazából tét nélkülivé. Persze, MacLeod próbál időnként tévútra vezetni, de hát a regény két idősíkos szerkezete miatt mindvégig biztos, hogy Matték megépítik a hajtóművet és meglépnek a Földről… Ami pedig a Nagy Rejtélynek tűnik, arról semmi nem derül ki, az író elspájzolja a következő részekre, helyette jön valami kis szegényes cliffhanger és olyan, a relevancia erejével hatni szándékozó infók, amelyekre már korábban magam is rájöhettem. Szóval marad a pislogás: erre ment ki a dolog? Na ne.

Ezt tetézi, hogy nem csak a nagyobb kérdések megválaszolását tolta ki MacLeod a trilógia következő részeire, de egy sereg más, amúgy érdekesnek tűnő problémát is, mint pl. hogy az istenek miért hozták el a Földről annak idején a krákok, a szauruszok őseit, majd időnként emberi csoportokat is. Kicsit úgy tűnik, a világegyetem jóformán csak a mi bolygónkból áll, de még csak támpontok sincsenek, miért.

Alapvetően tehát jó lenne ez a regény, csak meg kellett volna húzni kb. 100 oldalra, és remek felvezetése lett volna az egyetlen, legfeljebb kissé vaskosabb regényként megírt trilógiának. Mert nincs kétségem, a többi rész is hasonló lesz: érdekes ötletek, jól kitalált világ egy diétás történetbe oltva.

Odo elkapott néhány kérdéssel, így újabb interjúval frissült a sajtó kategória. Afféle helyzetjelentés lett a dologból - a blog T. olvasói ugyan képben vannak, de hátha.

Mivel mostanság úgysem írok, végül is felvehetem a fonalat, megköszönve sayednek a jelölést. Tehát: 5 blog, amelyet kedvelek. A honi sf-élet ismert bloggereit nem sorolnám ide, úgyis ismer mindenki mindenkit. Inkább olyan érdekes blogokat választottam (hasraütésszerűen...), amelyeket szeretek olvasni. Némelyikre már linkeltem is korábban.

Tessék rájuk bökni, és majd kiderül, hogy melyik miért jó.

Modern Mechanix | Történelem mindenkinek | Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp | Strange Maps | ZS-kategória, avagy akció minden mennyiségben

Sf-irodalmi tanulságoktól sem mentes cikk a hvg.hu-n Varga Bálinttól, az Agave kiadóvezetőjétől.

Két lábon járó kivonat a legnépszerűbb összeesküvés-elméletekből. Titkos kormányhivatalok, ősi iratok és transzcendens élmény.