Eddig minden regényem megírása között eltelt legalább fél év. Pihenéssel, feltöltődéssel, az élet apró örömeire való rácsodálkozással. Például hogy milyen az, amikor az ember hazamegy a munkából, és csak kikapcsol, pihen, tévézik. És nem azon jár az esze, hogy merre menjen tovább a történet, milyen elemekre van még szükség és mi lesz a feladata másnap hajnali két órában, amit el kell lopnia írásra, mert máskor nincs idő.
A regényírásból nincs kiszállás, évekre a társam lesz és bármi mást csinálok, ott lesz a lelkiismeret egy pici furdalása: miért nem írod inkább tovább?
Tehát húzom-halogatom, hogy összebútorozzak a következő regénnyel, pedig tudom, hogy nem bírom sokáig nélküle.
Mint most.
Ezt olvasgatom mostanában. És olyan érzésem van, mintha a világ tengelyét látnám, hiszen a posztokból az a kép alakul ki, hogy lassan a magyar SF élet egésze az ő lejáratására szövetkezett. Érdekes belegondolni az effajta paranoiákba: bármit állítasz neki az ellenkezőjéről, az is csak az ő hitét erősíti, hogy ahá, bizonyára direkt próbálod így elaltatni az éberségét...
Aztán persze lehet, hogy én vagyok zombi és észre sem veszem, hogy valóban részese vagyok a Nagy Összeesküvésnek. Netán nekem is elméleteket kellene gyártanom, melyek szerint teszem azt ez az egész csupán marketing, amivel fel kívánja magára hívni a figyelmet.
:mittudomén:
