-->
Ugrás a tartalomhoz
júl. 01. 2020.
Címkék: iras SF mindig egyre tobb

egy zseb-naprendszer és az új regény

A Mindig egyre több című új regényem a Földről új világokra kirajzott emberekről szól.

Írás közben hosszú ideig különálló naprendszerekben, más-más csillagok körül létrejövő kolóniákban gondolkodtam, de egyre többször jutott az eszembe a TRAPPIST-1, az egyik legvalószínűtlenebb bolygórendszer, amelyet az utóbbi években felfedeztek a csillagászok (pedig van jó néhány különös példány belőlük...)

trappist1_bolygok.jpg

És hogy miért ennyire elképesztően menő ez a naprendszer?

  • Hét Föld-típusú kőzetbolygó, amelyek mindegyikén elképzelhető a víz jelenléte és hármat közülük a lakhatósági zónában találunk. Mintha a Vénusz és a Mars is kék bolygó volna.
  • Mind egy apró vörös törpe körül kering az itthon megszokotthoz képest hihetetlenül közel egymáshoz és a csillagukhoz - nem csak arról van szó, hogy az egész rendszer elférne bőven a Merkúr pályáján belül, vagy hogy a legtávolabbi bolygó éve is csak kábé húsz napig tart, hanem sokkal inkább a Jupiter és holdjai mérettartományát kell elképzelnünk hozzá. Egy ilyen rendszerben a szomszédos bolygók nagyobbnak látszanak a Holdnál, kivehetők rajtuk a felszíni formák, a felhőzet.

trappist1vsjupiter.jpg

  • A bolygók kötött forgásúak, tehát mindig ugyanazt az arcukat fordítják a csillaguk felé (ahogy a Holdnak is mindig ugyanazt az oldalát látjuk a Földről). Ettől a bolygók egyik oldalát állandóan süti a nap, a másik fele pedig örök sötétbe és fagyba borul. Egy sűrű légkör, az óceánok megléte persze sokat tompíthat ezen a szélsőségességen; a "szemgolyó-Földeken" egy állandó párás légmozgás alakulhat ki a sötét oldal felé, a lehulló hó pedig gleccserek formájában kúszik vissza a napos oldal felé. És lehet egy sáv - sőt, a Sáv a regényben - az örök hajnal/naplemente gyűrűjében, ahol kellemes idő fogadhatja a telepeseket.

De ezek csak adatok. Sokszor az eszembe jut, hogy mennyire lett volna más az emberi történelem és technikai fejlődés, ha egy ilyen világba születünk! Mennyire határozta volna meg a hiedelmeinket, vallásainkat (bár hozzá kell tenni, hogy így is sokáig evidenciának gondoltunk a holdi tengereket, a marsi csatornákat vagy a Vénuszi fülledt dzsungeleit). Milyen könnyen lehetne eljutni egy ilyen rendszer egyik világáról a másikig! Akár már a hatvanas évek technikájával is megalapíthattuk volna az első kolóniákat, rendszeres járatok közlekednének közöttük, hiszen az utazás is sokkal inkább hasonlít a Holdutazáshoz, mint eljutni akár a Marsig. Vajon máshogy tekintenénk a szülőbolygónk és a fajunk sérülékenységére, ha már több bolygón is megvethetnénk a lábunkat?

Szóval egy idő után egyértelművé vált, hogy a regény helyszínét át kell tennem egy fiktív TRAPPIST-1 rendszerbe. Így született meg az Utu. Aki egyébként sumér napisten volt, illetve az igazságszolgáltatás és végrehajtás védnöke is, ez pedig szimbolikus jelentéssel bír a regényben épp úgy, mint annyi más apróság.

A regény kiindulásául szolgáló novellámat letöltheted itt:

emelkedes_toltsdlemost.jpg

Itt pedig beleolvashatsz a regény kéziratába.

 

A regényt mindenestől elolvasni pedig alighanem csak a jövő év első felében lehet majd - mint annyi más könyvmegjelenés esetében, itt is közbeszólt a járvány, ezért csúszni fog.

dec. 31. 2019.
Címkék: iras

húsz év nyúvév

Majdnem megfeledkeztem a nagy ünneplésről: idén lett húsz éve, hogy publikáló író vagyok.

Az első novelláim 1999-ben jelentek meg nyomtatásban, és az eltelt időben - ha jól számolom - 25 novellát jegyeztem különféle folyóiratokban és antológiákban, illetve 6 regényem jelent meg (ha a Hiperballada frissítését külön vesszük, akkor mondjuk 6.5). 

Most nem kezdenék ilyen nagypapás nosztalgiázásba, hogy milyen is volt az írói élet a Y2K-t megelőző euforikus és kaotikus időkben (de mink annak idején még nyargaló kardfogú tigrisek oldalára írtuk a novelláinkat és hiába voltak egészen megrázóak a Cherubion-antológiák borítói, mégis boldogok voltunk!).

img_20191231_142108.jpgA legelső és a legfrissebb antológia, meg az írógép, amin legalább 25 éve nem dolgoztam.

Közben viszont nagyon nem volt egyenletes ez a húsz év, és e miatt nagy ünneplésre nincs okom. A kétezres években messze jobban ment a szekér; a legjobb regényeim és azok a novelláim, amelyekre a legbüszkébb vagyok, zömmel akkoriban jelentek meg. Aztán jött a kétezertizes évek, és azóta is csak próbálok hazatalálni.

Ebben az utóbbi évtizedben túl vagyok egy költözésen, építkezésen, a három fiam megszületésén - és amikor az ikrek születtek, az első éveikben mindenestől szögre akasztottam a billentyűzetet. Utána útkeresés jött, meg mély alkotói válságok, a vissza-visszatérő gondolat, hogy hagyom az egész írást a csudába (hiszen rengeteg boldog ember létezik, aki nem író), és lehet, hogy azt az első évekre jellemző írói önbizamat már nem is fogom újra meglelni, helyette mindig marad egy kisebb-nagyobb komplexushalmaz, amit próbálok egyik sarokból a másikba cipelni. Nem tudom, hogy szokott ez menni, de na, most kiírtam magamból.

Viszont most, az évtized végére óvatos optimizmus lett úrrá rajtam. Újra rendszeresen publikálok, a nemrég elkészült Mindig egyre több regényem írását pedig végre igazán élvezni tudtam.

Maradjanak velünk a harmadik évtizedben is, hamarosan visszajövünk!

dec. 16. 2019.
Címkék: SF hiperballada

megérkeztünk a hiperballada jelenébe

Kibámult a Tanács körút nyüzsgésére. A hó lassan szállingózott, és mivel előzőleg részleges víziót kért, a valós látványt észrevétlenül egészítették ki a Központ szimulált adalékai. A szikrázó karácsonyi fények között a közelgő újabb neves évforduló jegyében már felbukkant egy-két transzparens az út fölött: "Hetvenöt év a szocializmus építésében – a hetvenötödik hazai építésű űrállomás-modul". Az unalomig ismert betűtípus karaktereit vörös lézerfény kontúrozta, és a 2020-as évszám valahogy túl futurisztikusnak, túl korainak rémlett Grund számára. Rá kellett döbbennie, hogy alig pár hét maradt vissza az óévből.

hiperballada20.jpg1996 és 98 között írtam meg az első regényemet, a Hiperballadát. Ugyan abban az első változatban még nem szerepelt, hogy pontosan mikor játszódik a történet, de legkésőbb a 2005-ös első megjelenésre már benne voltak az alternatív történelem évszámai: 2018, amikor Grund belekeveredik a szovjet titkosszolgálatok machinációiba és önkéntesnek jelentkezik a Ciprusért vívott nyugati-keleti proxyháborúba. 2019, a Tanácsköztársaság centenáriumának méltó megünneplése. És 2019 decembere, röviddel Karácsony előtt, amikor a regény története játszódik.

Szerencsére egy alternatív történelmi regényt kevésbé fenyegeti, hogy az élet túlhaladja (vö. Hol vannak a repülő autóid, írókám?) másfelől szigorúbb definíciók szerint a Hiperballada nem is számított igazából altertöri regénynek, hiszen a jövőben játszódott - de ezt most átlépjük, most vagyunk a divergens jelenben, aztán az ünnepek elmúltával az egész tényleg történelemmé válik azon a másik idősíkon is, ahol a szovjetek nyerték a hidegháborút és a komputerizációs versenyfutást. 

Ezekben a napokban sokat gondolok Melindára, Kemalra és Grundra. Meg arra, hogy amikor a regényt írtam, milyen borzasztó távolinak, sci-finek tűnt még ez a 2019.