Igen, szinte látom a döbbenetet olvasóink arcán: hát ez hogy lehet? Amikor már annyian lemondtak róla, amikor írók közé keveredve csak a destruktivitás és a nihil pincehűvös leheletét árasztotta magából, folyton csak azt hajtogatva makacsul, hogy nem olyan nagy baj, ha két éve nem fogott bele a következő regényébe, ha idén nem írt még novellát, egyszer csak lesz idő pótolni mindent...

És most: írt! Talán nem élete kulcsművét, talán egy kicsit megúszós is lett a megszülető írás, hiszen a tavasszal földbe áll képregény projekt forgatókönyvét dolgozta át prózává, de azt hiszem, kedves olvasóink, valamennyiünk nevében állíthatom, hogy nem ez a lényeg, hanem a munka, az írói lét megélése - a mellett is, hogy talán velem együtt leszünk néhányan, akik örömmel olvasák Petőfi és barátai kalandját ama márciusi napon, a gőzfüsttel terhes Pest-Budán.

Várjuk tehát, hogy az utolsó simításokat is elvégezze a szerző a művén, címet találjon neki, és együtt reméljük, hogy mindez csak az első lépés volt az úton, amely visszaviszi barátunkat az sf-szerzők csillogó világába.

És most a szó a stúdióé.

Lezajlott a Zsoldos-díjkiosztó, már megint második helyet csíptem el, ezúttal nem csak novellával, de regénnyel is.

Pontszámok | Nulla pont értékelések |

Az milyen vicces már, hogy az alaposan elrontott lezárású Temetői járat épp úgy második, mint tavaly a Csend, ami szerintem az egyik lejobb írásom. Némileg ellensúlyozza ezt a túlértékelést, hogy még így is csak fél ponttal jobb, mint a Nemere novella, amit komolyan mondom, egy amatőr válogatásba nem engedtem volna be. Ez már korrektebb összevetés.

Gratulálok a nyerteseknek; wintermute, csak így tovább!

Az milyen vicces már, hogy miután onsai blogjában laza százkommentes folyam alakult ki az idei Zsoldos-díj esélylatolgatásából, Chelloveck is Zsoldososnak álcázza valamelyik ősrégi filmről szóló posztját, és általában: az úri közönség epedve várja a helyszíni beszámolókat, Jun elegáns mozdulattal lekapcsolja az egész sfblogsot.

Hát hol marad így a szurkolás izgalma?

Aki augusztus 12-én, csütörtökön éppen a Szigeten lődörög, és unja a zenét, mégis valami kulturálisra vágyik, annak merem ajánlani az Octopus nagysátrában a következő programot:

Megjegyzés: aki hallott engem már felolvasni, annak garantáltan nincs szüksége sörre a jó kedvhez.

Meglepődve láttam az idei Con blogján feldolgozva a regényem egy részletét - nem tudom, milyen okból, példaként, hogy így írja át színpadra egy profi? Mindegy is.

Engedélyt a blogszerző nem kért rá. Nekem van fura fogalmam az udvariasságról?

Amikor ezt ott kommentben szóvá tettem, le lettem ugatva, hogy 10 hónapja nyilvános a program, amiben benne áll, hogy a Zsoldosra jelölt regények előadását várják egy pályázat keretében. Erre a programpontra pl. kért engedélyt a szervező? Tíz, öt vagy egy hónapja? És ha én nem követem a programot, akkor az engedélykérés el is van intézve, mert hogy az az én bajom?

Nem, nem arról van szó, hogy a szövegem egy kupac gyémánt lenne, amitől el a kezekkel. Csak az a minimális dolog kellene, hogy szóljon nekem az illető.

... hogy van egy ilyen regényem is, olyan régen írtam. :)

Más: újabb hosszú hónapok teltek el írás nélkül, ezért is döglődik a blog. Gőzöm sincs, mikor fordul termékenyebbre az idő - most az őszt várom.

Az sf-írók mindig is szívesen dobálóznak természeti katasztrófákkal (személyestől a bolygóméretűig), hiszen ezzel a szereplők váratlan helyzetbe kerülnek, kényelmesen gyors változásokat lehet előidézni a környezeti háttérben, na meg nem utolsó sorban kellően grandiózus és "látványos" képekkel lehet operálni.

Jobb lenne, ha mindez tényleg csak az sf-ek lapjain maradna.

A 1749-es telefonszám hívásával egyszeri 200 Ft-os pénzadomány juttatható el az ár- és belvízkárosultakhoz. Ha segíteni szeretnél, hívd ezt a számot, vagy küldj rá sms-t (benne az "ARVIZ" vagy "ÁRVÍZ" üzenettel).

Fura dolog számomra Gibsont olvasni (Árnyvilág), hiszen túl azon, hogy nagyon kedvelem, pályám kezdetén az ő könyveiből lestem el, hogyan is kellene az írásmesterséget űzni. Azóta viszont sok minden változott a saját nyelvi-stiláris eszköztáramat illetően, így az ő szövegei valami fura vonzást és taszítást egyszerre gyakorolnak rám.

Ami taszít:

A New Yorker egyik habszivacs bélésű takarójából kikanyarított, szorosra húzott kámzsába és köpenybe burkolózó Brown, teljes hosszában elnyomott csikkek égésnyomainak hagyományos mintázatával díszített, famintázatú, vaskos botjával a hömpölygő, bézs színű mező túlsó vége felé intett. (125. oldal)

Angolban persze más a dolog, de azért... Mennyi fölös infó van ebbe zsúfolva?

Ami vonz:

(...) Hollis visszagyalogolt a Mondrianhez. Útján körülvette a nyugat-hollywoodi reggelek tűnékeny hangulata, amikor a krolofill és a rejtekükön meleget gyűjtő gyümölcsök különös és örök ígérete ízesíti meg a levegőt, épphogy megelőzve a szénhidrogének szétterülő leplét. Valami messzi és paradicsomi szépség érzetét keltette, ami már jó századévnyi távolba merült, de ha jön a pillanat, fájón a jelenbe tép; mintha a város csak a szemüvegre tapadt szenny lenne: letörölhető és feledhető. (26. oldal)

Jó, az örök ígéret kicsit giccses, de ez gyönyörű.

Ez költészet.

Hosszú hallgatásom oka, hogy még mindig csak kerülgetem a következő regényt. Na jó, ez nem igaz, mert többnyire még csak nem is kerülegetem - olyan messze állok tőle, hogy csak egy egészen apró pont a horizontom, az is a látóteremen kívül. Egyszerűen nemíró létben vagyok. Nem nyitom meg a jegyzeteim, pláne nem az elkezdett szöveget, nem agyalok, nem élek együtt a dologgal.

Mg-b kolléga írt erről találó sorokat, kreatív blokknak nevezve a helyzetet. Igazság szerint nem tudom, melyik kategóriájába soroljam állapotomat. Néha úgy tűnik, magával a regénnyel - illetve az adott novellájával - van bajom, ám ennek ellent mond, hogy meg sem próbálok áttérni egy másik novellára. Aztán előfordulhat, hogy önvédelemből menekülök az egész írósdi elől, elvégre a ráfordítható idővel még mindig hadilábon állok, és nincs annál frusztrálóbb, amikor írna az ember, de nincs rá ideje. Ezt viszont az cáfolja, hogy időközben megírtam egy képregénysztorit*, és ma éjjel is kitaláltam egy újabb novellát.

Szóval nem tudom. Hosszú hallgatás lesz ez regényfronton. Maradjanak velünk 2015-ig!

* Felkérésre született, az 1848-as márciusi események jelennek meg gőzpunk környezetben. Sosem írtam még képregénytörténetet, és lehet, meg sem látom, hogy sikerült volna, mert a projekt elég halott azóta, hogy elküldtem a rajzolónak a forgatókönyvet.