Nem árt ezeket sem áttekinteni. Melinda környezetében lesz a legtöbb változás; eddig az anyja, akitől elhidegült, az Öreg, aki befogadta, az ezermester Kövesdi és Bakocs, a lánynak időnként munkát adó ellenzéki híradástechnikus határozták meg leginkább a környezetét, és befolyásolták a cselekményt. Érezni, hogy Kövesdi és Bakocs meglehetősen hasonló karakterek, ráadásul utóbbi csupán azért került az eredeti változatba, hogy egy igazzy cp-manőver végrehajtódjon, illetve előkerüljön a "tipikus ellenzéki" figurája is, aki morog és elégedetlenkedik, de éppen csak annyira húzgálja az oroszlán bajszát, amennyire azt komoly következmények nélkül lehet (elnézést a nyolcvanas évek valódi ellenzékijeitől, de úgy láttam a kilencvenes években - és ma is -, hogy ők voltak az elenyésző kisebbség).
Bakocs és Kövesdi tehát összeolvadhat, ez egy-két lényegtelen mellékszálat is lemetsz a történetről. Változik a lány lakhelye is: a lakásfoglalók belakta Híd Hiper helyett egy csöndes kis pestújhelyi templom és plébánia lesz az otthona - itt próbál az Öreg és Bakocs/Kövesdi hitéletet csalni az üres falak közé.
Templomot restaurálni egy ilyen rendszerben valódi, tettekre lefordított ellenzékiség, és ez nem csak tartást ad Bakocs figurájának, de hátteréül szolgál annak a folyamatnak is, amelyben Melinda a részleges víziók (kb. kiterjesztett valóság) tucatfelhasználójából kritikus személyiséggé válik. (Ehhez persze a másik oldalon ott van az anyja sorsa, akire a legkevésbé sem szeretne hasonlítani, de az csak a kezdőlökés. Az úton az Öreg és Bakocs vezette végig.)
Nem arról van szó persze, hogy megfosztanám minden cp-elemétől a regényt, hiszen ez lényegi vonása az alternatív történelmi háttérnek (aki nem ismerné: e valóság Szovjetuniójában a kibernetika sosem tekintetett burzsoá áltudománynak). Nem mellesleg arról is szeretném, hogy szólna a szöveg, hogy az információs társadalom egészét illetően vajon nem nyugtalanítóan hasonló-e a mi helyzetünk a regény szereplőiéhez - vö. Marcuse és az egydimenziós ember.
Inkább a vadhajtásokat, az explicit jelen levő cp-paneleket fogom visszanyesni. Nem kell a sok klasszikus cp-setting, -panel vagy -sablon, amelyről akkori gyér(ebb) informáltságom miatt azt gondoltam, tyű, de ütős. Utólag látom, mennyire gyengítették a regény egyéb motívumait, hozzá viszont keveset tettek.
Ez elég sok elem kidobását jelenti, pl. Melinda nem botcsinálta hacker, sokkalta jókislányosabb lesz (ezen segít a gyógyszerfüggőségének eltávolítása is), és még sorolhatnám, de nem akarom sem lelőni a poénokat, sem tételes leltárt készíteni az ebben történő változtatásokról. Jelenleg úgy számolom, olyan 30 oldal mínuszt jelent majd.
Hosszú és gyászos hallgatásom (amely még a sajtó figyelmét is felkeltette, haha) végre megtörend. Sajnos az új regény félkész alapelemei még mindig vastag porral lepve pihennek egy fészer mélyén, de van itt más: az e-kiadás. Több felől is kerestek, hogy indításként régi, már nem jogdíjas novellákat és regényeket kérjenek, és az egyik kézenfekvő portéka az első regényem, a Hiperballada, amelynek a terjesztése legalább olyan gyászosan alakult, mint azt megelőzően a kiadása.
Azóta is fura érzéseim vannak e regénnyel kapcsolatban. Klasszikus tanulómunka volt ez, amelynek alighanem jobbat tett volna, ha a fiókban marad - máig is a Nagatét tekintem az első "igazi" regényemnek. A HB tele van kihagyott lehetőségekkel és totális tévutakkal, a stílus számos helyen bántón hatásvadász, a dramaturgiát pedig lényegtelen mellékszálak terhelik. Nem tagadom meg ezt a regényt, mert ez is én voltam egykor, e regény írása közben tanulgattam írni, úgyhogy kordokumentumként ma is érdekes (legalábbis a számomra), de az biztos, hogy 2010-ben teljesen másként írnám meg.
Szerencse vagy szerencsétlenség, de wordben csak kicsivel korábbi verziók vannak meg, úgyhogy mindenképpen végig kellene futtatnom egy összevetést a tördelt változattal. És ha már úgyis melózni kellene rajta, miért ne pofozhatnám át egy kicsit? Készüljön egy frissített változat újraforgatott jelenetekkel, újravágva, javított forgatókönyv alapján. És mivel többen is olvashatták már az eredetit, nagy poénokat nem lövök le, ha elindítok egy sorozatot itt a blogon, amelyben rendszeresen beszámolok a kulisszatitkokról.
Tehát: Így készült a HB 2010, csak most, csak Önöknek!
Egy sereg kiváló ember közreműködésével, és hosszas titkolózás után elindult az SFmag! Interjúk, cikkek, kritikák írásról, művészetről és bármiről, ami fantasztikum.
Legfőbb személyes benyomásom - a mellett, hogy eddig fájón nem tudtam akkora energiával részt venni benne, mint szerettem volna, amikor az első ötlet megszületett -, hogy a stáb, bár sok és sokféle emberből áll, mégis mentes mindenféle olyan egománkodástól, hisztitől, széthúzástól, amit eddig más körökben megtapasztaltam. Egy dolog köt össze bennünket: az sf szeretete.
Remélem, ettől lesz olyan jó. Olvassátok!
2010. november 6., szombat 17.00
MERRE TART A SCI-FI?
Németh Attila, a Galaktika magazin irodalmi szerkesztője Brandon
Hackettel illetve velem beszélget a tudományos-fantasztikus irodalomról.
Részletes program és egyéb infó itt.
Ha arról esik szó, hogy mind íróként, mind olvasóként érdemes a vigyázó szemeket az angolszász sf-termésre vetni, akkor az nem jelenti azt, hogy:
- magyar szerzőknek másolni kellene az angolszász szerzőket;
- magyar olvasóknak nem is szabadna magyart olvasni;
- a magyar sf művek közt ne teremhetne olyan, ami versenyre kel az ottani legjobbakkal;
- az ottaniak okvetlenül, teljes számukban jobbak lennének a hazaiaknál;
- a jó angolszász sf művek emlegetése bármilyen mértékben is érintené a magyar szépíróknak (úgy mint Mikszáth vagy Jókai) és műveinek megítélését.
Kiolvastam Cory Doctorow Kis testvér című regényét. (A történetet összefoglalta már helyettem adeptus.)
Oké, hogy ifjúsági könyv, és 15 évesen talán felnyitotta volna a szemem jónéhány dologra, ám így felnőtt fejjel, minden olvasmányossága dacára (bár ez alapvető kell legyen) piszkosul idegesített, hogy mindenki milyen politikus, hogy kiselőadásokat tart alkotmányról és szabadságjogokról (technológiákról nem is beszélve), hogy kesztyűbábok a karakterek a Nagy Igazságok és Mégnagyobb Leleplezések kimondásához. Egészében véve ezen megoldásaiban nemigen különbözik a megboldogult szocializmus ifjúsági regényeitől, ahol minden kaland és izgalom mellett a fő azért a nevelés és a fiatalságnak szóló propaganda átadása volt.
Hiába a nemes célok, ha a didaktizmus ráerőlteti őket az olvasóra. Több szabadságot az olvasóknak, Cory!
*:
