Galaktika 282., 2013. szeptember

Ez a novella a Keresők munkacímű regényötletem azon vonalából nőtt ki, amelynek egyes elemei aztán az Egyszervoltban bukkantak fel. Ilyenek az, hogy a regényben Harlan egy őrült sf-fanatikus kommunából származik, vagy hogy a kommuna egy felgyorsított idejű burokban él.

Abban az időben, amikor a Keresőket még novellafüzérként szándákoztam megírni, a főhős felnőttként, egy személyes trauma hatására hagyta volna el a kommunát. És sajnos az anenkefália nevű rendellenesség a valóságban is létezik.

Originally in Hungarian: Egyszervolt

Do you also think that tales are merely the products of the imagination? Maybe it’s better that way.
Sometimes the truth is dangerous.

Harlan Karsa works in the pathology department of a Budapest hospital and suffers from occasional memory lapses. These two circumstances alone shadow his life and, naturally, his attitude towards women. However, when he gets involved in the intrigues of incognito descendants of fairytale characters, his earlier, stable and uneventful life seems a whole lot more attractive.

Nevertheless, there is no way back to the normal if you find out that your forgotten childhood was far from ordinary. Or if your days are made unpredictable by seven headed dragons obsessed with documents, giants who spend their time manipulating parliament representatives, and at least two potential girlfriends.

The only way for Harlan to survive the increasingly dangerous adventures is taking control and, by defying the forces conspiring against him, shedding light on his own past. Even if the track leads to the mysterious native land of fairytale characters, Trans-Operencia.

The first chapter of the novel

The Editor's Report By Csaba Csurgó (Editor of the Hungarian edition, Agave Publishing)

Egy 2008-as, általam máig nagyon kedvelt novellámat közölte újra az SFmag. Itt lehet elolvasni.

Először is: a könyvhét. Mindazoknak a kedves emberekneknek, akik az árnyékban pihegve meghallgatták a színpadi beszélgetést, akik - mielőtt fél óra után a fura humorú égiek el nem mosták - sorban álltak dedikálásért vagy éppen az esti felolvasáson velem együtt figyelték, hogy hangzik élőszóban a szöveg (és még nem átallottak nevetgélni is a poénokon) - mindazoknak nagyon köszönöm. És persze a szervezőknek!

Új regény. Röviden: szarul állok. Bővebben: nem olyan szarul állok, mert bár még mindig ott tartok, hogy tisztázni próbálom, milyen is a regény hangulata, milyen a háttér, a környezet, de azért szórakoztató ezen agyalni, ha konkrét döntéseket nem is hoztam eddig (és ezzel hozom a semmirevaló bölcsész sztereotípiáját).

Például: van egy szerintem nagyon egyedi technológia*, amely meghatározza a világot, és ennek mellékhatása egy kis einsteini gondolkodással lehetne éppen az antigravitáció (AG) is. egyelőre nem tudom eldönteni, beleszőjem-e. Mert persze nagyon karakteres, a jelentől elrugaszkodott társadalom/gazdaság építhető fel ez alapján, de úgy érzem, az említett technológia már önmagában is megállja a helyét ilyen világformáló elemként. Vajon túlbonyolítaná a hátteret, ha alkalmaznám? Érdekesebbé tenné? Egyelőre nem tudom. Szerintetek?

* Ennek olyan hatásai vannak, hogy pl. éppen a világűrben utazók számára válik hosszabbá az utazás, és érdekes módon mégis lerövidíti az utazás hosszát.

8-án, szombaton a délután folyamán többször is felbukkanok majd a Könyhéten és kapcsolódó rendezvényein. 13.30-tól a Prae szervezésében az Oroszlános kútnál Városi titkok, kórházi csodák címmel beszélgetek (aki kérdez: Szekeres Nikoletta, aki válaszol: Dóka Péter (A kékhajú lány - Móra), Tasnádi Emese (Városi legendák - Tessloff és Babilon) és jómagam). Azt hiszem, nem a kórházi csodákról fogok mesélni.

16 órától dedikálom az új regényt az Agave Könyvek standjánál.

Este 19 órától a Margó Fesztivál keretében megkezdődik az Irodalom Éjszakája. Itt 20 órakor, majd 20:20-tól és 20:40-től újabb izgalmas könyvbemutatók várják a B. Érdeklődőket az autentikus (bármit is jelentsen; még nem jártam ott) Hibridart Design Shop & Caféban. Részletek is elhangzanak az Egyszervoltból, és remélhetőleg nem én leszek az, aki felolvas, mert az eléggé ront a műsor élvezetén. Érdemes megnézni a teljes műsort, mekkora arcokkal dübörgök majd együtt a hídon.

A test a műtőasztalon hevert. Dr. Frankenstein tetőtől talpig végigmérte, tekintete végigsiklott a varratokon, ahol a tetem hiányzó végtagjait, testrészeit új szervekkel helyettesítette. A doktor megnyalta az ajkát. Keze ráfeszült a műszerpult legnagyobb fogantyújára.

Odakint villám hasított végig az éjszakán. A nyomában támadó égzengésbe beleveszett a doktor diadalittas kacaja:

- Éééééél..!

Kábé így leheltem életet a sok éve formálódó, egyelőre Keresők munkacím alatt futó regénytorzóba, miután számos létfontosságú szervét és végtagját felhasználtam az Egyszervoltban. Sok dologban nagyon más irányba kanyarodott, mint régen terveztem, de talán még jót is tett neki a beavatkozás. Az földhözragadtabb-társadalomkritikusabb volt, ez fantasztikusabb; lassúidőgép-meghajtású űrhajók, vénuszi terraformáló állomások kerültek elő, és úgy kellett küzdenem, hogy legalább az egyik cselekményszál kezdődjön Budapesten, ne minden az űrben történjen. Most valahogy ez vonz: el szeretném engedni a fantáziámat, vagy legalábbis jobban, mint mondjuk A Keringésben.

Szóval a dolog összeállt, most már lassan egy hónapja írnom kellene. De mégsem. Most is olyan nehezen kezdem el, mint az előző regényt, és kábé ugyanazon okokból: annyi más teendőm is van most, amelyek valahogy mind fontosabbnak tűnnek az írásnál. De lehet, hogy csak a tavasz teszi.

2006 óta blogoltam a freeblogon, és sokáig kitartottam, amikor mások már megunták a blogmotor örökös szeszélyeskedéseit. De aztán volt ez az eset, hogy néhány napig nem mentettek, és így elveszett jó 150 kommentem egy amúgy tök érdekes, a KIMTE fantasy-díjáról szóló témában, most meg jó ideje nem tudok bejegyzéseket menteni, úgyhogy...

A tartalmat jól-rosszul áthoztam ide, ami azt jelenti, hogy a kommentek, címkék és posztok a 2013. év előtt eléggé esetlegesen működnek.

Amíg az egész össze nem dől odaát, az eredeti posztok és koomentek továbbra is megtalálhatók a régi blogomban:

laszlozoltan.freeblog.hu

Miután elkészült az első körös kézirat, decemberben-januárban elküldtem néhány tesztolvasónak (nekik ez úton is köszönet!), majd izgatottan vártam a visszajelzéseket. Ilyet ugyanis nem csináltam korábban nagyobb körben, csupán Hackett kollégát bombáztam a szövegekkel, és persze a feleségem esett áldozatul, mint mindig. Ezúttal azonban a korábbiaknál bizonytalanabb voltam a végeredményben.

A konzekvenciákat levonhattam:

• amiről éreztem, inog a dolog, csalni próbáltam, elnagyvonalúskodtam, arra problémaként nagy összhanggal rá is mutattak a tesztolvasók. Feljegyzendő: nem félvállról venni a saját szerkesztői megérzéseimet!
• a végén eltértem a szinopszisomtól, mert úgy gondoltam, lehet rövidíteni is a finálén: hát nem. Feljegyzendő: nem a határidőt kell figyelni, hanem hogy tényleg kerek egész legyen!
• a regény valószínűleg egyáltalán nem olyan, amilyennek látom. Az erősségeit nem tudom felmérni (mert nekem nem újdonság), ezért a gyengeségeire koncentrálok. Feljegyzendő: nem így tenni!

Ezt követően gőzerővel szabtam-varrtam. A javítások végül 400 ezer leütés fölé vitték a szöveget, ami azért érdekes, mert kb. ennyire saccoltam, mielőtt túláramvonalasítottam volna a befejezést.

Galaktika 267-268., 2012. június-július

A történet hét éve indult, amikor a francia haditengerészet a leszerelt Clemenceau anyahajót Indiába passzolta volna le, ám a környezetvédők végül megakadályozták, hogy a sok tonna azbesztet és más veszélyes anyagokat tartalmazó hajót életveszélyes körülmények között dolgozó indiai munkások bontsák szét. Az eset a globalizáció szép tanmeséje. Akkor határoztam el, hogy ebből sf-t írok – ott az a sok űrhajó a sci-fikben, ám  ha nem semmisülnek meg valami pokoli módon, akkor többnyire nem tudjuk meg, mi lesz velük, miután leszolgálták az idejüket.

Az óceán világűrre cserélése önmagában még nem lesz sf, így szükség volt hozzá még valamire. Ehhez a valamihez - az MI és a szakértő egymást ellenpontozó történetéhez - kellettek a 2005 óta eltelt évek. Néha elővettem a novellakezdeményt, töprengtem rajta, részleteket találtam ki, fejezeteket írtam meg, aztán ment vissza a fiókba. Igazából megvolt már majd’ minden részlet hozzá, de valahogy nem volt kedvem megírni.

Kellett egy lökés. Tavaly már nagyon-nagyon-nagyon elhatároztam, hogy visszatérek az íráshoz, de az új regény még nem akart működni. Kisebb falat után néztem, és a kezem ügyébe akadt az Emelkedés félkész kézirata. Meglepően könnyen be tudtam fejezni; hiába, az évek alatt a helyére került minden, csak elő kellett hívni.

Kisregényt még nem írtam, tulajdonképpen ezt sem annak szántam, de így jött ki. Két részben fért bele a Galaktikába. Én kicsivel előbb vágtam volna el, mint ahol végül a magazinban el kellett vágni (Pavel szálával indítottam volna a második részt), de csak magamra vethetek,  hogy nem a feléhez időzítettem a bontómunkások belépését a történetbe.

Nyomokban humort, vagy inkább irónia-szerűséget is tartalmaz, ami pedig korábban nem volt jellemző az írásaimra. Mondjuk úgy, ebben a tekintetben az éppen készülő regény, az Egyszervolt főpróbája ez.