Hosszú és gyászos hallgatásom (amely még a sajtó figyelmét is felkeltette, haha) végre megtörend. Sajnos az új regény félkész alapelemei még mindig vastag porral lepve pihennek egy fészer mélyén, de van itt más: az e-kiadás. Több felől is kerestek, hogy indításként régi, már nem jogdíjas novellákat és regényeket kérjenek, és az egyik kézenfekvő portéka az első regényem, a Hiperballada, amelynek a terjesztése legalább olyan gyászosan alakult, mint azt megelőzően a kiadása.
Azóta is fura érzéseim vannak e regénnyel kapcsolatban. Klasszikus tanulómunka volt ez, amelynek alighanem jobbat tett volna, ha a fiókban marad - máig is a Nagatét tekintem az első "igazi" regényemnek. A HB tele van kihagyott lehetőségekkel és totális tévutakkal, a stílus számos helyen bántón hatásvadász, a dramaturgiát pedig lényegtelen mellékszálak terhelik. Nem tagadom meg ezt a regényt, mert ez is én voltam egykor, e regény írása közben tanulgattam írni, úgyhogy kordokumentumként ma is érdekes (legalábbis a számomra), de az biztos, hogy 2010-ben teljesen másként írnám meg.
Szerencse vagy szerencsétlenség, de wordben csak kicsivel korábbi verziók vannak meg, úgyhogy mindenképpen végig kellene futtatnom egy összevetést a tördelt változattal. És ha már úgyis melózni kellene rajta, miért ne pofozhatnám át egy kicsit? Készüljön egy frissített változat újraforgatott jelenetekkel, újravágva, javított forgatókönyv alapján. És mivel többen is olvashatták már az eredetit, nagy poénokat nem lövök le, ha elindítok egy sorozatot itt a blogon, amelyben rendszeresen beszámolok a kulisszatitkokról.
Tehát: Így készült a HB 2010, csak most, csak Önöknek!
Egy sereg kiváló ember közreműködésével, és hosszas titkolózás után elindult az SFmag! Interjúk, cikkek, kritikák írásról, művészetről és bármiről, ami fantasztikum.
Legfőbb személyes benyomásom - a mellett, hogy eddig fájón nem tudtam akkora energiával részt venni benne, mint szerettem volna, amikor az első ötlet megszületett -, hogy a stáb, bár sok és sokféle emberből áll, mégis mentes mindenféle olyan egománkodástól, hisztitől, széthúzástól, amit eddig más körökben megtapasztaltam. Egy dolog köt össze bennünket: az sf szeretete.
Remélem, ettől lesz olyan jó. Olvassátok!
2010. november 6., szombat 17.00
MERRE TART A SCI-FI?
Németh Attila, a Galaktika magazin irodalmi szerkesztője Brandon
Hackettel illetve velem beszélget a tudományos-fantasztikus irodalomról.
Részletes program és egyéb infó itt.
Ha arról esik szó, hogy mind íróként, mind olvasóként érdemes a vigyázó szemeket az angolszász sf-termésre vetni, akkor az nem jelenti azt, hogy:
- magyar szerzőknek másolni kellene az angolszász szerzőket;
- magyar olvasóknak nem is szabadna magyart olvasni;
- a magyar sf művek közt ne teremhetne olyan, ami versenyre kel az ottani legjobbakkal;
- az ottaniak okvetlenül, teljes számukban jobbak lennének a hazaiaknál;
- a jó angolszász sf művek emlegetése bármilyen mértékben is érintené a magyar szépíróknak (úgy mint Mikszáth vagy Jókai) és műveinek megítélését.
Kiolvastam Cory Doctorow Kis testvér című regényét. (A történetet összefoglalta már helyettem adeptus.)
Oké, hogy ifjúsági könyv, és 15 évesen talán felnyitotta volna a szemem jónéhány dologra, ám így felnőtt fejjel, minden olvasmányossága dacára (bár ez alapvető kell legyen) piszkosul idegesített, hogy mindenki milyen politikus, hogy kiselőadásokat tart alkotmányról és szabadságjogokról (technológiákról nem is beszélve), hogy kesztyűbábok a karakterek a Nagy Igazságok és Mégnagyobb Leleplezések kimondásához. Egészében véve ezen megoldásaiban nemigen különbözik a megboldogult szocializmus ifjúsági regényeitől, ahol minden kaland és izgalom mellett a fő azért a nevelés és a fiatalságnak szóló propaganda átadása volt.
Hiába a nemes célok, ha a didaktizmus ráerőlteti őket az olvasóra. Több szabadságot az olvasóknak, Cory!
*:
Igen, szinte látom a döbbenetet olvasóink arcán: hát ez hogy lehet? Amikor már annyian lemondtak róla, amikor írók közé keveredve csak a destruktivitás és a nihil pincehűvös leheletét árasztotta magából, folyton csak azt hajtogatva makacsul, hogy nem olyan nagy baj, ha két éve nem fogott bele a következő regényébe, ha idén nem írt még novellát, egyszer csak lesz idő pótolni mindent...
És most: írt! Talán nem élete kulcsművét, talán egy kicsit megúszós is lett a megszülető írás, hiszen a tavasszal földbe áll képregény projekt forgatókönyvét dolgozta át prózává, de azt hiszem, kedves olvasóink, valamennyiünk nevében állíthatom, hogy nem ez a lényeg, hanem a munka, az írói lét megélése - a mellett is, hogy talán velem együtt leszünk néhányan, akik örömmel olvasák Petőfi és barátai kalandját ama márciusi napon, a gőzfüsttel terhes Pest-Budán.
Várjuk tehát, hogy az utolsó simításokat is elvégezze a szerző a művén, címet találjon neki, és együtt reméljük, hogy mindez csak az első lépés volt az úton, amely visszaviszi barátunkat az sf-szerzők csillogó világába.
És most a szó a stúdióé.
Lezajlott a Zsoldos-díjkiosztó, már megint második helyet csíptem el, ezúttal nem csak novellával, de regénnyel is.
Pontszámok | Nulla pont értékelések |
Az milyen vicces már, hogy az alaposan elrontott lezárású Temetői járat épp úgy második, mint tavaly a Csend, ami szerintem az egyik lejobb írásom. Némileg ellensúlyozza ezt a túlértékelést, hogy még így is csak fél ponttal jobb, mint a Nemere novella, amit komolyan mondom, egy amatőr válogatásba nem engedtem volna be. Ez már korrektebb összevetés.
Gratulálok a nyerteseknek; wintermute, csak így tovább!
