A Delta és a Cherubion, ha úgy tetszik, visszavonta az általuk kiadott művek nevezését a KIMTE fantasy-díjára azzal, hogy nem tett eleget a kiírok által nekik kiosztott feladatnak, majd a KIMTE visszavonta a jelöléseik érvénytelenítését.

Bohózat?

Egyfelől nem vagyok benne olyan biztos, hogy a kiadók nem a szerzőkkel egyetértésben döntöttek így, másfelől - ahogy korábban is írtam - a fene se tudja, jó-e egy kényszerjelölés. Mindenesetre ahogy a kiírónak joga van olyan szabályokat alkotni, ami neki tetszik, a kiadóknak is joga kellene hogy legyen magára érvényesnek tekinteni vagy nem tekinteni ezeket. Nem valami hivatali szabályokról beszélünk, amelyeket be kell tartani.

Még két dolog jut eszembe az eseményekről. Van-e értelme utólag machinálni a szabályokat, csak hogy elvonjuk mások döntési szabadságát (a második nyilatkozatból valami ilyesmi látszik körvonalazódni) és valamiféle háborúskodásba kezdeni, mert szerintem nem sok. Illetve hogy ez a sértett kommunikáció nem feltétlenül segíti elő azon konszenzus megteremtését, amivel a díjnak nem ártana rendelkezni. A szerzők és kiadók szembefordítására, anyagi előnyökre apellálni valahogy nem elegáns.

Másfél hónap kellett a következő ötvenezer karakter megírásához, ami kétség kívül szépen javuló tendenciát jelez, de még így is több mint egyévnyi munka lenne a befejezés. Komolyabban kellene venni, hogy legalább heti 30 ezres limitet szabjak ki magamnak -  a cél régóta kitűzetett, csak éppen nem tudom ennyire a főnököt játszani magammal szemben.

Mindenesetre még háromszor ennyi van hátra a regényből. A szinopszis alapján becsült kb. 400 ezres terjedelem - ennyi volt a Nulla pont is - ugyanakkor csalóka: bizonyos jelenetek messze hosszabbak megírva, mint vázlatolva, mások meg jóformán úgy kerülnek a kéziratba, ahogy ősszel lejegyzeteltem magamnak. A korábbi munkáimhoz képest nehezíti a helyzetemet, hogy ezúttal csak egyetlen szálon fut a cselekmény, és kissé még most is tartok tőle, hogy már csak rutinból is akkora sztorit építettem fel, ami mondjuk A Keringésben két másik szállal együtt ad ki egy regényt, de ez egyre kevésbé látszik valós veszélynek.

Ideje a sztoriról is elárulni valamit. Íme egy rövid részlet. (Vigyázat, még elég nyers, kb. ahogy kijött a billentyűzetből!)

Mivel majd' három hónapja már 25 ezer karakternél jártam a regénnyel, annyira nem nevezhetném a tempót gyorsnak. De ezen időszak fele kiesett egy váratlan kórházi program miatt, a másik felét meg nemes egyszerűséggel ellazsáltam írói szempontból.

Gyors fejszámolással ki lehet kalkulálni, hogy ezzel a tempóval nagyjából két és fél évig tartana megírni egy mégoly rövid regényt is... Ami egész egyszerűen egy vicc.

Jobb időszakaimban napi 30 ezer karaktert is képes vagyok megírni. Ilyen száguldásra persze nem számítok, de azért remélem, a 100 ezres helyzetjelentéssel nem a nyáron kell majd visszatérnem ide a blogra.

Ja, és szolgálati közlemény: az Emelkedés címet kapott kisregényem az áprilisi a júniusi Galaktikában indul, nem a márciusiban.

Vicces, nem? Mint amikor a papírsárkányt eregető kisfiút jelölheted az avionatikai bajnokságra.

Korábban már írtam egy akkor még nem nyilvános projektről, amelyhez a most készülő regény eséllyel csatlakozhatna. Massár Mátyás - akivel 2004 környékén, a Hiperballada megjelenése kapcsán már dolgoztam - keresett meg azzal, hogy szerzők csatlakozását várják az új projektjükhöz, amely részben a Zenit világában játszódó regényeket, részben magát az Alexandra sf&f sorozatát jelenti.

Akkoriban már egész tűrhetően kidolgoztam a következő regény vázlatát földre érkező, majd beilleszkedő idegenekkel, kultúrák hétköznapi kapcsolataival, lassú időgépekre épülő technológiákkal, mégis másfelé kalandozott el a figyelmem: valahogy nem akartam sf-t írni, inkább olyasmibe fogtam volna, amit még nem csináltam korábban. Egy modern mesét szerettem volna összerakni, amihez fura módon az sf regény bizonyos elemei - pl. egy időgépben felnőtt gyerek - jó alapot biztosítottak. Ez lett tehát a második verzió, egyelőre még csak laza ötletelés szintjén.

Ekkor jött Matyi, és amikor felvázolta a világuk hátterét, rájöttem, hogy a formálódó történet kevés változtatással remekül illeszkedik a Zenithez. Szimpatikus világ, kevés megkötéssel - nem kell gúzsba kötve táncolni. Majdnem mintha önálló regényt írnék.

Azóta kidolgoztam a részleteket, és nem majdnem mintha önálló regényt írnék, hanem tényleg. Egyszerűen túl sok olyan ötlet merült fel, amit vissza kellene nyesni, ha meg szeretném őrizni a világkoherenciát. Még mindig van visszaút, de olyan 90%-ra teszem, hogy az Egyszer volt már nem lesz Zenit regény.

Sajnálom kicsit. De akárhogy is, az Ólompegazushoz és a Balor szeméhez sok sikert kívánok.

Huszonötezer karakternyi szöveg már megvan az új regényemből. Ami azt is jelenti, hogy 2008 eleje óta, amikor a Nulla pont elkészült, kb. ennyi új regényszöveg keletkezett (ez nem igaz, mert közben összeraktam a Hiperballada director's cutot, na meg a mostani regény korábbi ötletverziójához is készült már néhány ezer karakternyi szöveg).

Szeretném azt gondolni, hogy mindez azt jelenti, hogy végre nekikezdtem.

Az első bekezdés:

Karsa Harlan felnőtt életét két körülmény súlyosbította igazán. Az egyik, hogy a patológián dolgozott, a másik pedig, hogy időnként emlékezetkiesései voltak. Valószínűleg a munkahelye volt a rosszabb.

"Kik hát a Magyar Fantasztikus Irodalmi Minőség Örök Kárhozat Szakadékának Önjelölt Őrei? Ki határozza meg a minőséget? Nem extrapoláció, ha azt állítom, hogy az SF mag szerint természetesen az SF mag.
De miért kell ezt bárkinek elfogadnia?
Mi az Sf mag? Kik az SF mag?
Ki adott éppen nekik autoritást vagy miféle teljesítmény hatalmazta fel őket, hogy a minőség őrizőjeként, sőt meghatározójaként lépjenek fel?"

Idézet Antal József blogjából.

Egyrészt eszembe jut Giró-Szász kormányszóvivő utóbbi napokban előadott szösszenete, mármint hogy ki hatalmazta fel a hitelminősítőket hogy csak úgy hitelminősítsenek országokat?

Ja, lehet, hogy senki. Végül is a Századvég is adhatna ki minősítéseket, csak lehet, hogy nem hallgatnának rá. Vagy a Fitch közléseire is csak legyintenek majd a piacok, ha elég sokszor mellényúlnak és kiderül, hogy nem nagyon lehet adni a minősítéseire.

Reputáció. Véleménye ugyanis mindenkinek lehet.

Sőt mókás, amikor balfrász megmondja a tutit arról, hogy az SFmag csak ne akarja megmondani a tutit.
A kortársanglománia mégis miben más, mint teszem azt a kiberpunkfóbia?
Ha az SFmag kollektívája a rendelkezésre álló lehetőségeit (tagok saját blogja, sfmag.hu vagy egy rendezvény színpada) arra használja, hogy elmondja a véleményét, az miért valamiféle fasizmus szemben azzal, amikor balfrász használja arra a rendelkezésre álló lehetőségeit (saját blog, sfportal.hu vagy egy rendezvény színpada), hogy elmondja a véleményét?

Szerencsére nem azokban a kádári időkben élünk, amikor bárkit is fel kellene hatalmazni ahhoz, hogy kinyissa a száját. Ennek örülhet az SFmag és balfrász egyaránt.

A téma iránt érdeklődők pedig majd eldöntik, hogy ki bír elegendő reputációval ahhoz, hogy adjanak a véleményére és ne egy hőzöngő alaknak tartsák.

Lehet, hogy az SFmag még épp úgy nem rendelkezik ebből elegendővel, mint balfrász; én nem tudom, nem kérdeztem meg minden olvasót.

Igen, tegnap elveszett a mentésük, úgyhogy a fantasy-díjas posztom - benne a százvalahány érdekes kommenttel, magus-mocsár tunkolással stb. - meg a tegnapi bejegyzésem elektronikus párává lett, amelyet gyorsan elvitt a bitszél.

Fasza. Megpróbálom visszahozni őket, de kevés reményt fűzök hozzájuk- ha valaki tud spéci módszert kérem ossza meg velem.