Rorimack gondolatai A Keringés kapcsán.
Nagyon érdekes, amit a regény pesszimizmusáról írt. Miközben tudja a fene, miért, de utálom a happy endeket, ennyire azért eszembe sem jutott volna szándékkal borúsra írni a regényt. Hiszen a firniták csakugyan elnyerték az esélyt az újrakezdésre, és Baran utolsó nagy terve - persze lehet, hogy azt is elcseszi - az, hogy másoknak is megmutassa ezt a kiutat. Elvégre a firniták a mi fogalmaink szerint nem emberek - de az emberből lettek, és létezésük a legfőbb bizonyíték, hogy ők sikeresen nem dőtötték magukra a Föld nevű kunyhót.
Mi ez, ha nem tündöklő optimizmus? :)
Köszönet a gondolatokért, befűzöm a blogos vélemények közé.
A hétvégén sikerült 60 ezer karakternyi szöveget írnom - ez duplája annak a mennyiségnek, amitől a múltkor annyira lelkes lettem -, de a mi a fontosabb, kész a regény csúcspontja, vagyis azok az oldalak, amikor minden rejtélyre fény derül. Sőt, időnként visszamenőlegesen az első regény esetében is.
Most még jön egy kb. 20 ezer karakteres epilógus, néhány elenyésző hosszúságú prológus, aztán lehet rámenni a sarokcsiszolóval a nyers szövegre. Úgy tűnik, 400 ezer karakternél lesz a vége - kicsivel hosszabb, mint az első regény fele.
Más: ismertető A Keringésről az rpg-n. Köszi!
És ennek kapcsán frissítettem a Sajtó szekciót is a legújabb ekhókkal.
Múltkor ráébredtem, hogy az n2/Ciklikusnak még nincs zenéje.
Korábban minden regényemhez, de időnként még elbeszéléshez is hozzákapcsolódott egy-egy éppen akkor megszerzett zenei album, amelyet kellő mennyiségben hallgattam írás közben. Ez két okból is jó volt: egyrészt írás előtt a zene hallgatása mindig segített belerázódni a történetbe, lásd még Pavlov és kutyája. Másrészt a fejemben remek videoklipet tudtam összevágni a zene hallgatásakor, benne az adott írás látványos vagy hangulatos részleteibvel. Mondjuk ez utóbbi inkább csak a magam szórakoztatására volt jó.
Szóval a végén vagyok a regénynek - 320 ezer karakter kész, és talán még 400 ezer sem lesz összesen, mondtam, hogy rövid regényt írok -, és még nem volt zenéje. Eddig. Rizsa barátomtól megkaptam ugyanis az új Meshuggah albumot (obZen), és a kissé szürreális regénylezáráshoz, amikor például a szereplők saját másolataikkal beszélgetnek, kifogástalanul megfelel.
"Teljesen feleslegesen erolkodik az, aki nalam a tajekozattlansagot es hibas gondolkodast szeretne felfedezni."
Merras meghívót küldött egy játékba: mi volt az öt legemlékezetesebb sf témájú könyv, amit tavaly olvastam? Nem kötelező, de hogy igazságos legyek, kategóriákat fogok alkotni. Íme:
Külhoni SF: Robert Charles Wilson - Pörgés. Az elmúlt évek legjobb magyarul megjelent sf-je, nem is ragozom tovább.
Retrospektív SF: Fred Hoyle - A fekete felhő. Bár tizenévesen már olvastam, házi könyvtáramból hiányzott mindaddig, amíg a nyári szefantoron meg nem nyertem egy példányát. Klasszikus tudós-írta sf, vagyis briliáns ötlet, alapos tudományos okfejtések, a stílusbravúrokat teljességgel nélkülöző, tényszerű nyelvezet és viccesen papírmasé karakterek. Nagyon sztereotíp, de ennek a sztereotípiának része az is, hogy mégis jó.
Magyar SF: Brandon Hackett - Poszthumán döntés. Ronda dolog havert fényezni, de mit csináljak, ha a 2007-es év hazai sf-felhozatalából ez tetszett a legjobban?
Szubjektíven kapcsolódó SF: Michio Kaku - Hipertér. Közvetlenül év elején olvastam, a Telentum népszerű tudományos ismeretterjesztő sorozatának egy darabja. Egyébként is kedvelem ezeket a kiadványokat, de speciel ez a darab mintha kifejezetten azért íródott volna, hogy ötleteket adjon az íráshoz. (Mondjuk ugyanabban a témában Aquinói Szent Tamás is adott ötletet, de ő régebbi olvasmány)
Fantasztikum: Kelly Link - Különb dolgok is. Nem mondom, hogy bizonyos mennyiség fölött nem szürkül az írónő nyelvezete, világlátása, de novellái kis dózisban lenyűgözően költőiek és szürreálisak.
Hát ennyi. Feladatom még, hogy további öt embert rávegyek ugyanerre a színvallásra. Ez könnyű, mert az alábbi személyek kedvenc sf&f olvasmányaira egyébként is kíváncsi vagyok:
Brainoiz, Sayed, Szs, Zamorano és Whoisnot - ha olvassátok ezt a bejegyzést, rajtatok a sor!
Egy jópofa gyűjteményt találtam a Szabadságszobor népszerű sf&f ábrázolásairól. Érdekes, hogy szegény nőt hányszor döntik pusztulásba, és mindezekre csak egyetlen olyan kép jut, ahol megbecsült helyén áll a jövőbeli - ép - nagyvárossal a háttérben. A comics- illetve a filmipar kötelező harsánysága lenne ez? Netán valamiféle jellegzetes amerikai népérzület, különös vonzódás a szabadságeszmények pusztulásához?
És van még néhány jó poszt és link ebben a blogban, pölö.
Hackett kolléga minapi levelezésünk során rávilágított írói vonzalmamra a léghajók iránt. Hiszen nem csupán A Keringésben jutnak fontos szerephez az aerosztátok, de a készülő n2/Ciklikusban is napi tömegközlekedési eszközként üzemelnek. Előbbi esetben gazdaságosságuk, nagy teherbírásuk és az új kolóniák fejletlen infrastruktúrája indokolta bevonásukat, az új regénynél pedig a léghajókkal el lehet szakadni az utcák labirintusától, meggyorsítva ezzel a közlekedést, magasabb hasznot hozva a kereskedelemben érdekelt vállalkozóknak.
De persze civilként is imádom a léghajókat. Mert gyönyörűek, mert egy letűnt kor tempóját idézik, mert csak úgy.
Hát ki nem találja gyönyörűnek ezt?
Tíz éve ígérgetik egyébként a léghajók visszatérését a mindennapokba, íme néhány újabb terv.
Sanawad kolléga blogján egy ideje érdekes beszélgetés folyik a magánkiadásról, illetve az erre az üzletre épülő vállalkozásokról.
Tiszteletre méltónak tartom azokat az embereket, akik az sf szeretetétől áthatva maguk is írásba fognak, mégha nem is rendelkeznek elég tehetséggel vagy gyakorlattal ahhoz, hogy a kiadók érdeklődjenek utánuk*. Meglehet, ezt egyébként maguk is érzik. Mégis vágynak rá hogy művüket nyomtatásban láthassák, feltehessék a kandallópárkányra, büszkén ajándékozhassák oda a rokonoknak, barátoknak és munkatársaknak. Nem baj, ha a kötet a könyvesboltokba nem jut el, ha csupán néhány példányban készül el, de mégis: regény, és az övék.
Ezt az igényt felismerve nem is egy vállalkozás kínál könyvnyomtatási szolgáltatást. Pofátlan dolognak tartom viszont, amikor ezen vágyat, illetve a szerző piaci tájékozatlanságát kihasználva jókora összeget húznak le róla nem kínálva mást, mint homályos ígéreteket.
*Másik történet, hogy a kiadók is képesek időnként olyan műveket kihozni, amelyek szerzői még nem készek erre. Ez is egyfajta hitegetés: a szerző azt gondolja, ő már kész író, és aztán csodálkozik a pofonokon.