Kezdem azt hinni, a fülszövegírás a világ legpokolibb munkája. Különösen, ha az embernek a saját regényét kell 6-800 karakterben bemutatnia/ajánlania. Hiszen nyilván azért írta meg 513 ezer karakterben, mert az előbbi terjedelemnél kissé bővebb mondanivalóval bírt a témában. Bár mondjuk erre is vannak ellenpéldák, de az most mindegy.

Szkülla és Kharübdisz között hányódik a szerző. Legyen egyszerű, lényegretörő, de legyen benne minél több olyan érdekes dolog, ami felkeltheti az érdeklődést, márpedig szerzőnk szerint csupa-csupa érdekes dolog szerepel a regényben, hiszen azért írta meg. Jelzős szerkezetek mennek ölre tőmondatokkal.

Úgyhogy a segítségeteket kérem: szerintetek melyik elképzelés a jobb kiindulási alap?

A globális éghajlatváltozás nem kímélt senkit és semmit a Földön, átrajzolta a politikai és gazdasági térképeket...
Mindez azonban már a múlt. 
A bolygó jövőjébe nyitott chronoterkapukon át kezdetét vette az emberiség legnagyobb kalandja, a kitelepülési program olyan geológiai korokba, ahol a bolygó már begyógyította sebeit, és a termékeny szűzföldeket csak birtokba kell venni. A három új Föld azonban más - de hogy ez a másság hatással lesz-e az új gyarmatosítás lázában égő, mindenható chronotertársaságokra vagy a nincstelen kivándorlók tömegeire, azt még senki sem tudja.
Egy paleontológusnő, egy újságíró és egy bárénekesnő sorsa fonódik össze a Keringés korokon átívelő világában, ahol új társadalmi kísérletek csapnak össze a pénz hatalmával, és a benyújtott számlákért olykor évmilliók múlva fizetjük meg az árat.

Vs.

Mit tegyünk, ha már nem tudunk megbírkózni az éghajlatváltozással? Építsünk hatalmas időgépeket, amelyeken az emberiség a távoli jövő Földjére költözhet – olyan korokba, ahol a bolygó már begyógyította sebeit, és a termékeny szűzföldeket csak birtokba kell venni. Kezdetét veszi az emberiség legnagyobb kalandja, ám hamar kiderül: nem mindenkinek ugyanaz a célja az új világokkal...
Egy paleontológusnő, egy újságíró és egy bárénekesnő sorsa fonódik össze a Keringés korokon átívelő világában, ahol új társadalmi kísérletek csapnak össze a pénz hatalmával, és a benyújtott számlákért olykor évmilliók múlva fizetjük meg az árat.

No nézd csak - ismét egy téma, ahol a tudomány és az sf újra kezet foghat.

Az elkészült kézirat egyik legmechanikusabb utómunkálata a volt szócskák kigyomlálása. Ráereszteni a keresőt, aztán minden egyes találatnál megvizsgálni a szövegkörnyezetet, a beszélőt, majd - ha kell - alternatívát találni.

Valamiért úgy emlékeztem, A Keringéssel ezt már eljátszottam. A találatok száma mást mutatott... Néhol szóismétlés szintjéig torlódtak, néhol csak zavaróan döccent tőle a szöveg. Máshol meg éppenséggel így a legmegfelelőbb, hiszen egy élőbeszéd-szerűbb, kevésé szabatos fogalmazás nagyban árnyalja a karaktert, akinek szubjektív narrációján keresztül látjuk a történetet.

Mindenesetre ez a feladat megoldva - most következik a többszörösen összetett mondatok darabolása.

Ja igen, és itt az Eratóban megjelenő Mélyebb rétegek kézirata is az első szerkesztői instrukciókkal.

A szánira linkelték be, ami egyszerűen méltatlan a Legendához, minden blue-, green- és bármilyenszínűbox technika Ősapjához, a magyar sf-filmipar Ékkövéhez. Vajon sikerül-e kipiszkálni, és ívben kanyarodni?

Mivel lehetőséget kaptam A Keringés borítója kapcsán némi ötletelésre, elkészítettem néhány verziót az otthon talált képanyagokból. (Mivel otthon nincs net, általában jó előre ki kell találnom, mire lesz szükségem, és máshol letölteni - megkapóan archaikus megoldás.) A felhasznált alapok így egy lépcsőház, egy pulzár idealizált képe meg néhány űrfelvétel a Földről, amelyeket még a Hiperballada borítójához szedtem össze.

Az eredmény eddig elég nulladik körös. Az elsőn nem csak a Poszthumán döntés spirálja látszik megismétlődni, de ahogy utólag leemeltem a polcról, a Pörgés színvilága-földgömbje is. A második meg olyan ezoterikus azzal a sok köddel.

Updated: WhoIsNot természetesen sokkal profibb ötletei a témára.

Gondoltam, írok a hétvégi Szefantorlátogatásról, meg a monstre író-olvasó találkozóról, de Hackett kolléga megelőzött. Mivel kb. ugyanezt tudnám leírni, én csak egy strigulát húzok a bejegyzése mellé.

Szerkesztés. Ideje véglegesíteni A Keringés szövegét, beleszőni mindazokat az ötleteket, amelyek az agyam egy hátsó zugából esnek ki néha, miközben egy teljesen más regényt írok éppen. Nehéz most kilépni Nagate mesebeli világából és átállni a Keringés józan sf jövőképére. Ugyanakkor persze izgalmas is, hiszen olyan rég nem láttam az utóbbi szöveget, hogy talán alkalmam lesz némileg az olvasó szemén át is figyelni a történetet.

Felemás benyomást tett rám Ray Bradbury novelláskötete, Az öröm masinériái. Egyfelől mély csodálattal adózom a faszi stílusának: ennyire sok érzést, hangulatot egy-egy tökéletesen kiválasztott mondatba besűríteni kevesen tudnak a fantasztikumban. Ott van pl. a Vakáció című írás utolsó néhány sora, amelynek nyugtalanító volta, tökéletes embernélkülisége az elbeszélés elolvasása után bomlik csak ki (de ettől én még idemásolhatom). Asimov szerint az Isten kilencmilliárd neve végén található a legszebb utolsó sor - nos, a maga egyszerűségében számomra ez is erősen közelít hozzá.

Miután elmentek, a vágány még reszketett vagy két percig, majd elnyugodott. Lepattant róla egy pikkelyni rozsda. Megbiccent egy virág feje.
A tenger harsogott.

Kiemelném még a Srácok! Ültessetek óriásgombákat a pincébe! című írást, amely dicki módon, ám nála mesteribben adagolja a valóságba beszivárgó paranoiát (vegyük észre, hogy semmit nem mond ki tényként; a gombák veszélyes volta, az ufók támadása, a fia átváltozása mind csak a főhős félelme!). Vagy ott van az El Día de Muerte, amely egyfajta erősen képszerű kollázsban köt össze több egyidejű eseményt, keresztszimbolikával teremtve meg a szövegen túlmutató élményt. Az Akik úgy élnek, mint Lázár modern horrorba oltott szerelmi történet. A Kisdobos Shiloh mellett a kötet fantasztikumon kívüli írásai közül volt a kedvencem.

Van tehát a kötetben mindenféle tematika, talán klasszikus sf a legkevesebb, de hát Bradburytől nem is ezt várom. Minden íráson átsüt a szerző humanizmusa és líraisága - ami azt illeti, épp ez az, ami megfájdította gyomrom. Egymás után - de nem egy ültömben - olvasva az írásokat, hamar édeskéssé, cukrossá válnak a történetek, a Koldus az O'Connell hídonnál már egész citromokat rágtam el, hogy ellensúlyozzam a sziruposságot. Pedig önmagában azzal az elbeszéléssel sincs baj. Szóval Az öröm masinériáit hiba volna kihagyni, de érdemes betartani az orvosunk, gyógyszerészünk által előírt adagokat.