A jégpáncél alja egyáltalán nem bizonyult síknak: kiszögellések és hasadékok szabdalták, ahogy a különböző időkben megfagyasztott jéghegyek egymáshoz kapcsolódtak; a panorámakutat az egyik ilyen, az óceánba nyúló szirtben alakították ki. A lehető legvékonyabbra hagyták a jégfalakat és körben hatalmas ablakokat vágtak bele. A látogatófolyosó spirálisan, a hegyével lefelé néző kúp formában kanyargott lefelé a kútban. A rácsos padlóba minduntalan beakadt Jana csizmasarka. Egy helyütt nevetve a férfi karjába kellett kapaszkodnia. A rámpa aljára érve egy alig tízméteres üveglencse oldalán sétálhattak körbe, lenézve az óceán mélységeibe.
Sokkalta kevésbé tűnt látványosnak, mint ahogy arra Jana számított. Az ablakon túl fényfoltok derengtek a homályban, s ez meghatározhatatlanná tette a távolságokat.
– Mik ezek a fények?
– Xenobiomtelepek gömbjei. Akkorák, mint egy-egy kétemeletes ház és a belsejükben ugyanaz a műfény helyettesíti a napot, mint a Lótuszon. Itt szaporítják a chronoeákat, amelyek segítségével a sarki jégtömeget hizlalják.
Jobban megnézve csakugyan sötét árnyékok hullámzottak a fényben, ahogy a chronoeák időgyorsított mezőket hoztak létre táplálkozásukhoz. Lassan kavarogtak, kiteljesedtek és elenyésztek, akár a napfoltok.
A Távolvízben hatalmas munkálatok zajlanak az Arktiszon: önkéntesek megpróbálják mesterségesen megnövelni a poláris jégsapka kiterjedését, hogy az éghajlatváltozás hatásait enyhítsék. Több jég = több fényvisszaverő felület, ami hűti a légkört (A Keringés című regényemben ugyanezen ok miatt szórták a magnézium granulátumot a Szaharában).
A kreatúráktól ajándékba kapott lassú időgépek segítik ezt a munkát, hiszen az időgyorsított mezőkben évtizedekre el lehet nyújtani a sarkvidéki éjszakát, hogy jó sok téli jég képződjön.
(Az már más kérdés, hogy a regényben is csak emberek az emberek, így amint kezelhetővé válnak a klímaváltozás hatásai, a Pearyben és a többi jégbe vájt poláris településen öncélú szórakozássá, művészkedéssé válik a munka: spirális bobpályákat építenek a felhizlalt jéghegyekbe vagy éppen óriási csarnokokat vájnak beléjük egy-egy különleges jégszobor kedvéért.)
Nemrég bukkantam egy tanulmányra, amely a valóságban is végiggondolja ezt a lehetőséget. Az Arizona State University kutatói szélhajtotta pumpák millióit állítanának csatasorba, amelyek a mélyebben húzódó, hidegebb vizeket emelnék a felszínre és porlasztva terítenék a jégrétegre, megkönnyítve a fagyáspont elérését. Számításaik szerint tízmillió szivattyúval egyetlen szezonban egy méterrel(!) lehetne növelni a téli jégtömeg vastagságát, így aztán több jég vészelné át az egyre melegebb nyarakat is. Potom 500 milliárd dollárból kis is jönne a szivattyúpark, és ettől még nem mondhatnánk le a globális széndioxid-kibocsátás drasztikus csökkentéséről sem...
Ebből is látszik, hogy a regényekben mindig minden annyival könnyebb, mint a valóságban. Valaki találja már föl a lassú időgépeket!
szerzői e-book, 2017.
Egy leselejtezésre ítélt francia hordozóról lába kél a katonai MI-nek, amely szolgálati ideje, harctéri tapasztalatai miatt értékesebb, mint maga a hatalmas űrhajó, amelyet irányított.
Értékesebb, mint jó pár emberélet.
Magányos ENSZ-ügynök ered a rejtély nyomába, hogy rájöjjön, mikor és hol veszhetett el a mesterséges intelligencia - de legfőképpen ki lehet a bűvész, aki a közönség figyelmét elterelve képes eltüntetni a nyulat a cilinderből.
Vesszőfutás veszi kezdetét keresztül a galaxis lakott világain, és úgy tűnik, a titokzatos elkövetők nem is csupán egy lépéssel járnak a mind holtfáradtabb ügynök és hűséges kutyája előtt.
A címadó elbeszélés mellett további három novella kapott helyet ebben a szerzői válogatásban.
Töltsd le ingyen!
Ajándékozd Karácsonyra!
Olvassatok sf-történeteket!
| epub | mobi |
Hosszú ideje tervezem, hogy közzé teszek néhány ajándék novellát, és mikor van ennek itt az ideje, ha nem Karácsonykor, ugye.
Még megküzdök az e-book-készítés ördögével, de addig is fel a szkafanderekkel, itt egy kis beleolvasó:
László Zoltán Emelkedés beleolvasó by Zoltan Laszlo on Scribd
Még nem is beszéltem a készülő regényemről, pedig már igazán a végén tartok - terveim szerint valahol félmillió karakter alatt megáll majd.
Az egész egy álommal kezdődött: hatalmas űrhajók lebegnek némán egy bolygó felszíne fölött. (Álmokban jó vagyok, nem egy témát merítettem belőlük.) A képben volt valami baljóslatú, nyomasztó, mert senki sem tudta, miért vannak ott - ébredés után hosszan tűnődtem rajta, mi lehetne a válasz.
A regény Sigiről és a nemzetségéről szól, akik egy hideg, zord bolygón élnek egy felfoghatatlan méretű űrhajó árnyékában. Mablunak hívják a hajót, és álmélkodva figyelik, ahogy egyszerre gépi és élő teremtményei segítségével sürgölődik, tudomást sem véve az emberekről. Sigiék nemzedékek óta próbálják megérteni Mablut, és úgy tartják, ha elég okossá válnak, az űrhajó Legénységéül fogadja őket, és elrepül velük egy gazdag, meleg világba.
Aztán egy nap Sigi egy emberhez hasonlatos látogatóra bukkan, aki az égből zuhant a nemzetségnek otthont adó öböl partjára. És olyan dolgokat mesél neki, ami mindent megkérdőjelez, amit hittek magukról, az űrhajó céljairól és a csillagokról, amelyeket az éjszakai égboltra felpillantva látnak...
2016 novemberében fogtam hozzá, és bár a nyáron elvakációztam az írásra fordítható időt, egész jó tempóban haladtam vele. A tízezer leütés per hét limit egy jó kompromisszum regényíráshoz: nem olyan nagy, hogy nyomasztó falként magasodjon előttem a hét elején (tulajdonképpen 2-3 produktív este alatt hozható), viszont folyamatosan megvan az ütemes haladás érzete.
Egyelőre Porba hullott istenek munkacímmel fut, ami fura, mert eltér a korábbi egy-két szavas, tömör regénycímeimtől.
Ha minden oké, még az idén elkészülök vele!
"Az ekranoplán rázkódva a hasára ült a vízen, és elcsendesedő hajtóművekkel manőverezett az úszó város mögött vontatott mólóhoz.
A tenger az Iaszón-csatorna torkolatában ólomüveg táblának látszott. Amikor az utaskísérő kinyitotta az ajtót, forró, sekély tenger és szárazra került moszat szaga, sirályok rikoltozása csapta meg őket. A móló hosszan nyújtózott el a leszállók előtt, szinte vibrált az afrikai hőségben. A végén só ette lépcső kanyargott fel a fedélzetre, mellette szerencsére liftet is kiépítettek, így az apját is könnyen feljuttathatták a fedélzetre. Fent egy hivatalos kitűzőt viselő arab asszonynál aláírták a közösség normakódexét, amellyel tudomásul vették Al-Abjad törvényeit és szabályait, majd belevetették magukat a szűk, árnyas sikátorok forgatagába.
Az úszó sziget a tengeri áramlatok sebességénél alig gyorsabban hajózott nyugat felé a csatornán, útja során folyamatosan fogadva a drócsókat, bárkákat, hidroplánokat és kisebb hullámkarcolókat. Csereáruk, nyomtatási tervrajzok és hírek keresték vevőiket a tatfedélzet bazárjában."
A Távolvízben szereplő Szahara-tenger nem teljesen a képzelet szülötte - vagyis nem az én képzeletemé.
A Dzserid Sott egyike az Atlasztól délre elterülő terület lefolyástalan időszakos tavainak. Az ókori görögök úgy tudták, hogy itt, a Tritónisz-tavon futott zátonyra az Argo, fedélzetén Iaszónnal és az aranygyapjúval, járt erre Odüsszeusz, sőt, Pallasz Athéné bölcsője is itt ringott valahol. Mivel a medence nagyjából 10 méterrel van a tenger szintje fölött (de leginkább messze alatta), a térképre nézve könnyű elképzelni egy tengert, amely a Gabes-i öböltől nyugat felé hol kiszélesedve, hol összeszűkülve felfűzi a sós tavakat a Melrhir Sotton is túli területekig.
Sok évszázad eltelt a görögök után, a Szahara mind pokolibb hellyé vált és a tavak egyre zsugorodtak, sőt az év nagy részében kiszáradt sós sivatagként várakoztak az első esőkre. De a görögöket nem felejtettük el. Egy angol fazon, bizonyos Mackenzie konkrét terveket dolgozott ki arra, hogy az Iaszónról elnevezett csatorna megnyitásával vezessék be a Földközi tengert a sivatagba, hátha enyhíti a rettenetes hőséget, a halászat munkát ad a helyieknek, a közlekedés meggyorsítása pedig jól jöhet a terület gyarmattartóinak, a franciáknak. Az ötletben maga a Szuezi-csatorna atyja, Lesseps is látott fantáziát.
Aztán jött Verne, aki az íróasztal-fiókban maradt tervet felkarolta, és utolsó regényében, a Szaharai-tengerben meg is valósította. Azaz majdnem, hiszen könyvében a földmunkákat a berberek akadályozzák, míg végül a természet a maga cseppet sem finom módján közbeszól és egy földrengéssel túl is teljesíti a mérnökök terveit.
A regényemben a magam szerény módján mindannyiuk előtt le akartam róni a tiszteletemet - de legfőképpen Verne előtt, aki nélkül a tudományos fantasztikum sem lenne ma az, ami.
Majdnem megfeledkeztem róla, te jó ég! Októberben volt tíz éve, hogy megjelent A Keringés.
Ez volt az első "igazi" sci-fi regényem - a két évvel korábbi Hiperballada a 2010-es átdolgozás után lett igazán jó, a Nagate pedig ugye fantasynak íródott -, és rögtön egész nagy sikert aratott.
Az egyik ötletadó Wolfgang Jeschke, kedvenc szerzőim közül egy, akinek A teremtés utolsó napja című regényét legalább féltucatszor olvastam az 1990-es magyar megjelenés óta. Sok egyéb gondolata mellett borzasztóan lenyűgözött, ahogy érzékletessé tette a geológiai idők szédítő mélységét. Aztán ott volt egy másik favorit, Kim Stanley Robinson Mars-trilógiája, amelyben fura érzés volt úgy olvasni egy idegen bolygó kolonizásáról, hogy nem valami kitalált égitest fantáziaföldrajzáról volt szó, hanem a fenébe is, hát meg lehet nézni az összes helyszínt az atlaszokban, műholdképeken! Szóval akartam írni egy kolonizációs regényt, ahol nem távoli világokat hódít meg az emberiség, hanem a mi jó öreg Földünket, legfeljebb pár millió évnyire a jövőben - minden ismerős, és mégsem... Szerintem ez adja a könyv egyik legizgalmasabb vetületét.
Nagyon sok geológiai tankönyvet és tanulmányt olvastam el a regény tervezése során, és ezt a gyűjtőmunkát legalább annyira élveztem, mint magát a regényírást. Emberek, a földtörténet elképesztően izgalmas!
Akkoriban az éghajlatváltozás és a migráció még nem volt ennyire divatos téma, bár tegyük hozzá, hogy csak a "civil" világban nem, mert az sf jó ideje kongatja már a vészharangot. Sajnos a klímamenekültekkel valóban egyre többször fog találkozni a mi kis elkényelmesedett európai polgárunk, és még mindig nem találták fel a chronotert, amellyel a jövőbe transzportálhatnánk az egész iszonyú problémahalmazt, amelyet a fenntarthatatlan fogyasztói társadalmunk szabadított a világra. Szívás.
Az viszont remek, hogy így egy évtized után már egészen jutányos áron megveheted az utolsó példányok egyikét, például itt.
Fülszöveg:
A globális éghajlatváltozás nem kímélt senkit és semmit a Földön, átrajzolta a politikai és gazdasági térképeket...
Mindez azonban már a múlt.
Hatalmas időgépek épülnek, amelyeken az emberiség a távoli jövő Földjére költözhet - olyan korokba, ahol a bolygó már begyógyította sebeit, és a termékeny szűzföldeket csak birtokba kell venni. Kezdetét veszi az emberiség legnagyobb kalandja, ám hamar kiderül: nem mindenkinek ugyanaz a célja, az új világokkal.
Egy paleontológusnő, egy újságíró és egy bárénekesnő sorsa fonódik össze a Keringés korokon átívelő világában, ahol új társadalmi kísérletek csapnak össze a pénz hatalmával, és a benyújtott számlákért olykor évmilliók múlva fizetjük meg az árat.
A 2005-ös glasgow-i Eurocon kitüntetett szerzője regényével bebizonyítja, hogy a magyar SF semmivel sem marad el a nemzetközi élvonaltól.
László Zoltán: Távolvíz by AgaveKonyvek on Scribd
távolvíz
Zátonyra futottak - acélpatkány
Próza Nostra, 2017. július 20.
Wooltur
Cinegore, 2017. június 10.
"Idegenek az ember szolgálatában"
Könyveskuckó, 2017. június 2.
Molnár Gábor
Holdpont, 2017. június
Ekultura - Szabó Dominik
2017. május 19.
Szubjektív Kultnapló
2017. május 16.
Keserű József az SFmagon
2017. május 9.
FilmBaráth
Smoking Barrels, 2017. április 27.
hiperballada - e-book változat
Az SFmag kedvencei 2011-ben - Juhász Viktor kedvencei
sfmag, 2011. december 29.
nulla pont
Nulla pont? Nem. - Lacza Gábor írása
intergalaktika, 2010. december 20.
Majdnem öt pont nulla
kultblog, 2010. március 10.
László Zoltán: Nulla pont - Galgóczy Tamás gondolatai
e-kultúra, 2010. február 15.
A töprengés magasiskolája - Csóka Ferenc írása
solaria, 2010. február 04.
Zéró óra után egy picivel
rhewa, 2010. január 20.
Az eltűnt idő nyomában - Nita ajánlója
könyvgalaxis, 2010. január 19.
László Zoltán: Nulla pont
sci-fi könyvek, 2010. január 19.
László Zoltán: Nulla pont - Lőrinczy Judit írása
rpg.hu, 2010. január 07.
Beyond The Zero - automaton_aliza ajánlója
szt!mpank, 2009. december 30.
A Nulla ponton innen és túl
acélpatkány, 2009. december 28.
Város a világ végén
sfinsider, 2009. december 27.
a keringés
Pionírok a jövő(k)ben - Takács Gábor ajánlója
intergalaktika.hu, 2009. április 6.
Ismertető a Kikötő Online-on - Tóth György írása
kikotoonline.hu, 2008. szeptember 9.
Gaia-elmélet - Ajánló az Exitben
exit.hu, 2008. július 23.
Ha a Földünk már csak a jövőben lakható - F. Tóth Benedek ajánlója
zona.hu, 2008. június 25.
Ajánló az e-kultúrán - Galgóczi Tamás írása
ekultura.hu, 2008. június 4.
Ismertető az rpg.hu-n - oil.ali ajánlója
rpg.hu, 2008. február 11.
Keringési rendellenességek - Babiczky Tibor ajánlója a Népszabadságban
nol.hu, 2007. december 15.
Blogos kritkikák és észrevételek:
Sayed | Corpus | Sheenard | Vagabond | Balfrasz | Fairylona | Könyvespolc | Rorimack | aster droid | Dark Corners | wordshots | Vox Adepti | Nita | olvastamblog | tengernyi pergamen | The Real Trebitsch | Küry Miklós
nagate
Nagate egyik lehetséges térképe - Corpus gondolatai a regényről és várakozásai a folytatással kapcsolatban
2009. július 31.
Az én Nagatém - Lőrinczy Judit benyomásai - rendhagyó formában
2008. november 24.
Nagate - Görgey Etelka ajánlója a regényhez
csodaidok.hu, 2007. május 4.
"Mi vagyunk a zsoldosok... 5/3." - ismertetõk a 2006. évi Zsoldos-díj jelöltjeirõl
rpg.hu, 2006. július 10.
e-kultúra ajánló
ekultura.hu, 2006. március 1.
"Nagate, László Zoltán kontinuitása"
solaria.hu, 2005. december 17.
hiperballada
tüzes istennyila - könyvmoly
kifőzde blog, 2007. október 21.
"sok... szó valamiért"
solaria.hu, 2005. december 7.
"Valami népköztársaság"
fantasya.hu, 2005. június 14.
Egészen véletlenül értesültem róla, hogy a galaktikások hangoskönyvet készítettek az egyik novellámból. Az alapműnél sokkal klasszabb, hogy Scherer Péter hangján szólal meg!
