December 17-én, 17 órakor Budapesten, a Károly körúti Alexandra könyvpalotában A Keringés könyvbemutatója, író-olvasó találkozó, dedikálás és más vigasságok.

Aki kérdez: Németh Attila (a Galaktika irodalmi szerkesztője) - és a közönség.

Aki válaszol: jómagam.

Mindenkit szeretettel várok!

Könnyű lesz felismernetek, mivel a 213-as Galaktikában, amelyben Odo cikke bemutatja a pályámat, csaknem életnagyságú illusztráció segít az azonosításban.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy két írásom is (a másik a Mélyebb rétegek az Eratóban) mostanság jut el az olvasókhoz, ráadásul egy regény talán mélyebb benyomást tesz az emberre - már csak a terjedelme okán is. Többen nem restek megírni sem véleményüket róla: talán ez az egyik legjobb része a dolognak, amikor végre megtudhatom, másokra milyen benyomást tett az a szöveg, amelyet a magam preferenciái szerint - és jórészt magamnak - létrehoztam.

[Szolg. közl.: A listát folyamatosan bővíteni fogom.]

Sayed | Corpus | Sheenard | Vagabond | Balfrász | Fairylona | Könyvespolc | Rorimack | Asteroid | Dark Corners | wordshots

Tegnap afféle gratuláló összejövetelt tartott a Delta Műhely stábja az Erató antológiában publikáló szerzőknek. Mivel az sf&f életnek még mindig csak kis szeletét ismerem, számomra eddig ismeretlen emberekkel találkoztam - néhányuk nickje azért ismerős lehetett a netről. Többen körbeküldték a tiszteletpéldányukat dedikálásra (belterj! belterj!), ami egy idő múlva a két irányból körbehaladó könyvek miatt komoly logisztikai problémát jelentett. Felmerült, hogy a következő antológia anyagához milyen témát lehetne kiírni. (Én a zenét javasoltam, ez nem túl bejárt terület az sf-ben) Aztán heveny fáradtságom miatt asztalt is bontottam...

Ma reggel rekordot döntve háromnegyed négykor keltem, és írtam, hurrá. :nemnormális:

Klasszul lebetegedtem, ami akár azt is jelenthette volna, hogy jut időm írni, elvégre hetek óta nem voltam képes néhány ezer leütésnél többet kiizzadni. Összesen. E helyett munkát vittem haza, és továbbra is mély válságban van a Nagate második része.

Minden regényemmel ez van. Az utolsó egyharmad küszöbén elkap a kétely, hogy nem jó, szétesik, rossz a fókusz, brilliáns ötleteket hagytam ki, ellenben pocsék megoldásokat építettem be és így tovább.

*[gatterre kerül] - vö. aggregátorra kapcsolják; légtérellenőrző katonanyelvi fordulat, jelentése: befuccsolt, bedöglött ->megzakkant

A Nagate 2 írásakor új szerkezeti formát választottam. Az eddigi regényeimnél használt több párhuzamos szálon futó és a végén találkozó történetet újabb elemmel egészítettem ki: ugyanannak a napnak a több szálon futó történetét háromszor követhetjük nyomon.  Az események attól függően változnak, hogy a szereplők sorsa hogyan keresztezi egymást.

A dolog szórakoztató kihívás, de nem mentes a veszélyektől. Íme rá a példa:

"Ez a szerkezet egyben sajnos hátránya is a regénynek. Nem tudjuk előre, hogy két naplóval lesz dolgunk - amikor leül az ember olvasni, azt hiszi, végig csak egyről lesz szó. Ez az első napló pedig lebilincselő, a történet nagyon eredeti, csak kapkodja az ember a fejét, hogy mik történnek. Aztán kábé a regény felénél a történet pont úgy alakul, mintha készülne véget érni, az olvasó meg törölgeti a homlokát, hogy "uramatyám, egy másik regény itt fejeződne be, ennek meg még csak a felénél járok, hát mik lehetnek még itt hátra!!!!!" Aztán lapoz egyet, és kiderül, hogy most ugyanez jön, más szempontból elmesélve.

Ez hihetetlen nagy csalódás volt számomra, annak ellenére, hogy a második rész is jól van megírva és hangulatos, de túl sok új infó nem derül ki belőle, és szinte olyan, mint megnézni a filmet a könyv után."

(Scorba recenziója Christopher Priest regényéről, a Tökéletes trükkről az endlessen)

A harmadik ciklust írva úgy hiszem, hogy ezt a veszélyt elkerültem, kellően új infókat kap az olvasó az újabb ciklusokban, és persze az események is más-más fordulatot vesznek minden alkalommal - de azért jó lesz odafigyelnem.

A Keringés szerkesztése során kimaradt egy érdekes, szövegen túli játék. A történet egyik szálában időnként Baran blogbejegyzéseit is olvashatjuk, amelyek hűen idézik a regény Baranról szóló szövegét. Ez azt a hatást kelti, mintha a regény idevágó szála maga a blogszöveg volna, és Baran maga írná meg a saját történetét.

A kéziratban ehhez kapcsolódott a másik két történetszál is: Emilia és Nina fejezeteinek első mondatai a többi szövegtől elkülönülve jelentek meg, céljaim szerint azt sugallva, hogy a két nő történetét is Baran tolmácsolásában olvashatjuk. Ez pedig azt üzeni, hogy a regény lezárulta után Baran valóban megírta az egész történetet.

A végleges szövegből ez utóbbi formai megoldások sajnos kimaradtak, a kiemelt kezdő mondatok belesimultak a szövegbe. Úgy látszik csak számomra volt ez az intertextualizáltság ilyen nyilvánvaló... Mindenesetre a regény maga nem sérült ezzel, csupán elveszni érzek egy apró kis réteget.

Információim szerint már a nyomdában van a Keringés. Jövő héten pedig megkezdődik a kiszállítás a boltokba.

Izgatottnak kellene lennem. Az első regényem megjelenése valami sorsszerű beteljesülés volt: amikor végre tapintható, szagolható, lapozgatható formában a kezembe vettem a boltban, az nagy elégtétel volt a hét évnyi szívásért, ami a megjelenést megelőzte. A Nagate megjelenése másért lett fontos: azt tartottam az első igazi regényemnek, a saját hangom, saját világom köszönt benne vissza. Onnantól éreztem azt, hogy író vagyok.

Mindeközben napvilágot látott jó tucatnyi elbeszélésem, amelyek némiképpen állandó és megszokott publikációélményt jelentenek. Miattuk egyelőre nem tudom átérezni, hogy ez most más, különlegesebb: hamarosan az olvasók kezébe kerül a harmadik könyvem - az első színtiszta sf regényem.

Ami végül is vicces, mivel mindig is sf-írónak tartottam magam. De lehet, hogy ez csupán afféle idealizált kép, hiszen határozottan élvezem a határterületeken való sétákat.

Bizonyára blogom olvasói nélkülem is ráakadnak szs jelentésére, amelyet az Avana felkérésére írt a Zsoldos-díj megítéléséről, problémáiról és megoldási lehetőségeiről, de azért idelinkelem. Az anyag alapos és mindenekelőtt tanulságos. Ajánlom mindenki figyelmébe.

UPDATE: hogy milyen reakciókat tud szülni egy jobbító célú írás...
ad1
ad2

Még tanulságosabb.

Robert Reed Milliárnyi Éva című, három részben leközölt írásával már csak azért is érdemes foglalkoznom, mert időközben elnyerte az idei Hugo-díjat. Nem kevésbé pedig azért, mert azt a fajta társadalmi kérdésekre összpontosító sf-t valósítja meg, amely nekem különösen tetszik.

Az ötlet - az emberiség kis kolóniaalapító csoportokban benépesítheti a párhuzamos univerzumok Földjeit -  izgalmas kérdések egész sorát veti fel a közösségi szabályok változása szempontából. Az írás ezt részben perfektül teljesíti, hiszen az Első Apa kultusza a társadalmi és vallási normák egész sorát alakítja át, miközben az apokrif Anyatörténeten keresztül az új kultuszok teremtődésének fonákjára is rálátunk. Különösen érdekes, hogy a nőrablásokhoz való hozzáállás szakadár irányzatok megjelenéséhez is vezet. 

Másfelől a történet ugyanebben a dimenzióban sorozatosan el is bukik: olyannyira a kolóniateremtés szabályaira fókuszál, hogy ami azon kívül esik, abban jottányi változást sem látunk. Évezredekkel korábban történt, hogy a telepesek első csoportja megjenet a történet helyszínét adó Földön, időközben benépesítette azt, mégis, minden más technikai-társadalmi kellék ugyanaz, mint akár napjainkban.

Pedig a terjedelembe belefért volna még ezek ábrázolása is. A történet ugyanis lassan csordogál. Mi több, igazából történetről nehéz is beszélni: megismerjük a játékszabályokat, a történelmet, belelátunk egy testvérpár sorsába - akiknek személyes sorsa egyébként megfelelőn árnyalt -, de az egész nem fut ki sehova. Inkább csak képeket látunk egy folyamatból, amely hangsúlyossá teszi, hogy a valódi történet nem a novella elején kezdődött - és messze nem ér véget az utolsó mondatnál. A jövőbeli ökológiai pusztulás lehetőségének felfedezése nem az írás csúcspontja, inkább csak egyenrangú építőelem mondjuk a történelmi visszaemlékezésekkel. Az írás végén - ismét csak a terjedelem fényében - kissé mulatságos, ahogy egy évezredek múlva bekövetkező katasztrófa elől sietve költöznek el gyermekeik jövőjéért aggódva...

Összefoglalva: érdekes téma, élő karakterek és közeg - ugyanakkor erős terjengősség, időnként átgondolatlanság. Hogy megérdemelte-e a Hugót? Most már kíváncsi vagyok. El kellene olvasni a többi jelöltet is.